Dtum
Login with Facebookk
1910 | Március

Siposs Antal ötvenéves művészjubileumához

Művészpályája ötvenedik évfordulója alkalmából ünnepelte Siposs Antalt egykori iskolája, a Nemzeti Zenede. Siposs tavaly, január17-i-ikén töltötte be hetvenedik életévét. A híres Thern Károly volt zongoratanára a Nemzeti Zenedében, s egy pesti hangversenyen hallva játékát Liszt Ferencz, meghivta tanítványául Weimárba. Liszthez akkor mindenhonnan tódultak — még Amerikából is — az ő nyomdokaiba kívánkozó fiatalok; s nagy dicsőség volt, ha a növendéket nem küldte haza egy hónap mulva.

 

Siposs két évet töltött a mester oldalán s 1860 óta már Bécsben, Prágában s egyéb városokban tapsolták hangversenyeken. Siposs Antal csakhamar megtelepülve Pesten, zenetanitassál foglalkozott s 1874-ben magán-zeneakadémiát nyitott. Ő adta az Országos Magyar Királyi Zeneakadémiának is az első zongoranövendékeket. A tanítás annyira elfoglalta, hogy nyilvános fellépésre többé alig gondolhatott, épen hogy minden év meghozta a maga jótékonyczélú hangversenyeit, melyekről Sípossnak alig volt szabad hiányoznia.

 

De nyári szabadidejében egymásután születtek meg zongoradarabjai és dalai, majdnem mindig nemzeti stílusban, mint a művészi magyar zene gazdagodása. Bizonyos előkelő, választékos, a mellett ritmusban tüzes, dallamban édes, a népiest sohasem hajhászó és mégis magyar zene az, a mit Siposs képzelete teremt.

 

Szerzeményei országszerte nagy népszerűségre jutottak s Siposs Antal műveit országszerte játszszák ma is. Jubileumát királyi kitüntetés, a királyi tanácsossá való kinevezés is ünnepiesebbé teszi. Jubileumát a Nemzeti Zenede nagyszabású hangverseny keretében ünnepli meg márczius 15-én, a melyen maga az ősz művész is föllép, eljátszva Liszt magyar ábrándját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A harmadik és negyedik nap történései a nemzetközi repülőnapokon A harmadik és negyedik nap történései a nemzetközi...
A harmadik napon ismét rendkívül változó volt az idő. Bár déltájban...
A boerok elnöke menekülni kényszerül A boerok elnöke menekülni kényszerül
A portugál kikötőbe, Lourenzó-Marquezbe szept. 4-iki kelettel a...
Magyar asztalitenisz sikerek Pozsonyban! Magyar asztalitenisz sikerek Pozsonyban!
A magyar asztaliteniszsport páratlan sikereket ért el a pozsonyi...
Vass - szemtől szemben Vass - szemtől szemben
Lelkében demokratikus volt és nem csinált titkot abból, hogy egyszerü...
A miniszter szavai A miniszter szavai
A költségvetés tárgyalásánál miniszterünk a testi nevelésről a...
Mucsi József (Postás) nyerte a maratoni futóbajnokságot Mucsi József (Postás) nyerte a maratoni futóbajnokságot
Vasárnap délben 1 órakor a BEAC sporttelepéről indultak el...
A hó, a zúzmara A hó, a zúzmara
Sajnos, nálunk a csillogó, zúzmarás tájkép csak rövid életű. Az a...
A világ legrejtélyesebb embere aki 28 városban született és öt városban van eltemetve 3.rész A világ legrejtélyesebb embere aki 28 városban született és öt...
Hogy is történhetett meg aztán az a másik nagy furcsaság, hogy máig...
A húsvéti magyar-belga mérkőzések A húsvéti magyar-belga mérkőzések
Húsvéti futball-attrakciónak a tavalyi belga csapat, az Union...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98