Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1911 | Október

Reinhardt Oedipusza a Beketow - czirkuszban


Az Oedipusz-előadás a Beketow-czirkuszban az első pillanatokban úgy hatott reánk, mintha egyezerre nagy széles ablakokat nyitottak volna, melyeken át fény és friss levegő árad fülledt terembe. Mi történt itt tulajdonkép? Csak nem lelkesedünk a helyiségért, melynek levegőjében még ott kóvályog a czirkusz illata? Vagy a statiszták nagy tömegei igáztak le bennünket?

 

Vagy a Reinhardt név kétségtelen nagy szuggesztív ereje hatott reánk? Az első pillanatban rendkívüli benyomás fénye derengett lelkünkben. Ebből kell indulnunk, ennek okait kutatnunk. Bizonyos, hogy Reinhardt rendezésének princzipiuma ebben az esetben megadni Szofoklesz művének a nagy méreteknek azt a grandiozitását, mely nélkül ez a mű nem élheti igaz és teljes életét. Ősi regét fogunk hallgatni, melynek ki kell ragadnia az embert a reális élet minden viszonyából, illetőleg mely életünk rejtett értelmét óriási árnyékként vetíti fantáziánk egére

 

Ez volt Szofoklesz művészetének is princzipiuma, mert ez a rege az ő kortársainak is majdnem oly ősinek, távolinak tetszett, mint nekünk. A végtelenségben nem számit nehány ezer esztendő. Itt mindennek óriásinak és másnak kell lennie, a színpadnak, a hallgatóságnak, az elkülönültségnek, még pedig egységesnek, szigorúan stílusosnak. A görög művészetnek ezt könnyebb volt elérnie, mert a színház Görögországban nem volt mindennapi mulatság, az Szofoklesz idejében még közel volt a vallási szertartás szentségéhez.

 

Reinhardtnak a czirkuszba kellett menekülnie. Majd fogunk mi később ilyenek számára külön színházat építeni, föltéve, hogy hasonló méretű saját művészetünk lesz. Bayreuth példája nem maradhat minden időre meddő. Nagyszerű látvány maga a czirkusz több mint háromezer hallgatójával. Nagyon tökéletlenül van megvilágítva.

 

Itt hiába akarna a közönség maga komédiát játszani, mint az Operában. Alig látják egymást az emberek. Az egész szörnyű dísztelen, több mint egyszerű, a végsőig szegényes. Reinhardt ezen nem tud, de nem is akar segíteni; ebből új hatásokat csal ki. Mellőz minden szint, lemond minden fényhatásról. Egy görög palota homlokzatának négy szürke vaskos oszlopát látjuk és a hozzá vezető lépcsőzetet. Lent meg a czirkusz porondja. Ez minden.

 

A cziklopikus korban vagyunk. A szín távolléte teherként nehezedik lelkünkre. Itt távol vagyunk a mindennapi élet minden bújától, örömétől. Nagy, súlyos, tehát tragikus dolgokat fogunk látni. Melyik színházban nem zavarnának bennünket emlékeink? A czirkusz emlékei pedig csak azt bánthatnák, ki czirkuszba szokott járni. Az meg nem nézi meg Oedipuszt. De még az is elfelejti a czirkuszt.


De ha Reinhardt lemond a színről, kárpótlást talál a hangban, mely itt sokkal mélyebb hatásokat rejt magában. Micsoda csodálatos ember az, ki így tudja a helyzetet kiaknázni! A félelmet, a rettegést, bizonytalan sejtelem villámait csak a hang tudja előidézni. Az előadás úgy kezdődik, hogy eleinte alaktalan zúgást hallunk, mely hasonlít a tenger morajlásához. Majd élesebb lesz a zaj, mintha köveket hasítanának.

