Dtum
Login with Facebookk
1909 | Március

A reprezentatív tornászcsapat budapesti bemutatkozása.

Budapest, február 28.


Szerény, külső keretek között, de igen szép belső tartalommal s a legteljesebb siker jegyében folyt le az Óbudai Torna-Egylet dísztornája, melynek különös érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetségének reprezentatív tornászcsapata ezalkalommal mutatkozott be először a budapesti közönségnek.

 

A bemutatkozás fényes sikerrel járt s ha a reprezentatív tornászok tovább is ilyen összetartással és lelkesedéssel fognak együttműködni, akkor még sok elismerést fognak szerezni nemcsak önmaguknak és a két kiváló szövetségi művezetőnek Bábel Rezső és Kmetykó Jánosnak, hanem első sorban a magyar tornászatnak. A sikerből kivették részüket az ÓTE. tornászai is, mert az általuk bemutatott mintacsapattornázás buzogánynyal és szabadgyakorlatokkal az est fénypontja volt.


A nagy érdeklődéssel várt disztorna szépszámu nézőközönség előtt folyt le, ugy, hogy a reprezentatív tornászcsapat utazási alapjára csinos összeg gyült össze. Megjelent a Testedző Egyesületek Szövetségének teljes tisztikara dr. Nagy Emil elnök, Iszer Károly és Bolla János orsz. képviselő, Röser Edvin, Héder Sándor, Hollós Bernát és még számosan.


A dísztornán az OTE., MTK., NTE., KAOE., és BTC. mintegy 28 tornászszal vettek részt. Feltűnő volt a Budaiak, a Postások és a III. kerületiek távolmaradása.


A távollevők hiánya azonban éppenséggel nem volt befolyással az ünnepély sikerére, mely a maga teljes egészében egy kompakt, modern színvonalon álló, minden tekintetben sikerült tornaünnepély volt.


Az ünnepély az összes tornászok felvonulásával kezdődött, majd ötös sorokban felállás után a szövetségi ünnep szabadgyakorlatait mutatták be a tornászok zeneszóra.


Két csapatban való tornászás után a ÓTE. mutatott be kiválóan sikerült buzogány mintacsapattornázást. Utána a közönség zajos tapsvihara között bevonult a reprezentatív csapat, hogy a korláton mutasson be mintacsapattornázást. A csapatban a magyar tornászat legjelesebb képviselői vettek részt, mint Szücs Vilmos, Kokas Gyula, Gellért Imre, Boór Nándor, Szelinka László, Reichmann Zsiga, Haberfeld Győző, Zala Sándor, Kertész Henrik és Rosinger Emil. A csapat Kmetykó János vezetése alatt mutatkozott be kiválóan sikerült gyakorlatokat.

 

Az est egyik legszebb száma volt az ÓTE. által bemutatott szabadgyakorlat mintacsapat. Az esztétikus, igen szép összeállításu gyakorlatok nagyon tetszettek a közönségnek. Utoljára került bemutatásra a tornászakadémia a magas nyujtón, melyben szebbnél szebb gyakorlatokat láttunk az összes tornászoktól.


A dísztorna befejezésével dr. Botzenhardt János intézett köszönő szavakat a tornászokhoz, míg a disztorna utáni társasvacsorán Bolla Mihály alelnök a Szövetség nevében üdvözölte a reprezentatív csapat tagjait, további összetartásra és kitartásra buzdítva őket.


A vacsorán még több tószt hangzott el s a tornászok a legjobb hangulatban ünnepelték meg az első budapesti sikeres szereplésüket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98