Dtum
Login with Facebookk
1916 | Május

Az irek forradalma

(Reuter.) Lord French tábornok az irországi helyzetre vonatkozó tegnap kiadott jelentése a következőket mondja:

Reggelre Dublinban a helyzet lényegesen megjavult. Mindazonáltal a felkelők a Wackwillstreet táján még komoly ellentállást fejtettek ki. A csapatok gyürüje a kerületben egyre szorosabbá füződik, de tekintettel arra, hogy házról-házra folyik a harc, a munka csak lassan folyik. A postahivatalt és a Wackswillstreettől keletre lévő háztömböt a tüzvész elpusztitotta. A Kingsenden egybegyült felkelőcsapatot automobilokon odaszállitott ágyukkal elüztük. Egy Pearse nevü felkelővezér egy alkalommal a lábán megsebesült.

Este érkezett jelentés szerint Pearse embereivel föltétlenül megadta magát és a többi felkelőket is felszólitotta, hogy adják meg magukat. Egy másik Connolly nevü felkelővezér hir szerint életét vesztette.

Azt a kerületet is, amelyben a törvényszéki palota van katonai gyürü veszi körül, amely egyre összébb szorul.

Az összes jelentések arra engednek következtetni, hogy a dublini zendülés közeledik a végéhez. Számos lázadó katonai fogságban van. A többi vidékről érkezett esti jelentések is kielégitőek. Belfastban és Ulsterben a viszonyok normálisak. Londonderryben is kielégitőnek mondják a helyzetet. A Galway körüli vidéken szintén rendesek a viszonyok, ezzel szemben Atenry és Cranghwell közt felkelőbanda van. Tizenöt elfogott felkelőt Kingstownba küldtek.

Enniscotphy táján is áll egy elsáncolt nagyobb banda, de ezekkel szemben a rendőrök még tartják magukat. Az utak és vasutak e város körzetében négy mértföldnyire szabadok.

A dublini délkeleti vasut Barre hidjánál okozott kár nem nag

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A dublini Sacheville-street, amelyen az írek rövid szabadságharcának fontos eseményei zajlottak Sir John Maxwell tábornok, Írország diktátora, a forradalom kegyetlen elfojtója
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98