Dtum
Login with Facebookk
1911 | December

Osztrák miniszterek Budapesten

Az osztrák miniszterek látogatása udvariassági tény volt, aminő egy uj kormány hivatalbalépésénél szokásos és nagyobb politikai kérdések megvitatása nem volt a látogatás célja. Másrészről azonban alkalmat nyujtott arra, hogy az osztrák és a magyar reszort-miniszterek a függő gazdasági kérdések dolgában eszmét cseréljenek és valószínű, hogy ez alkalommal megbeszélés tárgya volt az is, hogy mikor és mily körülmények közt induljanak meg az e kérdésekre vonatkozó tárgyalások.


Bár ez a félhivatalos jelentés, amelyet vasárnap a kormány kiadott, mindenképpen enyhíteni akarja a vasárnapi tanácskozások jelentőségét, mégis tény, hogy a két kormány között nagyfontosságu ügyek kerültek szóba. Így elsősorban a huskérdés, amelyre nézve már döntés történt oly irányban, hogy javaslatot dolgoznak ki a szerb és román élőállatoknak a kedvezményes vámtarifával való behozataláról és megkezdik a tárgyalásokat a szerb és román kormánynyal is. A szerb határ megnyitásának politikai célja is van anyiban, hogy a mostani veszedelmes balkán helyzetben ilyen kedvezménynyel akarják Szerbiát közelebb hozni a monarchiához. A kassa – oderbergi vasut második vágánya, ügyében szintén tárgyalt a két kormány, de megegyezés még nem jött létre.


Az osztrák kormány négy tagja: Sturgkh miniszterelnök, Zuleski pénzügyminiszter, Röszler kereskedelmi miniszter és Röll vasutügyi miniszter érkeztek Budapestre. Az Angol királynő-szállóban szállottak meg, ahonnan délelőtt tizenegy órakor a miniszterelnöki palotába menve, felkeresték Khuen-Héderváry miniszterelnököt, akinél egy óra hosszáig időztek. Az osztrák miniszterek ezután egyenkint meglátogatták az összes magyar minisztereket. Délután két órakor Héderváry, a Nemzeti Kaszinóban az osztrák miniszterek tiszteletére dejeunert adott. Az osztrákok délután öt órakor visszautaztak Bécsbe.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98