Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1909 | November

A Justh-párt értekezlete

A függetlenségi párt kettészakadása óta november 19-én tartotta a Justh-párt első értekezletét. A politikai helyzetet vitatták még igen csekély érdeklődés mellet, mert a pártnak fele sem jött el a konferencziára. Mindössze ötven képviselő volt jelen, holott mindjárt az első értekezletet szenzácziót hozott: Meskó László, a párt elnöke ugyanis lemondott állásáról. A párt legtöbb tagjára kínos meglepetést hozott ez a bejelntés, mert Meskó lemondó szándékáról csak néhány ember tudott.

 

Meskó betegségével okolta meg elhatározását és valóban beteg, kissé ideges; de főoka lemondásának az volt, hogy az ő szelíd temperamentuma nem alkalmas arra a szenvedelmes, éles küzdelemre, melyet a Justh-párt megindítani szándékozik. A párt vezéreinek az a vélekedése, hogy a kormány nem kap komoly vivmányokat s ezért hevesen támadó harczot indít a kormány és Kossuth ellen, ennek a küzdelemnek vezetésére, irányitására pedig Meeskó nem érez elég erőt és munkabirást. A párt azután Justh Gyulát választotta meg elnökéül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Német hadijelentés: Sikeresen folynak a hadműveletek a keleti fronton Német hadijelentés: Sikeresen folynak a hadműveletek a keleti...
A véderő főparancsnoksága jelenti: A hadmüveletek a keleti arcvonal...
Csányi László utolsó levele Csányi László utolsó levele
A szabadságharcz egyik legnemesebb alakjának, a férfias lelkű Csányi...
Jugoszlávia vasárnap választott Jugoszlávia vasárnap választott
Vasárnap a diktatura korszaka hivatalosan véget ért Jugoszláviában és...
Catch as catch can- a gyakorlatban Catch as catch can- a gyakorlatban
Vasárnap délután kézzelfogható tanúbizonyságot tett egy izgalmas...
Tizenhárommillió facsemetét osztott ki a folyó év őszén a miniszter Tizenhárommillió facsemetét osztott ki a folyó év őszén a...
A földmívelésügyi miniszter az államrendészeti csemetekertekből az...
Mit együnk? 1. Mit együnk? 1.
A mai idők egyik legfontosabb kérdése, amely naponta sokszor...
Pokolgép a kolozsvári postán Pokolgép a kolozsvári postán
Bizonyára emlékeznek még olvasóink arra a megdöbbentő szenzácziós...
Gummi után Semperit? Gummi után Semperit?
Mikor lesz már ennek vége? Élénken emlékszik még mindenki, aki a...
Dupla vagy – semmi!... Dupla vagy – semmi!...
Régi dolog, hogy sokkal könnyebb rombolni, mint építeni. Egy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98