Dtum
Login with Facebookk
1916 | Október

Idegen versek

Tennyson után: Maud

Madarak a várkertben
este de híttak:
Maud, Maud, Maud, Maud,
igy híttak és ríttak.

Hol volt Maud? Erdőnkben
s ki más vele, mint én,
erdei liljomot
fűzvén és hintvén.

Madarak erdőnkben
daloltak a lomb közt:
Maud itt van, itt, itt,
itt a liliom közt.

Csókoltam: hagyta ő.
Gyermeteg arcú,
tizenhét éves sincs,
de magas, karcsú.

Ó de kiáltanék,
most vagyok büszke:
enyém a Maud szive,
mennybeli üdve!

Látom hogy merre ment
lányosan lejtve:
fü arra megüdült,
harmatot ejtve.

Madarak a várkertben
ríttak is érte:
"Hol van Maud, Maud, Maud?
Valaki megkérte."

Kapunál paripa
nyerít, vihog folyton:
nem téged választott,
elmehetsz, lordom!

Babits Mihály

 

 


Wordsworth: Az álomhoz

Juhnyájra, mely egyenként ballag át
kényelmesen... záporra; méhrajra
és vízesésre... szél és habmorajra;
fehér sik égre... síma tóra... tág
mezőre... mindre gondoltam - s tovább
fekszem - álmatlan, s már hajnali zajra
gyúl a gyümölcsös, zeng a bokrok alja
s az első méla kakukszó kiált.
Igy tegnap éjjel és két éje már
nem nyerlek én, ó Álom! drága, lanyha:
ne kínozd azt, ki oly régóta vár:
mi nélküled a reggel dús aranyja?
Jer, nap és nap között áldott határ,
friss gondolat s vig épség édes anyja!

Babits Mihály

 

 


Keats: La belle dame sans merci

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón. -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre tellve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyűjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret
s szólt idegen nyelven, talán
azt hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt
és sírt, nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dúdolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemük írígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyilni rám:
és fölriadtam a hideg
domboldalán,

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

Babits Mihály

 


Paul Verlaine: Un grand sommeil noir...

Nagy fekete éj
száll szivemre lágyan:
aludj, minden kéj
aludj, minden vágyam!

Már semmi se fáj
ó szomorú óra!
nem gondolok már
se rosszra se jóra

Bölcső vagyok én,
ringat egy kéz engem
sírom peremén -
Hallga, hallga, csendben!...

Babits Mihály

 


Paul Verlaine: A Clymene

Rejtelmes régi táncok,
szövegtelen románcok...
Édes, mert szép szined,
mert ég-szemed;

mert hangod víziója,
mely rémmel teliszórja
értelmem, ezt a tárt
látóhatárt;

mert hattyutested, drága
illatod tisztasága,
s tisztaságodnak a
jó illata;

ah, mert egész mivoltod,
átható hangszer, boldog
holt angyalok köde,
zamat, zene:

édes kadenciára,
korrespondenciára
csábítja idegem:
amen! legyen!

Babits Mihály

 


Baudelaire: Szökőkut

Fáradt szemed, szegény szerelmem;
hagyd hunyva hosszan: ne beszélj.
Maradj a hanyag helyhezetben,
amelyben meglepett a kéj.
Künn a szökőkút, mely csevegdél,
és nem szünik sem éj, se nap,
táplálja, melybe merítettél
ma: elragadtatásomat.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer színét:
nagy könnyeit úgy önti
záporba szét.

Igy a te lelked, mellyet hően
a gyönyörök villáma gyujt,
kirebben gyorsan s vakmerően
szárnyat nagy, bűvös égbe nyujt.
De majd lehalva, szárnyelejtőn
bús bágyadásba márt az ár,
amely egy láthatatlan lejtőn
lelkemnek is mélyébe száll.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer szinét:
nagy könnyeit úgy önti
záporba szét.

Te kit oly széppé tesz az éjjel,
de jó, ha kebleden vagyok,
az örök panaszt színi kéjjel,
mely a medence közt zokog.
Hold, zengő víz s te éj, te áldott
s ti fák magányos borzama,
szeplőtlen melankóliátok
szerelmem édes tükre ma.

Ezer virágot ont ki...

Babits Mihály

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Lingauer Albin a királypuccsról Lingauer Albin a királypuccsról
Nincs fájdalmasabb mint pálcát törni nehéz sorsba jutott barátok...
A léghajó feltalálása és a véletlen A léghajó feltalálása és a véletlen
A léghajó feltalálására állítólag egy érdekes véletlen vezetett....
A jelbeszéd A jelbeszéd
Szavak nélkül való jelbeszédet láthatunk a mindennapi életben: a...
Csehek szállják meg Nyugatmagyarországot? Csehek szállják meg Nyugatmagyarországot?
A francia sajtó, különösen a Rappel, „A csehek a tótok...
Sikkasztás az oraviczai állampénztárban Sikkasztás az oraviczai állampénztárban
A lugosi pénzügyigazgatóság kiküldöttje április 24-ikén vizsgálatot...
A szegedi népéletről A szegedi népéletről
A közelebbi években dicséretes mozgalom indult meg hazaszerte a...
Magyarország hadi költségei Magyarország hadi költségei
Nálunk a hadiköltségekre vonatkozólag mindeddig hivatalos adatok nem...
Szegények karácsonya Szegények karácsonya
A szegények kenyere. A családok ünnepe, a karácsony szomorú az...
Alacsony gabonaárak Alacsony gabonaárak
Miért alacsonyak a buzaárak? A világ búzatermése 1900-ban kisebb...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98