Dtum
Login with Facebookk
1910 | November

Az 1911. év költségvetés-tervezete és a nemzet

A képviselőház a mult héten egy pár órai kóstolót kapott a „munkából”, a mivel idáig nem valami sok alkalma nyilt – megerőltetnie magát. Ez a kis kóstoló se volt túlságosan fáradságos az uraknak, de annál inkább alkalmas arra, hogy az adózó nemzet erős nyomást érezzen utána a hátán. Ebben a szünet alatt tartott egyetlen ülésben terjesztette elő ugyanis Lukács László pénzügyminiszter, az ország ez idő szerinti számtartója a jövő évi költségvetés tervét és előirányzatát. 

Több, mint másfél milliárdba, ezerhatszázhetvenkét millió koronába kerül Magyarország egy évi háztartása, vagyis ennyi temérdek milliónak kell befolynia adóban és az állami üzemek jövedelmében, hogy az állam a kiadásait fedezhesse. Irtózatos összeg, sokkal nagyobb pénzhalom, mint a mekkorát a közönséges soru ember még csak elképzelni is tud. Ha ezt az összeget szétosztanák az ország lakói között, fejenként száz korona jutna minden lélekre, még a csecsemőre is. De nem szétosztják ám, hanem épen ellenkezőleg, nekünk kell befizetni az állam pénztáraiba. 

Szó sincs róla: nem elveszett pénz, a mit fizetünk.
Az adó nem hadisarcz, a mit az ellenség szed, hogy azután tovább álljon vele, hanem háztartási költség, a mi az állam egyéniségének táplálására szükséges. A mit a polgárok fizetnek az államnak, az állam vissza kell, hogy fizesse polgárainak a közrend biztosításában, hasznos intézményekben, az élet jobbá és könynyebbé tételében, a közjólét szükséges elemei és eszközei gyarapításaiban. Ezen a pénzen védik hátárainkat, tartják az iskolákat, rendezik be a közforgalmi intézményeket, fizetik a tisztviselőket, a bíróságokat. Szóval ellenszolgáltatást kapunk érte, a mely ellenszolgáltatásnak mindenesetre olyan természetűnek kell lennie, hogy az adózás terhét — a közjólét emelésével — meg könnyítse. 

Hogy csakugyan kap-e a magyar nemzet ezerhétszáz millió korona értékű ellenszolgáltatást azért az ezerhétszáz millió koronáért, a mit fizetnie kell, ezt majd megvilágítják a költségvetési vita szónokai, ha erre kerül a sor. Lukács miniszter beszédében, a melylyel a költségvetési előirányzat beterjesztését kisérte, ennek az előirányzatnak csak a védelmét hallottuk. Birálat, még pedig meglehetősen éles birálat csak az előző év költségvetésének jutott a beszédjében, annak a költségvetésnek, a mely még a koalicziós kormány alkotása volt. Ezt Lukács miniszter megvádolta azzal, hogy nagyon is bőven rakta a terhet a nemzet vállára és a kiadások medrét ugyancsak kiszélesítette.

Nem a mi hivatásunk, hogy ezen vitatkozzunk vele, de ha csakugyan így van a dolog, akkor az új költségvetésben természetszerűleg a terhek megcsökkentésének kellene következnie. Sajnos azonban ennek semmiféle nyomát se látjuk. A terhek Lukács László költségvetésében se kevesbednek, sőt ellenkezőleg több, mint másfélszáz millió koronával emelkednek, a mi a bevételeknek, tehát az adózó polgárság megterhelésének is hasonló növekedését teszi szükségessé. Tehát vagy a mostani előirányzat is nagyon költekező, vagy pedig a koalicziós gazdálkodása se volt tékozló, hanem a kényszerűségek nyomása alatt alakult az egyik épen úgy, mint a másik költségvetés. 

De ez az állandó roppant emelkedése az államháztartás költségeinek egyet mindenesetre bizonyít.
Azt, hogy a nemzet, mint fizetőgazda semmi téren se zárkózik el a reája új terheket róvó kötelességek elöl. Hogy mást ne is említsünk, az állami tisztviselők javadalmazása nyolcz esztendő alatt közel 90 millió koronával emelkedett. Sok millióval többet kap, mint ezelőtt, a közlekedésügy, a népoktatásügy és a mi mindig a legtöbb pénzt eszik: a hadsereg.

A nemzet áldozókészsége ellen tehát nem lehet panasz.
Nagyobb kérdés: meg lehet-e elégedve a nemzet azzal, a mit az áldozataiért, a temérdek pénz árában kap? Meghálálja-e neki ezt a sok száz, nehezen, verejtékkel megkeresett milliót az, a mire fordíttatik? A közigazgatás, a kormányzat és a hadsereg. Ez a fontosabbik kérdés. Mert nem az minden, hogy a temérdek adó pontosan behajtassék, a kormányzat törekvése és főföladata az kell, hogy legyen, hogy a nemzet is kellő hasznát lássa áldozókészségének.

Nem csak a költségvetésnek kell deficzitmentesnek lennie. A nemzetnek se szabad, hogy deficzitje legyen.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szerényi József, Melczer Géza és Bolgár Ferencz Szatmári Mór, Tóth János és Hammersberg László Rosenberg Gyula és Perczel Dezső a képviselőházi gyűlést követően
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98