 

Végre óriási tömeg lepi el a színteret, mely jajveszékelve, taktusban kiáltja; Oedipusz segíts! Később is az egyes jeleneteket csodálatos hangok kísérik. Az egyhangú, taktusos kiáltás eleinte kissé furcsán hangzik, mintha az iskolában a gyermekek taktusban olvasnak vagy ismételnek valamit. Ezen segíteni kellene. Azon is, hogy ez a nagy tömeg egészen egyformán öltözött emberekből áll.

 

Mindenkinek fehér vászonszalag van a homlokán. Reinhardt nyilván ezzel az egyformasággal a legegyszerűbb, de leghatalmasabb stílus benyomását akarja kelteni. Itt nincsenek egyének, itt egy nép, a nép van. A realisztikus ábrázolás minden nyoma száműzve van. De én itt, az első sorban, tulközelről látom a statisztákat és ez rontja élvezetemet, illúziómat. Az az egyhangúság és ütemesség pedig a betanulás szomorú képét ébreszti bennem.

 

Látom, a czirkusz mégis csak nyomoralt szurrogátum. Még szomorúbb, hogy Reinhardt a közönségen át, a közönség mellett vonultatja föl statisztáit (a főbb szereplőket nem!), mint a Szumurunban. A japán színháznak ezt a különösségét az utolsó cseppig kifacsarja. Miért? Mert az más, mint a mit megszoktunk. Két lélek lakik benne, a művész és a hatáskergető. Reinhardt a sznobok utálatos fajtáját igazolja.

 

Attól fél, hogy a művészettel nem lehetne pénzt keresni. Ki tudja, nincs-e igaza. Még szép tőle, hogy a művészetet is szóhoz juttatja. Ezért hálával tartózunk neki és Isten látja lelkünket, igaz, őszinte hálát érzünk iránta. Nagy intenzív művésze ő a színháznak.


Vajjon hű marad-e a görög szinház elveihez? Föltámasztja-e a görög szinház életét? Szó sincsen róla. Nem tudunk ugyan annyit a görög szinház életéről, mint tudósaink állítják, de Reinhardt előadása bizonyára nem is hasonlít egy ó-göröghöz. Ott Görögországban voltak az igazi nagy méretek! De nem hiszem, hogy a görög színpadon fölvonult volna három vagy ötszáz statiszta, népet ábrázolni, a görög művész, nem sokat hederített a népre.

 

A kar meg nem sillabizált, hanem énekelt; Reinhardt is diszkrét módon énekeltet nehány sort, mintha jelezni akarta volna, milyen volt a görög előadás. De hiszen mit bizonyítsuk hosszasan a különbségeket! A nézőközönség volt más, mint a mienk, a mi mindent magyaráz. Ennélfogva a mi előadásunk nem lehat olyan mint a régi. Egy csöppet se bánnám, ha ízléses, tudós színházi ember conférence-szal vezetné be az előadást.

 

De ez a bajos, nehéz Reinhardt az egyetlen lehetséges utat választja, a mi érzéseinknek megfelelően rendezi az előadást. A ki egyebet kíván tőle, lehet nagy tudós, de nem ért a színházhoz. A tökéletes emberi test szép volt a görög ruhában, de modern ruhában is: a muzeumisták talán rajonganak a görög kosztümért, de ilyesvalami csak játék marad. Mai embernek mai ruhában kell járnia.

 

Reinhardtnak ismernie kell a görög színpadot, tudnia kell mindent, a mit tudnak, de nem hogy archeológiát űzzön a színpadon, hanem hogy felhasználhasson mindent, a mi felhasználható. Még fontosabb azonban, hogy a mai néző lelkébe tudjon bújni és annak az érzéseit tudja megrezegtetni. Igen, nekünk nagy statiszteriára van szükségünk, mert mi a sematizált tömeggel nem érjük be. Helyesen teszi Reinhardt, hogy a hangok bűvészeiével élt. A görög dráma teste oly tökéletes szép, hogy a mi ruhánk is nagyszerűen illik neki.


