Dtum
Login with Facebookk
1912 | Január

A nemzetközi gazdasági viszonyok

A nemzetközi gazdasági viszonyok megitélése terén a rendkivül sulyosra fordult külpolitikai helyzet érdemel legelsősorban figyelmet. A marokkói kérdés már-már a fegyveres készenlétig állitotta szembe a franciákat és a németeket. Amidőn ez a veszedelem a két állam között létrejött szerződéssel elmult, a britek és a németek viszonya élesedett ki, amely feszültség még egyáltalán nem is enyhült ezideig.

A marokkói ügygyel kapcsolatban kialakult helyzet viszont egyenesen háborut is idézett elő, mert Olaszország elérkezettnek látta az időt, hogy a török birodalom egyik afrikai területét, Tripoliszt, megszállja és okupálja. A kifejlődött véres harc még egyre tart s végső eredménye – az európai államok harmóniáját tekintetbe véve is – teljességgel homályos.

Az bizonyos, hogy a nagy hatalmak egyelőre Afrikára tudták lokalizálni a háboru szinterét, de európai Törökországban igyekeznek belső lázongást szitani, s e mellett Oroszország ujra napirendre igyekezett hozni a Dardanellák megnyitásának kérdését, melyet végül Carikov konstantinápolyi orosz követ eltávolitásával odáztak el.

Az ázsiai államokban előfordult sulyos zavarok és háborus mozgalmak ugyszólván kizárólag angol és orosz érdekeket érintenek s igy a mi szempontunkból különösebb figyelmet nem igényelnek.

Kétségtelen, hogy a lefolyt év legnagyobb eseménye a marokkói kérdés kiélesedése volt, melynek érdekességét fokozhatja az a körülmény, hogy a hozzáfűződő elsőrendü politikai szempontok mellett, kiváltképen a vasércbányák birtokáért állt talpra Németország. Ezt tekintve, megérthető talán Anglia csodálatos szerepe is, melylyel minden látható nagyobb érdek nélkül valósággal felkészült Németország ellen a háborura.

Tudni kell, hogy a német vasfogyasztás a legutóbbi másfél évtized alatt oly rendkivüli arányokban lendült föl, hogy az angol vastermelést már régen maga mögött hagyta. Ezzel a rohamos fejlődéssel arányban emelkedett vasfeldolgozó ipara is, ami Nagy-Brittannia irányadó köreit nemcsak érthető aggodalommal töltötte el, hanem az ösztönszerü védekezés szükségét is beoltotta a lelkekbe.

A helyzet e részben egyszerünek és világosnak látszott.
Nevezetesen az angolok azzal számoltak, hogy a német vasfeldolgozó iparok függősége termelésük növekedése  arányában nagyobodik a külföldi vasérctermeléssel szemben, a további terjeszkedésnek és versenyképességnek tehát ez a legtermészetesebb korlátja, melyet egyszerüen tágitani vagy épen megszüntetni semmikép se szabad megengedni.

Már pedig ha Németország Marokkóban megvetheti lábát, olyan vasércterületek birtokába jut, melyek minden képzelhető állami és közigazgatási kedvezmény mellett évszázadokig dönthetetlen uralmat biztositottak volna vasiparának. Ismételjük, a kétségtelenül nagyjelentőségü politikai tekinteteken felül ez a szempont volt irányadó Nagybritania állásfoglalásában, mert Franciaország fölényétől már igazán nem volt oka félni.

A vasérctermelést Németországban majdnem 40-50 százalékkal mulja felül vaskohóinak ércfogyasztása, ami a külföldtől való függőségnek elég határozott bizonyitéka, de a föntebb vázolt események, melyek ép ezen körülményből fejlődtek ki, valóban meglepő élességgel mutatják azt a keserü féltékenységet, ami az egyes államokat eltölti a nemzetközi gazdasági viszonylatokban való térfoglalás terén.

