Dtum
Login with Facebookk
1916 | Február

A főváros kölcsönei

Ősszel jön a nagy kölcsön 

A főváros két kölcsön felvételét határozta el: egy harminc millió koronás folyószámla- és egy 13 millió márkás bankkölcsönét. Ezekkel a tranzakciókkal kapcsolatban hangsulyozni kell azt, hogy különösen a márka-kölcsön jött létre igen kedvező feltételek mellett, miután 10 év alatt kell csak visszafizetni és 10 év mulva kétségtelenül sokkal kisebb lesz a valuta diszparitás, mint most.

Ebből a szempontból a Magyar Bank is tagadhatatlanul igen kuláns feltételeket szabott. A 30 milliós folyószámla kölcsönre a fővárosnak azért volt szükséges, hogy 21 millió koronás függőkölcsönét rendezhesse, másrészt, hogy néhány millió még szabad rendelkezésére állhasson. A főváros majdnem tiz millió koronával diszponálhat és remélhetőleg ezeket az összegeket elsősorban közélelmezési célokra fogja forditani.

Hangsulyoznunk kell azt is, hogy a főváros már életbeléptetett nagyobbmérvü takarékosság folytán remélhetőleg a jövőben egyfelől nem fognak felesleges kiadások mutatkozni, amik adminisztrációs hibákból következnek, másrészt pedig a legitim jövedelmeket fokozni lehet. 

A két kölcsönmüvelet – ezt hangsulyozni kell – tulajdonképpen ideiglenes jellegü, miután a főváros nagy kölcsönszükséglete egyelőre még fedezetlen. Információink szerint Bárczy István dr. polgármester már ebben az irányban is folytatott megbeszéléseket és minden valószinüség szerint a folyó év második felében ez a nagyszabásu tranzakció is lebonyolitásra kerül és evvel a főváros pénzügyi szükségletei belátható időre fedezetet fognak nyerni.

Az összes nagy kölcsönöket különben a kormány támogatásával fogja a főváros megszerezni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98