Meglehetősen váratlanul a horvátok, a kik úgy látszik nem ismernek mérsékletet követeléseikben, megint válságos helyzetet teremtettek. A vasuti szolgálati rendtartásról szóló törvényjavaslat azt a rendelkezést foglalja magában, hogy vasuti alkalmazott csak az lehet, a ki magyar állampolgár és birja a magyar nyelvet. Egy másik rendelkezés pedig azt mondja, hogy Horvát-Szlavonország területén a közönséggel érintkező alkalmazottak horvát nyelven is tartoznak beszélni.

Az utóbbi rendelkezés a méltányosság követelménye és annak a tanácskozásnak az eredménye, amelyet a horvát képviselők folytattak néhány hét előtt a magyar kormánynyal. Az első rendelkezés a méltányosság követelménye és annak a tanácskozásnak az eredménye, a melyet a horvát képviselők folytattak néhány hét előtt a magyar kormánynyal. Az első rendelkezés azonban vörös posztó a horvátokra és azt állítják, hogy a magyar kormány ezzel a javaslattal megsérti az 1868. XXX. törvényczikket, a mely 57. szakaszában azt rendeli, hogy „Horvát-Szlavonországok határai között a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéűl is a horvát nyelv állapíttatik meg.”

Az állítják továbbá, hogy a magyar nyelv az államvasutak horvátországi vonalain csak tűrve volt, mert csak egy miniszteri rendelet alapján volt használatos. A horvátok türték is ezt az állapotot. De most szerintük a magyar kormány törvénybe akarja iktatni ezt a gyakorlatot és ezzel Horvátországot a nyelvi és nemzeti függetlenség leglényegesebb posztulátumától akarja megfosztani. Ezért akczióba lépnek tehát a javaslat ellen és törekvéseik sikeres megvalósítása érdekében állítólag semmiféle eszközöktől sem riadnak vissza.