A háziipar készitményeinek értékesitését a miniszter e célból állami segitéssel létesitett szövetkezetekre bizta; 68 ily szövetkezet létezik már az országban. A munkások mezőgazdasági ismereteinek gyarapitása céljából évenkint mintegy 2000 népies gazdasági előadást tartanak, melyek hallgatóinak száma 100-200 ezer közt váltakozik. 

A hitel- és fogyasztási szövetkezetekről is, mint olyanokról emlékszik meg a füzet, melyek a mezőgazdasági munkások érdekeit is hatályosan szolgálják. Ez az állítás persze tulhajtott dolog; pénzbeli hitelt mezőgazdasági munkásnak, kinek munkaerejénél egyéb vagyona nincs, a hitelszövetkezet csak jó kezesség mellet nyujt, a munkaadó kezességének igénybevétele pedig a munkást rabszolgájává teszi a munkaadónak.

A fogyasztási szövetkezeteket sem ismerhetjük el munkásjóléti intézményeknek; a mezőgazdasági munkás áruszükséglete igen csekély, de a fogyasztási szövetkezet ezt sem adja neki hitelbe, inkább a falusi szatócshoz fordul tehát, hol némi hitelt élvez. Kétségkivül hatályosabban szolgálják a mezei munkások érdekeit a gazdasági munkás- és cseléd-segélypénztárak, melyek 1906. óta 35,695 esetben több mint 1.200,000 K segélyt nyujtottak.

Nem kicsinyeljük a népkönyvtárak jó hatását sem, ezek részére a könyveket a földmivelési miniszter ingyen küldi és eddig mintegy 700 népkönyvtárt állitott fel. A mezőgazdasági munkások és cselédek jutalmazását a miniszter 1908. óta fokozottabb mérvben gyakorolja, mintegy 1400 egyén részesült már elismerő oklevélben és 50-100 K pénzbeli jutalomban. 

Hosszabban foglalkozik a füzet az 1907. évben létrejött uj cselédtörvénynyel, melyet a szociáldemokraták, – okkal-e vagy ok nélkül, nem vitatjuk – „derestörvénynek” neveznek. Kétségtelen, hogy vannak e törvénynek a munkásokra és cselédekre nézve célszerű intézkedései, de vannak a kor szellemével meg nem egyező rendelkezési is. Ilyen többek közt a kivándorlást akadályozó rendelkezés, aminek középkori izét nem lehet azzal elvenni, hogy ha a munkás és cseléd kivándorlási szándékának végrehajtásában meggátoltatik, később majd maga is jobb véleményre tér és lemond a kivándorlásról.

De ha e törvény alkotásával nem is, a munkásházak épitésének állami támogatásáról szóló 1907. XLVI. t.-c. alkotásával már csakugyan nagy szolgálatot tett a miniszter és a törvényhozás a mezőgazdasági munkásoknak. E célra a három év folyamán összesen 1.050,000 K állittatott be a költségvetésekbe; kezdetben a munkásházak épittetésére vállalkozó törvényhatóságoknak és községeknek épitési segélyt utalt ki a miniszter, most azonban az e célból felveendő épitési kölcsön kamatait fedezi. Eddig hat millió K kölcsöntőkét jóval meghaladó összegnek kamatait vállalta el a kormány és ily módon 6000-et meghaladó munkásház létrejövetelében müködött közre. 

Végül még a földmivelők tudakozó irodája cimen 1908-ban létesitett intézményt emliti fel a könyv a szociálpolitikai alkotások között. Ennek az a célja, hogy a vidékről a fővárosba ránduló földmives népnek utbaigazitással és tájékoztatással szolgáljon, levélbeli tudakozódásokat is elintéz és eljár a hozzáfordulók ügyesbajos dolgaiban.

Az intézményt természetesen az állam tartja fenn, amit nem irigylünk a földmivesektől, de nem hallgatjuk el annak felemlitését, hogy a kereskedők és iparosok részére nemcsak nem állit fel az állam eféle intézményeket, de még csak erkölcsi támogatásban sem részesiti azokat, amelyeket a kereskedők és iparosok saját erejükön létrehoztak.

Darányi méltán megérdemli a dicséretet e téren kifejtett tevékenységéért, de ami neki érdemül szolgál, annak elmulasztása szégyen azon miniszterekre nézve, akik közgazdasági tevékenységünk más ágazatait volnának hivatva ápolni és fejleszteni.