Pedig akkor már létezett az 1872: VIII. t.-cz. vagyis az ipartörvény, melynek az 1884: XVII. t.-czikk lépett nyomába, de sem az, sem emez nem változtatott a kereskedelmi törvény szellemén és irányán, azaz nem keresztelte el a pénzintézeteket és biztositókat ipari vállalatoknak.

Már a tervezet első részének közzétételekor kifogást emeltünk az ellen, hogy az ipartörvény hatálya a pénzintézetekre kiterjesztessék. Most közzétették a tervezet második részét is és abból erősen kiviláglik, hogy ez a téves distinkczió nemcsak elvi szempontból vetendő el, hanem azért is, mert az ipartörvény hatályának a pénzintézetekre való kiterjesztése esetén ezek gyakran lehetetlen, képtelen követelmények elé állittatnak, sőt reájuk egyáltalán nem tartozó intézmények fentartása czéljából meg is adóztatnak.

E szempontból különösen az ipartestületek, illetve kereskedelmi testületek felállitását czélzó határozmányokra hivjuk fel a pénzintézetek figyelmét.
A tervezet XXXII. fejezetének 605. §-a értelmében ipartestület és kereskedelmi testület minden törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsu város, ugyszintén minden járás területén felállitandó. E testületek egyikének a 624. § értelmében kötelezett tagja minden egyén és czég, mely a testület területén a törvény által megszabott ipari, illetve kereskedelmi foglalkozást önállóan üz, vagyis mindazok, a kikre a tervezet 1. §-a az ipartörvény hatályát kiterjeszti, a kik a 632. § értelmében teherviselésük arányában tagsági dijat kötelesek fizetni.

Már most az első kérdés az, hogy mi jogon lehet a pénzintézeteket arra kötelezni, hogy az ipartestület, illetve kereskedelmi testület fentartásának költségeihez hozzájáruljanak, holott sem ipart nem üznek, sem árukereskedéssel nem foglalkoznak, általában pedig ezen testületek müködéséből semmi hasznuk nincs. 

Ez a hozzájárulás pedig magas lesz, mert a testületek akként lesznek szervezve, hogy fentartásuk jelentékeny költségbe kerül és mert a tagsági dij az adó arányában állapittatván meg, a jelentékeny adót fizető pénzintézetek sokkal többet fognak fizetni, mint a kisiparosok és kereskedők tulnyomó többsége.

Már a kamarai illetékkel való megrovás miatt is joggal panaszkodtak a pénzintézetek, holott pedig a kereskedelmi és iparkamarák hitelügyi kérdésekkel is hivatásszerüen foglalkoznak, minélfogva olykor a hitelintézetek érdekeit is képviselik, ezt azonban az ipartestületektől, melyek hatáskörébe kizárólag szakmabeli kérdések, az iparoktatás ügye, stb. tartoznak, nem várhatjuk és mégis a pénzintézetek meg lesznek terhelve oly kiadásokkal, melyekért semmi ellenszolgáltatás nem jár ki.

De más anomáliák is keletkeznek.
Például a 652. § szerint minden testületben az ugyanazon vagy rokonszakmákat üző tagok számára szakosztályokat kell állitani. Kell lenni tehát pénzintézeti vagy hitelintézeti szakosztálynak is, de mivel ezek teendőit a közgyülés által alkotandó ügyrend szabja meg a müködésüket, a testület számvizsgáló bizottsága ellenőrzi, a pénzintézetek saját érdekeik érvényesitése terén igen visszás helyzetbe juthatnak a tulnyomóan kisiparosokból vagy kiskereskedőkből, szóval primitiv felfogásu egyénekből álló plenummal szemben. De állandó majorizáltatásnak lennének kitéve a pénzintézetek a társulat közgyülésein, főleg, ha a 646. § esetében a közgyülés képviseleti alapon tartatik meg.

Feleslegesnek tartjuk, hogy többet is mondjunk a tervezet e szempontból való tarthatatlanságának bizonyitására.
Jeleztük a hátrányokat, melyek a pénzintézeteket e réven fenyegetik, azoknak tehát már most, midőn az uj ipartörvény tervezete csak mint az államtitkár egyéni véleménye került a nagyközönség elé, — egész erélylyel sikra kell szállni a végett, hogy a pénzintézetekre az uj ipartörvény hatálya ne terjesztessék ki.

Elhatározott dolog immár, hogy a vidéki pénzintézetek országos kongresszust fognak tartani, az ujabban keletkezett vagy előkészülés alatt álló törvények sérelmes intézkedéseinek orvoslása czéljából. E kongresszusnak okvetlenül ki kell terjeszteni figyelmét az ipartörvény tervezetére is és erélyesen állást kell foglalnia annak hátrányos rendelkezéseivel szemben.

 

Eddig is az volt a baj, hogy mint például a végrehajtási novellánál a pénzintézetek későn szólaltak fel; ebbe a mulasztásba nem szabad ismételten beleesni.