Dtum
Login with Facebookk
1916 | Október

Idegen versek

Tennyson után: Maud

Madarak a várkertben
este de híttak:
Maud, Maud, Maud, Maud,
igy híttak és ríttak.

Hol volt Maud? Erdőnkben
s ki más vele, mint én,
erdei liljomot
fűzvén és hintvén.

Madarak erdőnkben
daloltak a lomb közt:
Maud itt van, itt, itt,
itt a liliom közt.

Csókoltam: hagyta ő.
Gyermeteg arcú,
tizenhét éves sincs,
de magas, karcsú.

Ó de kiáltanék,
most vagyok büszke:
enyém a Maud szive,
mennybeli üdve!

Látom hogy merre ment
lányosan lejtve:
fü arra megüdült,
harmatot ejtve.

Madarak a várkertben
ríttak is érte:
"Hol van Maud, Maud, Maud?
Valaki megkérte."

Kapunál paripa
nyerít, vihog folyton:
nem téged választott,
elmehetsz, lordom!

Babits Mihály

 

 


Wordsworth: Az álomhoz

Juhnyájra, mely egyenként ballag át
kényelmesen... záporra; méhrajra
és vízesésre... szél és habmorajra;
fehér sik égre... síma tóra... tág
mezőre... mindre gondoltam - s tovább
fekszem - álmatlan, s már hajnali zajra
gyúl a gyümölcsös, zeng a bokrok alja
s az első méla kakukszó kiált.
Igy tegnap éjjel és két éje már
nem nyerlek én, ó Álom! drága, lanyha:
ne kínozd azt, ki oly régóta vár:
mi nélküled a reggel dús aranyja?
Jer, nap és nap között áldott határ,
friss gondolat s vig épség édes anyja!

Babits Mihály

 

 


Keats: La belle dame sans merci

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón. -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre tellve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyűjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret
s szólt idegen nyelven, talán
azt hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt
és sírt, nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dúdolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemük írígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyilni rám:
és fölriadtam a hideg
domboldalán,

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

Babits Mihály

 


Paul Verlaine: Un grand sommeil noir...

Nagy fekete éj
száll szivemre lágyan:
aludj, minden kéj
aludj, minden vágyam!

Már semmi se fáj
ó szomorú óra!
nem gondolok már
se rosszra se jóra

Bölcső vagyok én,
ringat egy kéz engem
sírom peremén -
Hallga, hallga, csendben!...

Babits Mihály

 


Paul Verlaine: A Clymene

Rejtelmes régi táncok,
szövegtelen románcok...
Édes, mert szép szined,
mert ég-szemed;

mert hangod víziója,
mely rémmel teliszórja
értelmem, ezt a tárt
látóhatárt;

mert hattyutested, drága
illatod tisztasága,
s tisztaságodnak a
jó illata;

ah, mert egész mivoltod,
átható hangszer, boldog
holt angyalok köde,
zamat, zene:

édes kadenciára,
korrespondenciára
csábítja idegem:
amen! legyen!

Babits Mihály

 


Baudelaire: Szökőkut

Fáradt szemed, szegény szerelmem;
hagyd hunyva hosszan: ne beszélj.
Maradj a hanyag helyhezetben,
amelyben meglepett a kéj.
Künn a szökőkút, mely csevegdél,
és nem szünik sem éj, se nap,
táplálja, melybe merítettél
ma: elragadtatásomat.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer színét:
nagy könnyeit úgy önti
záporba szét.

Igy a te lelked, mellyet hően
a gyönyörök villáma gyujt,
kirebben gyorsan s vakmerően
szárnyat nagy, bűvös égbe nyujt.
De majd lehalva, szárnyelejtőn
bús bágyadásba márt az ár,
amely egy láthatatlan lejtőn
lelkemnek is mélyébe száll.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer szinét:
nagy könnyeit úgy önti
záporba szét.

Te kit oly széppé tesz az éjjel,
de jó, ha kebleden vagyok,
az örök panaszt színi kéjjel,
mely a medence közt zokog.
Hold, zengő víz s te éj, te áldott
s ti fák magányos borzama,
szeplőtlen melankóliátok
szerelmem édes tükre ma.

Ezer virágot ont ki...

Babits Mihály

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Féja Géza -  Kenyér Féja Géza - Kenyér
Ó a kenyér tömött gyönyöre! ó örök kacagás, enyhe mámor és őrizett...
Orosz kormányrendelet a Kölniviz és a denaturált szeszivók ellen
A "Times" jelenti Pétervárról, hogy az orosz kormány mindent elkövet...
Országos tanszerkiállítás Országos tanszerkiállítás
Régi gondolat valósult meg harmincz évi tervezgetés után. Midőn...
Berlin készül az olimpiászra Berlin készül az olimpiászra
Azt hihetné az ember, ha itt Berlinen az olimpiásszal kapcsolatosan...
A milleniumi emlékmű leszerelt Habsburg szobrai A milleniumi emlékmű leszerelt Habsburg szobrai
A Magyarország ezeréves fenállását hirdető városligeti emlékmű...
Színes hírek Színes hírek
Szibéria lakosságának szaporitása sehogy sem sikerül. A kormány...
Német-Ausztria a polgárháború legsúlyosabb állapotában vergődik Német-Ausztria a polgárháború legsúlyosabb állapotában...
A keresztényszocialista Dollfuss-kormány, amely az általános...
Szinházi napló Szinházi napló
A szinész-képzés függvénye és még inkább előföltétele: a...
Grosz István az MTK-ban Grosz István az MTK-ban
Grosz István az idei bajnoki versenyek után az általunk már közölt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98