Dtum
Login with Facebookk
1913 | Június

Lukács megbukott

Őfelsége a király és mindazok, a kiknek, ítélete – politikailag mérvadóbb itt Baloghy és birótársai igazmondásánál, már meghozta a döntést és – felmentette Lukács Lászlót a kormányzás sulyos gondjai alól.


Igaz: ez a felmentés még nincs irásba foglalva és meg se jelent a hivatalosban. De meg fog jelenni, talán már a jövő héten, talán csak két hónap mulva, szeptemberben. Ez most már nem is fontos, elég az, hogy Lukács és Tisza nem fognak sokáig uralkodni a Lajtán tul. Mindazok, akik erről döntenek, biztos értesülésem szerint már meghozták a döntést és – nem is kegyelemben – elbocsájtották a sószerződés ügyetlen lovagját, a zalatnai háztulajdonost.


Első jele volt ennek, az hogy a király huszonnégy órán belül, tehát minden habozás nélkül felmentette gróf Zichy Jánost a hivatali titoktartás kötelezettsége alól. Azt is tudják itt, hogy Lukács a király személye körüli miniszterium egyik magasrangu tisztviselője utján próbált interveniálni a kabinetirodánál, hogy ez a felmentés ne történjék meg, vagy legalább is olyankor érkezzék Budapestre, amikor már elkésett. A kabinetirodában azonban feltünően siettek elintézni a törvényszéki elnök távirati kérelmét és a felmentés már pénteken korán reggel táviratilag megérkezett Budapestre. Sokkal előbb, mint Lukács szerette volna.


Ha nem is igaz az, amit itt Bécsben egész határozottsággal beszélnek, hogy a trónörökös volt az, aki a felmentést szorgalmazta, akkor is bizonyos, hogy a trónörökös pénteken külön kihallgatáson volt a királynál és pedig nem az osztrák Reichsrat apró-cseprő ügyei miatt, hanem kizárólag a Désy-Lukács pőr eddigi botrányos leleplezései miatt. Itt Bécsben nem tartják azt olyan természetesnek, hogy egy törvényszéki tárgyaláson olyan hallatlan visszaélések derüljenek ki és a király "kedves Lukácsáról" egészen szabadon olyan dolgokat lehessen elmondani és irni, amilyen most nap-nap után a legkomolyabb magyar lapokban íródnak és a legkifogástalanabb arisztokrata-politikusok szájából hallhatók.

 

Illetékes körökben ugy vélekednek, hogy ilyen miniszterelnök, akiről igy lehet írni és nyilatkozni, nem maradhat helyén és nem teheti tönkre egy ország belső békéjét, hírét és jövőjét. Addig, mig volt remény arra, hogy az ellenzéki mozgalom elcsittul és Lukácsék továbbra is expressz beszállítanak mindent, amire Bécsnek szüksége van, nem törődnek az ilyen külső dolgokkal. De most, hogy látják azt, hogy minden, amit szóbeszédnek, politikai frázisnak hittek, beigazolódott és az ellenzéki hangulat nemhogy elcsendesedett volna, de egyenesen megerősödött, megelégelték már ezt a társaságot és szabadulni kivántak tőlük. És ha itt valamit akarnak, nemsokára tett lesz az akaratból.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98