Budapest rejtelmeiből - exotikus alakok a fővárosban
Száz meg száz furcsa idegen él itt Budapesten, munkásféle, üzletember, intellektuell és rosta, elegáns szélhámos, végül ügyes artista, a kiről keveset tud a nagyközönség. Ezek a különös figurák olykor valóban titokzatos életmódot folytatnak s a „nagyvárosi rejtelmek” ósdi klasszisába sorolhatók, - de a rendes, szolíd fajtájuk is annyira téves ítéletekre ád alkalmat, hogy már csak ezért is érdemes tán közelebbről ismertetnünk.
Nálunk exotikus alaknak számítódik még sok olyan, a ki másutt, nyugati metropolisokban már régóta beleszürkült úgyszólván a nemzetközi forgalomba. Nálunk még utána néznek a ferdeszemű japániak, sőt gyakran csődület támad a nyomában olyan idegennek, a ki a párisi boulevardon, a berlini strassén, vagy a római piazzán föl se tűnik. S a föltünő érdeklődés mellett a legbolondosabb verziók terjednek el a többnyire szimpla exisztencziákról.
Így vagyunk első sorban a khinaival. A pesti idegen kolóniák során ezé a legzárkózottabb. A csontos arczú sárgák csapata nagyon egyszerű mesterségből él: vándorló kőszobrász, Hamu - és virágtartót, papirnyomót, csunya kis nőalakot, majmot, végül bálványt árusítanak.
Egyrészt otthon faragják, de ha megtelepedtek valahol nagyobb időre, akkor kis műhelyt rendeznek be s a „fehér ördögök” városaiban is művészkednek. Az igazi művészettel ugyan nem sok köze van ennek a naiv háziipari csalafintaságnak, de a pesti közönség átlagát – úgy látszik – kielégíti a selejtes árú, mert a chinaman-ok szívesen tartózkodnak itt és sztereotip vigyorgással emlegetik, hogy milyen kedves ország Hungary.
Érdekes a magánéletük. Csaknem mind a Rákóczi-út mellékutczáiban lakik a legtöbbje – tizenöt ember – a szövetség utczai Lyon-szállóban húzódik meg. Szűk kis udvari szobákban zsufolódnak össze s a mikor belépünk az egyik ablaktalan lyukba, egyszerre meg kellett értenünk a newyorki khinai negyedről olvasott fantasztikus leírásokat, a melyek főkép a miss Elsie Siegel meggyilkolása után keltek szárnyra.
Ez nem a Zola híres Podeur de la pauvreté-je, hanem valami specziális világ bűze és szenynye. Ha sok már a szemét, belökik az ágy alá és csak három-négy hetenkint viszik ki a szemeteskocsira. Mihelyt hazatértek – éjszaka bolyonganak pontos beosztással a városban – szinte hermeticze elzárkóznak és senkit a szobájukba nem eresztenek. Félnek az idegen szemtől s a mikor le akartam fotografáltatni őket, hihetetlenül fáradságos púrparlé, erőszakkal vegyített riporter-furfang árán is órákhosszat alig sikerült.
A mikor végre kissé megbarátkoztunk a bizalmatlanságuk az undorommal együtt foszladozni kezdett, az egyik - gyönyörű csillogó fekete hajú és villogón fehérfogú legény – egy kis fotografiát adott át és torz mosolylyal, bábeli nyelvzavarral szólt:
- My Woman… maken Sie davon… Joxomo…Bild, cher monsieur..Allright?
A mikor a yes-áment rámondtam, visszakapta remegő kézzel, de aztán mégis utánam rohant és megint átnyujtotta. A társai óvatosságra inthették, mert félpercz mulva újra változtatni akart szándékán, de már akkor zsebrevágtam a képet. Makogó-vinnyogó, szapora beszéddel könyörgött: baj ne essék a khinai beauté képmásán.
Három idősebb kinézer a fejét se dugta ki, míg az udvaron tárgyaltunk. A modern ruha félrecsapva, fekete selyemkimón rajtuk, parafatalpú knen a lábukon: odahaza semmi pogány rajtuk s akkor nem állnak szóba idegennel. Körülülik a hibacsit, a kályhapótló faszenes serpenyőt, a melyen széles fazék rotyog, benne hazai tea. Az orrfacsaró bűznél csak a szemmaró füst rémesebb. A teán kívül leginkább zsír nélkül főzött, vagy inkább párolt burgonyás disznóhust esznek s vízbefőtt rizst. Vacsorára csak ebédmaradékot lakmároznak s mielőtt a kávéházakba, vendéglőkbe szétindulnak – mindig külön – imádkozni is szoktak. Nádkosarakban őrzik a négy isten-pár szobrát s csak egyhangú zümmögésük hallatszik ki, mert ezt a szertartásukat budapesti szem végig nem nézheti, csak fülelhet rája.