De szemlélhetővé teszik a lefolyt év eseményei azon felfogás abszolut helyességét is, hogy a háboru veszedelme a gazdasági elzárkózásban gyökerezik, mert a védvámos rendszer valósággal melegágya a mesterséges iparfejlesztésnek s ezzel olyan érdekek megtermelésének, amelyek nem köz-, hanem kizárólag jogosulatlan magánérdek szempontjából jutnak utóbb döntő fontosságra. E részben nem kis szerepet játszik aztán a vámok által támogatott erőszakos export, melynek meggátlása vagy lehetővé tétele nemzeteket állit egymással szembe.

A nemzetközi gazdasági viszonyok egészségtelen alakulása, valamint az ebből eredő sulyos külpolitikai viszonyok azonban nemcsak a nemzetek emberi szolidaritását, hanem az egyes államok belső rendjét is veszélyezteti. Erre nézve elég azt fölemliteni, hogy Marokkó miatt támadt nagy feszültség majdnem pénzkrizissel fenyegette Európát, sőt hatása érezhető volt egész az év végéig.
A betevők lassankint óriási összegeket vontak ki a pénzintézetekből s ezt utóbb még az is sulyosbitotta, hogy a tőkegazdag Franciaország visszavonta mindennemü követeléseit. A berlini tőzsdén pedig valóságos krach ütött ki, mely ezernyi-ezer polgár vagyoni romlását okozta. Ezek az események természetesen az illető államok határain is tulterjedtek s veszélyeztették az egyáltalán nem érdekelt s békésen dolgozó nemzetek exisztenciáját is.

Nem kevésbé félelmetes tünet az államok határtalan fegyverkezési őrülete, melynek egyenes következése, hogy adóreformok cimén mind kénytelenebb összegeket sajtolnak ki az államok polgáraikból.

Az állami terhek abnormális növekedése mellett nem csoda, ha a drágaság fokozódik s ezzel arányban igyekeznek az emberek jövedelmüket vagy keresetüket is szaporitani. Amely törekvésből arra is magyarázatot találunk, hogy miért éli virágkorát a tőzsdei spekuláció és hogy miért csökken világszerte a fix kamatozásu értékek árfolyama.

Ez utóbbi körülmény egyébként erősen foglalkoztatta a lefolyt évben a sulyos gondokban vergődő kormányokat s valósággal egymás vigasztalására állapitották meg, hogy e felötlő tünet alól nincsen kivétel. Egyidejüleg azonban olyan intézkedést kezdeményeztek, amelylyel mesterségesen kivánták a belföldi tőkét az állami járadékokba elhelyeztetni. Ezen törekvésnek akármiféle cimet is adtak, a valóság az, hogy a lefolyt évben a tőkeerős országokban majdnem intézményes hatalommal és befolyással emeltek gátakat a tőke-export elé. Hogy ennek mekkora jelentősége van, nem árt néhány számszerü adattal megvilágitani.

Franciaország, ahol a külügyminiszterium szabja meg ujabban a tőkeelhelyezés irányát s a pénzügyminiszter fentartja a tőzsdei jegyzés engedélyezését, évenkint legalább két milliárd frankot fektethetne külföldi értékpapirokba s ca 35-40 milliárd frankra tehető az az összeg, mely külföldi értékekbe van elhelyezve. Megjegyzendő, hogy a francia közgazdasági egyesület behatóan foglalkozott a lefolyt év elején a tőke-export kérdésével s bár energikusan a tőkés teljes akciószabadsága mellett foglalt állást, a kormány merev magatartásán nem tudtak változtatni.
Nagybritannia gyarmataiban és a külföldi államokba negyedfél milliárd font sterlinget helyeztek el, melynek ca 160 millió fontnyi évi jövedelme kinálkozik további befektetésül. Itt viszont az állam nem avatkozik az elhelyezés módjába, de a különböző gazdasági érdekképviseletek agitálnak a mellett, hogy ha már otthon nem maradhat az elhelyezést kivánó tőke, azt lehetőleg a brit gyarmatokban kell hasznositani. Edvard Holden bankár pl. a londoni kereskedelmi kamarában egyenesen azt a követelést támasztotta, hogy az angol tőke kerülje el a brit ipar elől elzárkózó védvámos országokat.

