Dtum
Login with Facebookk
1905 | Október

Horvátok a magyar koaliczió mellett

A horvát-szlavonországi és dalmátországi ellenzéki képviselők Fiuméban megtartott együttes tanácskozásukon határozati javaslatot fogadtak el, a melyben kijelentik, hogy a horvátoknak együtt kell harczolniok a magyar nemzettel, végül Dalmácziának Horvátországhoz való csatolást és Horvátországra nézve reformok életbeléptetését követelik. Az egyhangulag elfogadott határozati javaslatnak ez a lényege.

 

A horvát képviselők azon a véleményen vannak, hogy a magyarországi válságot az a küzdelem idézte elő, a mely Magyarország teljes függetlenséghez vezet. A horvát képviselők jogosnak tartják ezt a törekvést, meg vannak győződve arról, hogy miuátn a horvátok és a magyarok nemcsak a történelmi vonatkozásokra, hanem még inkább közvetlen szomszédságukra, nemzeti életük igazi szükségleteire és a kölcsönös védelemre való tekintettel egymásra vannak utalva: kerülni kell mindent, a mi kölcsönös surlódásokra okot szolgálhatna.

 

Ilyen körülmények között kötelességüknek tartják a horvát képviselők, hogy az összes állami jogok és szabadságok megvédése érdekében a magyar nemzettel együtt harczoljanak. A kölcsönös jóllét biztosításához vezető eme czél elérésének első föltétele, hogy Dalmáczia Horvát-Szlavonországhoz, a melyhez virtuálisan és törvényesen tartozik, visszacsatoltassék. Dalmáczia visszacsatolásának előkészítése czéljából.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98