Dtum
Login with Facebookk
1911 | Július

Három diszes nyári ruha

A nyári divatot ez évben határozottan a franczia ízlés uralja. Ennek oka már magukban a szövetekben rejlik, mert hiszen ugy a selyemszövetek csodaszép variácziója, valamint a sok-sok feldolgozott lenge, átlátszó szövet sokkal alkalmasabb a franczia varrás művészi alkotásaihoz, mint az angol divat komoly, sima vonalaihoz.

 

Mai képeinken három igazi párisi sikkel készült nyári ruhát mutatunk be, melyek egyuttal az idei divat sokoldaluságáról, remek alkotásainak nagy változatosságáról tesznek tanubizonyságot. Az első fekete tüllruha, szürke-fehér csipkediszszel, pompásan megállja a helyét a sok világos lenge toalett között a garden partyn, a hol fényképészünk megörökítette.

 

Hogy a szövetanyag ellentétes volta és elütő szine mennyire emeli egy-egy ruha báját és varázsát, mutatja a második képünkön látható fekete bársonynyal díszített fehér csipkeruha. A fehér ernyő belsejében ott diszlik az elmaradhatatlan fekete bársonypánt.

 

Harmadik ábránk a hármas alj feltámadását jelzi – egy lépésnyi közelítés a bő alj felé. A tafota-fodrokat dus zsinór-himzés disziti, ugyanilyen vállfodor borul a sürün behuzott ujjakra. A kalap szomoru tolla talán saját fénykora letünése fölött szomorodik, - mert lassan-lassan alkonyul egyeduralmának fényes napja.


A díszes ruhákat általában fátyolozva készítik; a párisi divathölgy tehát két ruhát visel egyszerre, s természetes, hogy a művész, ki a remekeket alkotja, két ruha árát is kéri munkájáért.

 

A kalapokon élethü virágcsokrok lépnek a szomoru tollak helyére, ezek pedig átalakulnak lebegő boákká s mint ilyenek egészítik ki a gyönyörübbnél-gyönyörübb toaletteket, sőt egy leleményes párisi hölgy divatot teremt azzal az ujításával, hogy hosszu szomoru tollát ernyőjére tette diszül. Divatnak és ötletnek elég különleges, de csinos alakon, jó összeállításban és ízléssel viselve, eredetiségében szép is lehet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gyönyörűen hat a könnyű fehér csipkeruha fekete bársonydísze, mely díszes széles pánt alakjában a fehér ernyő belsejében ismétlődik Fekete tüllruha szürke-fehéren átszőtt csipkével Háromfodros alj
Cikk-ajánló
Elektromos hullám a köd és vihar ellen Elektromos hullám a köd és vihar ellen
A hajózásnak és a repülésnek régi és eddig legyőzhetetlennek vélt...
Kis gazda rovat Kis gazda rovat
A gazdának érdekében áll, hogy tejelő marháinak tejproduktumát...
A megölt olasz király életbiztositása A megölt olasz király életbiztositása
Umberto király meggyilkolása olyan érzékenyen érinti a világ...
Erőszakhullám a Balkánon Erőszakhullám a Balkánon
A Balkán-félszigetről napról-napra ujabb rémhirek érkeznek. Ezek...
MTK – Kispesti AC 2:0 (0:0) MTK – Kispesti AC 2:0 (0:0)
A szezon végére maradt a bajnoki lista vezető helyén álló két csapat...
Karinthy Frigyes - Csáth Géza Karinthy Frigyes - Csáth Géza
Egy nagytehetségű íróról kellene írnom búcsúztatót: pillanatra se...
MAC győzelemmel végződött a kétnapos síverseny MAC győzelemmel végződött a kétnapos síverseny
Újév napján bonyolították le a Svábhegyen a MAFC sífutóversenyét,...
Angol atlétikai bajnokságok Angol atlétikai bajnokságok
Az Angol atlétikai bajnokságok legszenzációsabb eredménye kétségkívül...
A Magyar Urinők Egyesülete a félmeztelen divatról A Magyar Urinők Egyesülete a félmeztelen divatról
A Vármegyeház dísztermében vasárnap délelőtt11 órakor felolvasó ülést...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98