Németországban egészen ujkeletü a tőke-export elleni mozgalom s erre az amerikai értékek nagymérvü beszivárgása adott lökést. Annak ötletéből, hogy a Berliner Handelsgeseltschaft ca 20 millió dollár értékü Milwauke vasutrészvényt akart a német piacokon elhelyezni, gróf Kanitz, a konzervativ párt részéről interpellációban követelte a kormánytól a külföldi értékek beözönlésének megakadályozását és a tőzsdei jegyzés megfelelő reformját.

Igaz ugyan, hogy a kormány nevében Delbrück államtitkár azt a kijelentést tette, hogy nincs szükség különösebb intézkedésekre, de arra való tekintettel, hogy az eléggé hatalmas konzervativ párt széleskörü agitációt kezdett, valószinü, hogy a németek szintén meg fogják neheziteni a külföldi kölcsönök és értékpapirok elhelyezését.

Tulajdonképpen a három fölsorolt állam az, ahol a magyar tőkeimport legerősebben van érdekelve, s ahol arra számithattunk, hogy gazdasági erőink fokozatos kifejlesztéséhez kellő anyagi érdekeltséget tudunk toborozni. Az az ujabb irányzat és hangulat, mely a külföldi tőkeelhelyezés megnehezitését célozza, mindenkép alkalmas arra, hogy a beálló eshetőségeket komolyan mérlegeljük s főleg, hogy az elzárkózás sulyos veszedelmeit ezen a ponton is figyelemmel kisérjük.

Ne higyjük azonban, hogy a tulzott vámvédelemből eredő bajok csak minket érintenének. Már előbb emlitettem, hogy visszahatása Európaszerte észlelhető, amiből nyilvánvaló, hogy a védővámellenes mozgalmak meglehetősen tért hóditottak.
Mindenesetre nevezetes jelenség, hogy Németországban került fölszinre legelőször a jelenlegi elzárkózás enyhitésére irányuló mozgalom, melynek meglepő nyiltsággal a mainzi kereskedelmi kamara adott kifejezést. A lefolyt év elején közreadott jelentésében ugyanis arra az álláspontra helyezkedik, hogy a külföld elzárkózó politikája a németeket nem tarthatja vissza attól, hogy a mostani védvámos irányzattól bizonyos tekintetben eltávolodjanak.

E mellett ugyancsak megállapitja azt, a mit én már 1907. óta számtalanszor hangoztattam, hogy azért is szakitani kell az elzárkózó irányzattal, mert a tulzott védővámos politika élelmiszer-drágitó hatása nemcsak a termelést bénitja meg, hanem általában véve olyan egészségtelen áralakulást idéz elő, mely az ipar versenyképességét is károsan befolyásolja.

A máinzi kamara ezen állásfoglalása nem szórványos tünet, hanem az egész német ipari és kereskedelmi világ egyértelmü fölfogása, mely a birodalmi gyülésben is erőteljes kifejezést nyert. A kancellar ugyan azt mondotta nyilatkozatában a konzervativ-agrárius párt nyomása alatt, hogy nincs döntő ok a jelenlegi vámrendszer mélyreható megváltoztatására, de hát 1917-ig még nagy idő van s az alatt a német politikai viszonyok is gyökeresen megváltozhatnak.

Franciaországban ugyancsak a drágaság folytán keletkezett mozgalom a védővámok ellen, mely utóbb országos tiltakozássá növekedett. Itt is elsősorban a mezőgazdasági termékek vámjainak leszállitását követelték s e részben a kormány kénytelen volt jelentékeny könnyitéseket tenni.

Hasonlókép alakult a helyzet az Egyesült-államokban is, azzal a különbséggel, hogy a tarifa-revizióra irányuló mozgalom élén maga Taft elnök áll. Igaz, hogy a legutóbbi elnökválasztás előtt hasonló volt a helyzet s az eredmény a vámvédelem még nagyobb kiélesitése volt, ámde most tekintetbe kell venni az uj helyzetet is, melyet a Kanadával való vámszerződés bukása előidézett.