A budapesti khinaiak mind buddhisták, csak egy van köztük Konfucius híve. Egyébként rendes életű emberek, soha gonosztettek vagy kihágást el nem követtek; roppant takarékosak hogy mennél több pénzt küldhessenek haza.
Fekete lakója is több van már Budapestnek:portás, groom, kikiáltó a ligeti mutatványos bódékban, tánczos a varietékben és pár artista. Csaknem mind züllött alak, még az asszonya is. Két fekete lány régóta él itt – rendőri felügyelet alatt.
Számos arab és perzsa is van Budapesten. Aly Mohamed Emare Kairóból jött ide a hugával és öcscsével. A ligetben körhintát vásároltak s a bakák meg cselédlányok nagyon kedvelik az arabok kőrhintáját. Jeruzsálemből került ide Tamuni Ham, a ki derék kőműves. Kelet-Afrikából vándorolt közénk egy beduin-fellah csoporttal Mehmed Sumhit, a ki a becsukott Angol Parkból itt ragadt s most czukorka-kereskedő. A perzsák főkép szőnyegszövéssel foglalkoznak, mint Capriel Ipekdijan, Abdul Jahur és Ali Abbas. Szorgalmas, ügyes ember mind a három. Agobian Hadzsi Kazer pedig, a ki az ázsiai Kaiszerából való, már jelentős vagyont is szerzett a szönyegkereskedéssel …Itt említem föl, hogy van indusunk is, Ibn Tsudi személyében, a ki keleti holmival kereskedők ügynöke, tarka hazai ruházatát viseli, magyarul is megtanult és csinos összeget takarított már össze.
Az exotikus pestiek közül leginkább kedvelik a nép egyszerű gyermekei – főkép konyhatündéreink – a spanyol czigánynőket. Ezek a városligeti mutatványos téren kártyabűvészettel és tenyérjóslással foglalkoznak , télen pedig végigjárják a bérkaszárnyákat és kivált szerelmi ügyekben szaktekintélyek. Az egyik be is csapta a hiszékeny leányzókat, a pénzügyet, ékszereiket, sőt ruhájukat is kicsalta, most pedig börtönben ül.
Híres madárjósnő a ligetben Bianca Ferrusiale, a ki télen a Madách-utcza 41. szám alatt „fogad”. A szép leány apja itt kőfaragó és az utóbbi nyáron annyit kerestek, hogy télre hazamentek Olaszországba, de mihelyt az első nyilt ringlispil megindul, visszatér a tüzesszemű Bianca is.
A hol a nép mulat, ott trónol a tetovált nő is, a zengzetes nevű Lily Butterfly, a ki nem a szelíd skót tavaknál vagy a Temze partján született, hanem az osztrák fővárosban és ha ez le is von az ekzotikumból, elárulhatjuk az igazi nevét: Sachs Rozália Geraldine. Különben egész teste gyönyörűen tetovált; legszebben a czombja.
És tessék csak megnézni, hogy mily lelkesen tolong a nép ott, a hol maga Magda, a szőröstestű hableány látható a bilincskirály és a jegestengeri szirének változatosan elbűvölő társaságában – húsz fillérért. Nem is szólva az óriási kigyóról, a mely a fejétől a farkáig öt méter, farkától fejéig öt méter, összesen tiz méter.
A ligetben és bent a város utczáin, nyáron télen egyaránt föltünik – vagy már föl sem tünik – a bosnyák. Ő a legrégibb és leghűségesebb budapesti exotikum, a legismertebb idegen-gúnyás figura. Már csak a tradiczió révén is rászolgált tehát, hogy fölvonultassuk az égettbőrű vegyeskereskedőt, a ki bárkinél stilszerűbben eitálhatná a klasszikus mondást: omnia mea mecum porto….
Nem érdektelen exotikum a csodarabbi sem, a ki nagy kísérlettel, valóságon udvartartással érkezik és uralkodói allürökkel fogadja az eléje járulókat. Bemutatunk egy híres példányt, hogy ez se hiányozzák az exotikus társaságból.
Végül last not least: egy olyan exotikum, a mely nagyon is közönségesnek bizonyult utóbb: tekintélyes muzulmán, sztambuli effendi, a ki a török hatóságok nevében tárgyalt itt, nagy üzleteket akart kötni és csinos proviziókat csalt ki. Pedig sose volt török pasa, hanem magyar szélhámos, a ki régebben sikkasztott is hazájában. Nagysokára lecsukták, mint azt az ötletes kollegáját is, a ki egy kinai mandarin mezében „hámozta a szelet”…
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!