Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

A Művészház új palotája és felavató kiállítása

Három évi fennállás után saját palotájába költözködött a Művészház, ez a gyorsan izmosodó művészeti egyesületünk. Néhai gróf Zichy Jenőnek Rózsa-utczai palotáját szerezte meg és építtette át a saját és a közel jövőben megnyíló művészklub czéljaira.

 

A palota Szegfű-utczai oldaláról tágas előcsarnokon át kellemesen tagolt lépcsőházba érünk, a honnét öt nagy, felsővilágításu terembe jutunk, mely kényelmes akasztás mellett mintegy három-négyszáz kép elhelyezésére elegendő. Az épület még nincsen teljesen készen, az előcsarnok freskóiból is még csak kettő látható, úgy hogy az alkalommal inkább csak az egyesület programmjával és kiállításával foglalkozunk.


A Művészház már eddig is eredményes multra tekinthet vissza, melynek nagyobb jelentőségű sikereiről mi is minden ízben beszámoltunk olvasóinknak. Első kiállításain egy csomó olyan fiatal festőt mutatott be, kik azóta már neves művészekké lettek, majd az impresszionista kiállítás következett, a hol a művészettörténetnek épen azt a fejezetét mutatták be, mely teljesen hiányzik nyilvános gyűjteményeinkben.

 

A zsűrimentes kiállítás ötletnek jó volt, ha nem is szült nagy meglepetést, a mit viszont annál többet hozott a magyar festők kollektív kiállításainak sorozata. Ezek, de köztük főként Rippl-Rónai József, Kernstock Károly és Vaszary János gyűjteményei nemcsak azért, mert három érdekes művészi egyéniséget tártak elénk, hanem mert festészetünk egy ujabb kialakulásának kezdetével ismertettek meg, valóságos szenzáczióként hatottak.


Elárulták azt, hogy a franczia impresszionizmus és pleinairizmus keltette ujabb magyar festészet lassanként más irányban kezd tovább fejlődni. Mintegy két évtized alatt megtanulták a mi festőink mindazt, a mit a francziáktól megtanulni lehetett és számos egyéni és faji vonással gazdagították is az impresszionizmus történetét.

 

De aztán nem következett be elposványodás, mert az újonnan szerzett eszközökkel az impresszionizmus közvetlen czéljain túleső feladatok megoldásához fogtak, újra feltámadt a komponálás, a látott természettől függetlenebb alkotásnak, a festéssel való költésnek vágya s megszületett már az iskola neve is; az expresszionizmus kifejezés.


Ezeknek az újabb törekvéseknek érvényre jutása, azaz a közönséggel való kapcsolatának megteremtése kezdetben meglehetősen nehéz volt. A múltra visszatekintő leghatalmasabb képzőművészeti egyesületünknek, a Képzőművészeti Társulatnak, kebelében egy pár év óta dúló és gyakran a közönség elé kerülő viszálykodást épen az eredményezte, hogy a konzervatívabb elemek az új kísérletekben pusztán csak eltévelyedést látva, nem akarták őket a társulat kiállításain szóhoz juttatni.

 

A megtűrtség utolsó határát körülbelül a franczia impresszionizmus klasszikus korának merészséget tették, a mi azontúl terjedt vagy egyáltalában nem, vagy csak küzdelmek után kaphatott hajlékot a Műcsarnokban. A Művészhez azonban kezdettől fogva alkalmat adott az újabb irányok érvényesülésére, de viszont áthághatatlan feltételül szabta meg a művészi tehetség kérdését is s ezért erősen megválogatta a kiállításra kerülő művészeket. Új palotájában rendezendő kiállításai programjául is ezt a kettős elvet tűzte ki: támogatni az új törekvéseket, de csak, ha értékesek és hozni irányától függetlenül mindennemű, de csak jó művészetet.


Ezzel elérte azt, hogy most olyan magas művészi színvonalú kiállítást rendezett, a milyen évek óta nem volt fővárosunkban. Végre láthattunk sok festő munkájából is összeválogatva olyan gyűjteményt, melynek alig van egy pár kivetni való darabja. Már kiforrott, megállapodott művészeink közül elsőrangú szép képekkel szerepelnek Mednyánszky László, Katona Nándor, Glatz Oszkár, Kőrösföi Kriesch Aladár, Kosztolányi Kann Gyula, Olgyay Ferencz, Rippl-Rónai József, Zádor István, Dohai Székely Andor.


