Dtum
Login with Facebookk
1911 | Május

A kereskedelmi tárcza ideiglenes betöltése

A király Lukács László pénzügyminisztert bizta meg a kereskedelmi tárcza ideiglenes ellátásával.

Az erről szóló királyi kézirat a hivatalos lap május 6-iki számában jelent meg s így szól: 
Kedves Lukács! Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszterem elhalálozása folytán magyar miniszterelnököm előterjesztésére a magyar kereskedelemügyi miniszterium ügyeinek vezetésével ideiglenesen Önt bízom meg.
Kelt Budapesten, 1911. évi május 5.
Ferencz József, s.k.
Gróf Khuen-Héderváry Károly, s.k. 

Lukács László pénzügyminiszter május 8-ikán megjelent a kereskedelmi miniszteriumban és átvette hivatalának vezetését. Kívánságára a tisztviselőknek szokásos tisztelgése és üdvözlése ezuttal elmaradt. A miniszter, a ki déli két óráig dolgozott a kereskedelmi miniszteriumban, Kálmán Gusztáv és Sutina József államtitkárokat fogadta, azután pedig több mint két óra hosszán keresztül dr. Hollán Sándor miniszteri tanácsos államvasuti igazgató, a kereskedelmi miniszterium elnöki osztályának vezetőjével tanácskozott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98