Dtum
Login with Facebookk
1908 | December

A balkáni béke esélyei

A béke fentartására javultak a kilátások, s remélhető, hogy sikerül a józanabb elemeknek fölülkerekedni a Balkánon is.


Ausztria és Magyarország külügyi hivatala közölte a pétervári kormánynyal, hogy hajlandó hozzájárulni a kabinetek előzetes tárgyalásához s aztán a megállapodásoknak nemzetközi konferenczián való szentesítéséhez. Egy londoni lapjelentés szerint orosz diplomácziai körökben ezt olybá veszik, hogy Ausztria és Magyarország engedett az annexió dolgában eddig elfoglalt álláspontjából.

 

A Pétervárra küldött jegyzék tartalmából ezt ugyan bajos kiolvasni, mert a két monarkia soha sem zárkózott el a nemzetközi megegyezés e módjától, csupán azt a követelést utasította el teljes határozottsággal, hogy a nemzetközi értekezlet széltében-hosszában, érdemileg tágyalhassa az annexiót. Ha megfelel a valóságnak a londoni Times-nak az a jelentése, hogy az orosz diplomácziai körök most már azt kivánják, hogy Ausztria és Magyarország az annektált tartományokból saját szuverénitása alatt autonóm államot alakítson, akkor ez csupán azt jelenti, hogy egygyel megszaporodik azoknak a követeléseknek a száma, a melyeket a kettős monarkia nem teljesíthet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A harmadik birodalom keletkezése A harmadik birodalom keletkezése
A Moeller van den Bruck által megjövendölt "Harmadik birodalom"...
Hat fiatal művész  az Ernst-múzeumban Hat fiatal művész az Ernst-múzeumban
A nagyterem szép terrakottás-vörös falán Medvecky Jenő képei....
Ismét megindult az idénycikk kivitele Ismét megindult az idénycikk kivitele
Immár másodízben történik, hogy a külpolitikai bonyodalmak zavart...
Májusi football szemle Májusi football szemle
Nyugvóra készül a football. De mielőtt elvonulna nyaralni, egy olyan...
Ellenségeink Ellenségeink
Hogy Magyarországon senki okos ember nem óhajtotta és ma sem óhajtja...
Karinthy, szellemidézés Karinthy, szellemidézés
Minduntalan rajtakapom magam, hogy úgy gondolok rá mintha élne....
A tisztviselők fizetésrendezése A tisztviselők fizetésrendezése
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány egyelőre a tisztviselők...
A bécsi merénylet A bécsi merénylet
Nemcsak a monarchiában, hanem egész Európában nagy meglepetést...
Kézrekerült a kecskeméti betörőbanda Kézrekerült a kecskeméti betörőbanda
Kecskemétről jelentik a Magyar Kurirnak: Nemrégiben hirt adtunk arról...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98