Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Cukorgyár-ügy Nagyváradon

A nagyváradi cukorgyár ügye, amelynek terve már hónapokkal ezelőtt felmerült, az utóbbi időben közelebb jutott a megvalósuláshoz: sőt most már két cukorgyárat is terveznek Nagyváradon.

Az egyik gyárat egy Schossberger Henrik báró és Tóth Imre földbirtokos, kőbányai sertéskereskedő vezetése alatt alakult konzorcium szándékozik épittetni. Ez a konzorcium állitólag 4.500,000 K alaptőkével részvénytársaságot is alapított már, de a beavatottak ugy vélik, hogy az alakulás csak szinleges és azzal az alapitóknak nem annyira a cukorgyár megépitése volt a célja, hanem az, hogy kontrakarrirozzanak egy másik cukorgyár alapitási tervet.

Ezt a másik nagyváradi cukorgyárat a Hatvany báró család, a Magyar cukoripar rt. és a Mezőgazdasági ipar rt. tervezi. Ez a terv még nem jutott azonban a megalakulás stádiumába, de szakkörökben már az a hir járja, hogy a két gyár tervezői egymással az iránt tárgyalnak, hogy Nagyváradon csak egy cukorgyár épüljön és a második gyár tervét vagy egészen elejtsék, vagy pedig az Alföld más helyére tegyék.

Különösen a selypi, szerencsi és hatvani cukorgyárnak fontos érdeke, hogy a tervezett uj gyár vezetésébe döntő befolyásuk legyen, mert különben répaszükségletük biztositása akadályokba ütköznék. Innen magyarázható a két érdekcsoport külön-külön tervének keletkezése.

A cukorpiacon most mindenfelé uralkodó szilárd hangulat és a folyton emelkedő árak ismét föltámasztották több már évtizedek óta eltemetett cukorgyári alapitás terveit. Szó van tervezett uj cukorgyárakról Szatmáron, Temesvárt, Debrecenben, Székesfehérvárt és még sok más helyen. De ezek a projektumok egyelőre legalább nem igen vehetők komolyan.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Konzorcium
Szabóné Fricska Anna

A konzorciumot vállalatok vagy pénzintézetek hozzák létre egy bizonyos feladat elvégzésére.
Az ideiglenes szövetkezés célja valamilyen nagyobb pénzügyi művelet, közös tőkebefektetés.


Általában nemzetközi gazdasági kapcsolatokban terjedt el, főleg a nagy tőkét igénylő beruházások finanszírozására. Komolyabb hitelakciók megszervezésére és lebonyolítására is létrejöhet ilyen társulás.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Üzemlátogatás a cukorgyárban Nagyvárad
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98