Török emlékirat a maczedón kérdésben

1908 | Június

Egyik legnehezebb európai diplomácziai kérdés megoldásának dűlőre juttatására jelent meg a napokban egy új javaslat. A szerzők ezúttal törökök, a kik Ottomán egyesülés és haladás-bizottság néven egy pártba tömörülve, memorandummal keresik föl az európai hatalmak kormányait. A bizottság tagjai ellenségei a mostani török politikai rendszernek, de hű fiai hazájuknak és azért vérző szívvel látják és idegenek beavatkozását hazájuk egy részének, Maczedóniának ügyeibe. Emlékratuk egy-egy példányát megküldték a lapoknak is, hogy ügyük a nagy nyilvánosság előtt is megjelenjék, ne csak a kabinetek titokzatos, homálykedvelő hivatali szobáiban.

Az Ottomán egyesülés és haladás-bizottság vezéreinek gondolatmenete a következő:
A való helyzet föltárása meg fogja kimélni az európai hatalmakat a haszontalan erőkifejtésről Maczedóniában: mert – elég sajátságos – eddig mindig az idegenek beszéltek Maczedónia nevében, ők ajánlották helyzete javítására a botornál-botorabb terveket. Most már talán szóhoz juthatnak a törökök is, a kik végre mégis jobban ismerik saját országukat, mint a külföldiek. Az eddigi tapasztalatok bebizonyították, hogy Európa reformmunkája Maczedóniában semmi jóra sem vezetett; sőt a zavar csak nőtt, a probléma bonyolultabb lett, általános zűrzavar uralkodik ebben a boldogtalan országban. Négy esztendei vesződség után Európa maga kénytelen beimerni, hogy fáradsága kárba veszett. De a helyett, hogy okulna a kézzelfogható tanulságon, újabb kisérletbe fog. Edvard Gray, Anglia külügyminisztere kormányzó kinevezésével akar rendet teremteni, a pétervári kormány nemzetközi ellenörzést indítványoz Maczedónia közigazgatása fölött.

Mindkét javaslat egyértelmű azzal, hogy Maczedóniát kiszkítják az ottomán birodalom testéből, tehát nem fog olyan török ember akadni, a ki bármelyiket elfogadná. Sőt az egész nemzet el van szánva rá, hogy visszautasít minden külső beavatkozást, a melynek eltűrése megaláz és veszedelem volna a török népre. És ebben az elszántságban nem a vak vallási fanatizmus vezérli, hanem az a szent fogadalom, hogy hazáját nem engedi sem sivataggá pusztítani, sem bármily jött-ment kényére-kedvére kiszolgáltatni!

Európa hiába hivatkozik arra, hogy csak Maczedónia jóvoltáért száll síkra. Mi az a Maczedónia? Mint állam, több mint kétezer éve, hogy megszűnt, multjából csak neve maradt meg, nincs Maczedónia, mint a hogy nincsenek maczedónok. A mai Maczedónia a török birodlaom integráló és elválaszthatatlan része; a birodalommal él, vele pusztul. Rumélia három vilajetje, melyből az európai kormányok egy fiktiv Maczedóniát csináltak, osztozik a török császárságot alkotó többi huszonhét vilajet jó vagy rosz sorsában.

Ha Európának annyira imponál a történeti mult, a mely rég legendává finomult hagyományként őrzi Maczedónia nevét, mért nem állítja helyre Lengyelországot, a mely nem oly rég szűnt meg a melyet ma is valósággal lengyelek laknak? Vagy tán a Maczecdóniában élő keresztények gyászos sorsa hatja meg annyira Európa szivét? Vajjon csak épen ott van oly szomorú állapotjuk a keresztényeknek és például Oroszországban úsznak a boldogságban? Az európai beavatkozást is az idézte föl, hogy a bulgárok föllázadtak és megtámadtá, a békés keresztényeket. Ha ez az álnok lázadás nem tör ki, Európa rég napirendre tért volna Maczedónai fölött.

A beavatkozást az is meddővé teszi, hogy Európa nem ismeri az ottani viszonyokat. Abból a föltevésből indul ki, hogy Maczedónai lakossága két felekezetre oszlik, török hóhérokra és bolgár áldozatokra. Ennélfogva a követendő czél az áldozatok védelme a hóhérokkal szemben. Csakhogy Európa nagyon csalódik. A baj igazi oda a mostani kormányrendszer gyalázatossága, a mely azonban nemcsak Maczedóniával, hanem az egész Törökországgal érezteti végzetes hatását. Az emberi, polgári és politikai szabadság hiányát ép úgy érzik a törökök, arnauták, arabok, cserkeszek, akár az oláhok, zsidók, arabok, cserkeszek, akár az oláhok, zsidók, örmények, bolgárok a nagy török birodalomban, melynek mind a harmincz vilajetje a zsarnokság igája alatt nyög.