A lefolyt évnek az egyik legérdekesebb vámpolitikai eseménye volt.
A helyzet nevezetesen az, hogy amig Kanada olyan nyersterményeket exportál, a melyekre az Egyesült-Államoknak nélkülözhetetlen szüksége van, addig ez utóbbi természetszerüleg iparcikkeket vitt ki, amelyeket Kanada szintén a rendes tarifákkal számolt el. A helyzet az Egyesült-Államokra alakult kedvezőtlenebbül, mire Taft a vámközösség eszméjét vetette fel, de ezt Kanada nem fogadta el.
A tárgyalások eredményekép végre a Laurier-kormány, mely Kanada ügyeit 15 éven át vezette, reciprocitáson alapuló vámjavaslatot terjesztett a parlament elé. Nevezetesen kimondatott, hogy a nyersanyagok zöme vámmentes lesz, mig az iparcikkekre mérsékelt vámot vetnek. Ezt a javaslatot azonban megobstruálták s az uj választáson pedig elvesztette a többséget a kabinet, mire a tervezett vámszerződés kutba esett s az csak az Egyesült-Államok jövendő vámtarifájának mérsékeltebb irányzatával lesz felszinre hozható.

Mindezekén felül különben alig volt Európai állam, melynek népe meg ne mozdult volna a lefolyt évben a védővámok áremelése ellen. Nem hiányzott ezek közül Ausztria és Magyarország sem, a mint arról néhány szóval később megemlékezem. Ez a szimptomatikus jelenség határozottan vigasztaló, annál is inkább, mert a brit birodalmi konferencia, melyet a koronázáskor május derekán tartottak Londonban, észrevehetőleg átsiklott a Chamberlain-féle imperialista terv fölött. Nem alaptalan tehát az a remény, hogy a legközelebbi években fokozódni fog a védővámellenes mozgalom s mire az uj vámtarifák elkészitéséhez jutnak az államok, kénytelenek lesznek számolni nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók érdekeivel is.

A nemzetközi gazdasági viszonyoknak még ily kezdetleges vázolása mellett is külön kell megemlékeznünk az Egyesült-Államok helyzetéről, mert az európai piacokkal mind szorosabbra füződik kapcsolata s a kivándorlás kérdése is ma már közvetlen érdeket teremtett. Hogy egyébről ne is beszéljünk, a berlini nagy tőzsde-pánikot legfőképen az amerikai értékek csökkenése okozta, ami aztán az összes európai piacokon éreztette kedvezőtlen hatását.

 

A válság, épen ugy, mint 1907-ben, a trustök ellen inditott hajszából keletkezett, mikor Roosevelt a Sherman-billt szegezte ellenük. Az eljárás ugyanezen törvény alapján folyt le 1911-ben is, eredménye pedig az volt, hogy az Egyesült-Államok legfőbb törvényszéke május hó 15-én kimondotta a petróleum-trust, a Standard Oil föloszlatását s ugyanez a sors fenyegeti a cukor-, dohány-, valamint néhány kisebb trustöt is.

A legnagyobb mozgalmat keltette, sőt majdnem fölfordulást okozott az acéltrust ellen indított vizsgálat. Ez különben azért idézett elő sulyosabb kavarodást, mert nemcsak a nyersvas- és acéltermelés csökkent, hanem az árak is hanyatlottak.

Nagy átlagban tehát több mint 20 százalékot tesz az árhanyatlás, a melynek meggátlására bizony nem volt alkalmas eszköz a trustök ellen vezetett támadás. Az október 26-án meginditott bünvádi perrel kapcsolatban egyébként Roosevelt – kissé következetlenül ugyan, de egész helyesen – aként nyilatkozott, hogy az egész trust-kérdésben nem a rendszabály, hanem a szigoruan végrehajtott ellenőrzés a fontos. E kijelentést főleg azért hangsulyozom, mert véleményem szerint az Európaszerte bolygatott kartell-ügy csakis ezen a nyomon terelhető helyes mederbe.

