Dtum
Login with Facebookk
1909 | Február

Kivándorlásra csábító levelek

A mult év utolsó két hónapjában több ember vándorolt ki Aradmegyéből Amerikába, mint a megelőző tíz hónapban.
Az új év első hónapjában ez a kivándorlás még növekedett és minden jel arra vall, hogy a jövőben a kivándorló aradmegyeiek száma még inkább melkedni fog. Ennek a jelenségnek egyik okára már a multkor rámutattunk.


Amerikában különösen Taft megválasztása óta a bizonytalan és rosz gazdasági viszonyok megjavultak és a nagyobb munkakereslet természetszerűen növeli a kivándorlók számát.


Ma a szaporodás azonban még sem lett volna akkora, ha még egy másik ok is nem járul hozzá.
Ez az ok a kivándorlási ügynökségek csábítása, a mely az utolsó időben Aradmegye némely vidékén föltünően nagy mértékben folyik. Néhány főszolgabíróság, különösen a borossebesi, már többször felhívta az alispán figyelmét, hogy járásának több községét az ügynökségek valósággal elárasztják levelekkel.

Az alispán szigorú nyomozást rendelt el ebben a dologban és a nyomozás hamar eredményre is vezetett.
A borossebesi csendőrség az utolsó hetekben körülbelül hatvan kivándorlásra csábító levelet kobozott el a postán. A leveleket a hamburgi Misler-czég zágrábi ügynöksége küldte, legnagyobbrészt Borossebesre és Buttyinba. De ezeken kívül más községekbe is érkeztek ilyen levelek, még a legkisebbekbe is. Így például Báltyene községbe, mely mindössze alig huszonnégy házból áll, harmincz ilyen levél érkezett.


A levelek nagyhangú igéretekkel és igen kedvező utazási föltételekkel igyekeznek rávenni a tudatlan embereket a kivándorlásra, a melyet természetesen legolcsóbban a hamburgi ügynökség közvetít. A főszolgabiró megindította az eljárást s akkor kiderült, hogy a levelek legnagyobb részét a zágrábi ügynökségnek egy aradmegyei származású hivatalnoka írja, a ki így ismerősei kicsábítása révén akarja megszerezni a maga provizióit.


Az alispáni hivatal most az ügy aktáit fölterjesztette
a belügyminisztériumba a büntető eljárás megindítása végett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
William Howard Taft az USA 27. elnöke Belépés az "Ígéret földjére" Érkezés Ellis Island-re
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98