De Reinhardt nem fordít nagy gondot a színészekre. Fájdalom, igaz. Kevés jó színésze van és azok is - németek, németül és németesen játszanak, a mi azonban Berlinben nem árt neki. De itt, az Oedipusz-előadásban ezt nem érezhettük, mert hiszen a Magyar Szinház szinészei játszottak és őket nem Reinhardt tanította. Az előadás nem volt kifogástalan, de színvonalával mégis meglepte a közönséget. Kifogásaink ezek: a női szerep kirítt az együttesből. Megjelenése illúzió-rontó, szavalata hol gyönge, hol rikácsoló; nem volt igazi lélek benne.

 

Lehet tehetséges színészné, de ennek a szerepnek rendkívüli érzéseit nem érezte, vagy nem tudta kifejezni. Az Oedipuss-Kreon jelenet is lanyha volt. Mily vihar dúl ebben a párbeszédharczban! Azt bizony nem éreztük. Reinhardt meg is kurtította és sok egyebet is kihagyott, nem tudni miért. Ez már bűn! Az együttes jelenetek mind nagyon kommandószerűen folytak le, mintha őrmester vezényelte volna. De Oedipuss igen érdekes, megnyerő, sőt hatalmas is tudott lenni Tiréziasz és az öreg szolgák is jól beszéltek, mozogtak.

 

Nem volt tiszta benyomásunk, de a vázlat lendületét, nagy intenczióit mégis éreztük. Oedipuszt sokszor láttuk és sokféle formában. Legutoljára ezen a nyáron egy német reczitátor szavalta az egészet, görög kosztümben, a kar énekkiséretével. Soha még csak ezt megközelítő hatást nem éreztük, mint a czirkuszban az előadás elején, a hová nagy antipatiával tettük be lábunkat.

 

Nincs fontosabb a színházban, mint a nézőközönség hangulata. Ez a darab levegője, a melyben él vagy hal. Reinhardtnak sikerül oly hangulatot kelteni, melyben az előadás intenzív módon élhetett volna. Kár, hogy a művészet tiszta érczét itt annyi nemtelennel keverik. A Magyar Szinház mégis büszke lehet arra a sikerre, melyben része van.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Részlet az Oedipusz királyból - Oidipus segíts!! Zárójelenet , az öregek kara
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
A műkorcsolyázás művészetének magyar bajnokai A műkorcsolyázás művészetének magyar bajnokai
A városligeti Műjégpálya tribünjei vasárnap estére csaknem teljesen...
25 angol hajót süllyesztettek el egy hét alatt a németek 25 angol hajót süllyesztettek el egy hét alatt a németek
Jólértesült helyen közölték, hogy a német légi haderő az utóbbi...
El Európától El Európától
Borah szenátor a bázeli tanácskozások eredményéről kijelentette, hogy...
Ady Endre: A mosti március Ady Endre: A mosti március
Szeretett és dalolt márciusok Hervadt bokrétáját bedobom Űzetve és,...
Terstyánszky alezredes nyerte meg a tőrbajnokságot Terstyánszky alezredes nyerte meg a tőrbajnokságot
Külföldi, olasz és francia vívókat vártak az idei tőrbajnokságra,...
Az FTC I. osztályú versenye Az FTC I. osztályú versenye
Délután 6 órakor Dr. Rendek Károly, a Birkózó Szövetség főtitkára meg...
Gömbös Sopronban fontos kijelentéseket tett Gömbös Sopronban fontos kijelentéseket tett
A nagygyűlést Simon főispán nyitotta meg, üdvözölte a...
Zádor Jenő -  Dickens Zádor Jenő - Dickens
Ötven éve, hogy Dickenst sírba tették, nyolcvannégy éve, hogy a...
EVEZÉS. A budapesti nagy regatta EVEZÉS. A budapesti nagy regatta
Tökéletes sikerről számolhatunk be. Minden verseny izgalma finis után...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98