Végül csupán arra akarok még utalni, hogy az Egyesült-Államok nehéz gazdasági helyzetét leginkább az mutatja, hogy a munkanélküliek száma majdnem 10 százalékkal növekedett az előző évhez képest.

Nevezetes, hogy néhány iparágtól eltekintve, Európában kedvezőbben alakult a termelési, valamint a fogyasztási konjunktura, ámde a kedvező jelenségek közé még az is, hogy a tengerhajózási fuvardijak számbavehetően szilárdultak s átlagos emelkedésük három shillingre tehető. Ez közvetlen eredménye különben a külkereskedelmi forgalom élénkülésének s biztató a tekintetben, hogy a tengerhajózási vállalatok a lefolyt évre már kedvezőbb üzleti eredmények alapján, nagyobb osztalékot fizethetnek.

<<
<
1
2
3
4
5
6
7
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Monopóliumok
Szabóné Fricska Anna

Monopóliumról többféle értelemben beszélhetünk.
Használjuk azokra az óriás vállalatokra, amelyek különböző együttműködési formákban a piacot uraló gazdasági helyzet megteremtésére, a piaci verseny korlátozására jönnek létre. Ebben az értelemben a piacon elérendő cél  és az – ehhez igazodó – szervezeti forma szerint négy (ismertebb) típusát különböztetjük meg.


A kartellben az együttműködés a piac felosztására, az árak közösen történő megállapítására vagy a termelés esetleges korlátozására vonatkozik; a vállalatok egyébként megőrzik teljes önállóságukat.


A szindikátus annyival jelent szorosabb együttműködést, hogy a tagok közös irányítást hoznak létre az együttműködést érintő területen, ám jogi önállóságukat megtartják. Az ideiglenes szövetség vonatkozhat a beszerzési és az eladási árak megállapítására, a termelés szabályozására.


A tröszt már a szövetkező vállalatok teljes összeolvadására épül (azaz jogi önállóságukat elveszítik). A tagok korábban a gazdasági élet azonos vagy egymással összefüggő területén működtek.


A konszern egyazon gazdasági ágazat vállalatait fogja össze; a vállalatok formálisan önállók maradnak azonos tőkés csoport irányítása alatt.

 

Ötödik típusa a konglomerátum, amely azonos tőkés csoport tulajdonában van, és az ipar különféle ágaiban termelő létesítmények összességét jelenti.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Berlin készül az olimpiászra Berlin készül az olimpiászra
Azt hihetné az ember, ha itt Berlinen az olimpiásszal kapcsolatosan...
Ma, hétfőn reggel fél 7-kor indul el Izabella királyi hercegnő koporsója Ma, hétfőn reggel fél 7-kor indul el Izabella királyi hercegnő...
Vasárnap délelőtt lezárták a Mátyás-templom kriptái felé vezető...
Más kártevők bábalakban telelnek Más kártevők bábalakban telelnek
Azok a kártevők, amelyek a földben élnek, a hideg idők beköszöntével...
Rutén képeink Rutén képeink
A miként nyelvük és embertani sajátságaik arra vallanak, hogy...
Elfogatóparancs Veres Mihály dr. ellen Elfogatóparancs Veres Mihály dr. ellen
A budapesti kir. államügyészség elfogatóparancsot adott ki dr. Veres...
San Marino köztársaság jubileuma
Tizenhetedik századát ünnepli a napokban Európa legkisebb állama, a...
Nyomozás az ágy alatt Nyomozás az ágy alatt
Falun voltam. Olyan ónsulylyal nehezednek néha az emberre azok a nagy...
Vágyak a szilfák alatt Vágyak a szilfák alatt
Különös művet mutatott be a Nemzeti Színház: színdarabot, amelynek...
Viharos, durva botrányok és a Himnusz profanizálása Viharos, durva botrányok és a Himnusz profanizálása
A Független Kisgazdapárt képviselői élükön Tildy Zoltánnal, vasárnap...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98