De az ezeknek sokszor méltatott művészetén kívül is sok tapasztalatot nyújt a kiállítás épen az újabb törekvések felkarolásával, melyek a magyar festészet érdekes tovább fejlődéséről tanúskodnak. Még nem régiben, alig egy-két évvel ezelőtt is a tájképfestés erős túlsúlyban volt a mi kiállításainkon a figurális ábrázolások felett.

 

Hova tovább megszoktuk, hogy a művészetnek ezt az ágát egy-két jól rosszul sikerült arczkép próbálja csak helyettesíteni, a mi nem is volt kárpótlásnak tekinthető, hiszen a portrait czéljai egészen mások, mint az emberi alakot a maga egész jelentőségében s világba állító képeké. A mi az ilyen természetű képek közül mégis elénkbe került, nem sokat jelentett, mert vagy a haldoklóban levő történelmi festészetnek, vagy a még vértelenebb: művészeti eklektikusoknak élettelen alkotása volt.


Időközben azonban a puszta benyomásokat kereső és ábrázoló tájképfestés lassankint háttérbe kezdett szorulni, egyre-másra sűrűbben bukkantak fel a figurális képek és mindinkább erősebben hangzik nálunk is az a csatakiáltás, mely a nyugati művészetben jóval régebben támadt: szabaduljunk meg az impresszionizmustól, mely az epigonok kezében épen oly lélektelen sablonná kezd válni, mint akármelyik más festői irány.


Ezeknek az új törekvéseknek szolgálatába állott több tehetséges festőnk, a ki addig teljesen benneélt az impresszionizmusban, mint Kernstock, Vaszary, Rippl-Rónai, vagy egy időre beléesett, mint Csók. A legfiatalabb nemzedék pedig már egészen ezeken a nyomokon indul. Ebben az új stílusért való küzdelemben már nagy eredményeket értek el Kernstock és Rippl, Vaszary még tovább küzd és forrong.

 

Nagyszerű rajzai és kész képei még nem állanak egy színvonalon. A fiatalabb stíluskeresők munkássága még egyenetlenebb. A legkiforrottabbnak Kádár Béla látszik, ki sajátos és egyéni kifejezésmóddal fest, Páldy Zoltán kissé archaizál bibliai kompoziczión, de mégis eredeti tud lenni. Remsey a Cranachok korába tér vissza. Van Goghra emlékeztet Boromissza Tibor. Akad bizony a fiatal forrongók között néhány, ki nem sok tehetséggel kergeti eszményeit, de ezekért kár volna a többit megtagadni.


A megállapodottabb nyomokon haladó festők között is akadnak itt figyelemreméltók. Csáktornay Zoltán, Scheiber Hugó, Szigeti Jenő, Ziffer Sándor, E. Lengyel Lóránd friss és művészi dolgokat küldtek. A szobrászat ezen a kiállításon háttérbe szorul, pedig Csikász Imre, Vedres Márk, Medgyessy Ferencz, Lányi Dezső szobrai jobb rendezést érdemelnének.

 

Farkas Zoltán.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Dnyeper: a kilencnevű folyó Dnyeper: a kilencnevű folyó
A Dnyeper, amelynek folyamrendszere közepette katonáink...
A szőrös majom -  O'Neill színdarabja az Új Szinházban A szőrös majom - O'Neill színdarabja az Új Szinházban
Mennyire amerikai ez a darab? Hibáztatták, hogy semennyire; s...
Bogdanovics patriarka tragédiája Bogdanovics patriarka tragédiája
Eddigelé ki nem derített rejtélyes esettel áll szemben a hatóság,...
A tempelhofi hadgyakorlatok A tempelhofi hadgyakorlatok
Mielőtt a német császár Svájczba utazott volna, elment a tempelhofi...
Egerekkel játszó macska Egerekkel játszó macska
Öreg dajkánk mesét mondott gyermekkorunkban nagy Tündérországról, a...
A párisi haditanács A párisi haditanács
Az angolok és franciák az egységes tervek megbeszélésére együttes...
Büdös magyar, gyere be a rendőrségre!
Szlovákiában szeretik letagadni, hogy a magyar kisebbségekkel milyen...
Vérbefojtották a portugál katonai forradalmat
A portugál forradalom részleteiről csak nagyon szükszavu hirek...
30 órás kihallgatás után kiderült a három bankár ártatlansága 30 órás kihallgatás után kiderült a három bankár ártatlansága
Grosz Imrét, Mende Lászlót és Reitter Miklóst vasárnap délután 30...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98