Dtum
Login with Facebookk
1915 | Május

Baudelaire és a belgák

A belgáknak a mostani ellenségüknél volt egy nagyobb ellensége. Ez egy nagyon-nagy francia költő: Baudelaire. Élete utolsó szakában Belgiumba ment. Életrajzírói szerint pénzt és megértést, új olvasóközönséget akart itt keresni és csöndet. Egyiket sem találta meg. A kis polgári és kispolgári országocskában minden sértette őt, aki a polgáriasság merő tagadása volt.

 

Idegbetegsége is súlyosbodott. Ennek s különben egyik tünete a környezettel való elégedetlenség, a helyváltozás szükségérzete. „Any where out of the wolrld – írta Baudelaire régebben – bárhová csak ne ebbe a világba. Ez az élet kórház, ahol minden beteget gyötör a vágy, hogy ágyat változtasson. Az egyik a kályhával szemközt akar szenvedni, a másik pedig azt hiszi, hogy majd az ablak mellett gyógyul meg.

 

” Szegény – nem is tudta, mennyire reávonatkozik ez. Nem gyógyult meg a kályhával szemközt s az ablakhoz ment a zajos Párisból – az idegbetegek struccpolitikájával – a csöndesebb Brüsszelbe menekült. Mert útja már menekülés volt. Kényelmes azt hinnünk, hogy a környezetünk a betegségünk oka és új élet reményeivel új környezetet keresünk. Akkor természetesen csalódunk. De még mindig nem láttuk, hogy bennünk van a betegség csírája.

 

Az új környezet a bűnös. A belgák a bűnbakok. Mindent, ami belül fájt neki, kifelé vetített és tárgyiasított s hátrahagyott irataiban ( Qevres pasthumes, Mercure de France 1908 ) a szegény belgák oly izgága, epés, vitriolos bírálójának mutatkozott, amilyen ma még az ellenséges tollforgatók közt sem akad.

 

Belgium akkor még önállótlan kis ország volt. Nem volt sem Maeterlinck-je, sem Verhaaren-je. Számára nincs is pardon. Könyvet tervezett róla. A vázlat minden szava szitok és gúny, sokszor elevenre tapintó, sokszor csak diákos, kabarészerű tréfa, de mindég jellemző a bíráltra és a bírálóra.

 


Mi a vád a belgák ellen? Azokból a kusza töredéknek maradt írásból, amiket a beteg külső papírosra vetett és az új kiadó rendszeresen csoportosított, a következőket olvassuk ki. Megirandó könyvének több címe van.

 

Az igazi Belgium, A meztelen Belgium, A levetkőztetett Belgium, A nevetséges főváros, A majmok fővárosa. A belga nők piszkosak, póznaszerűek, még a legkisebb nőcskék melle is több mázsát nyom, olyanok, hogy csak a „faggyút és disznózsírt faló kozák”-nak lehetnének ínyére.

 

Némelyik rothadtvirág-szagú, a másik kos-szagú. Brüsszel pedig mosószappany-szagú. A házakat, a járdákat még akkor is mososzappannyal sikálják, mikor szakad az eső. Arcuk sápadt és borvirágos. Nem tudnak főzni. A régi flamand eszem-iszom azonban ma is otthonos nálunk. Lázítóan családosak és ocsmányul gazok, szemérmetlenek. Házaik törékenyek.

 

Folyton zajonganak, fütyülnek. A fütyülés nemzeti vonásuk. Nemzeti szobruk: a pisseur és a vomisseur. Nem tudnak franciául, csak negélyezik a francia műveltséget. Nincsen művészetük és művészük, csak Rops és – Leys. „Egyik festő a napot, a másik a havat, a harmadik a holdfényt, a negyedik a bútorokat, az ötödik a szövetet, a hatodik a virágokat festi – és ezt a munkafelosztást végtelenig aprózzák….


Van egy festőjük a bazsarózsákra. Egy másik festőt megróttak, mert mindent akart festeni.” A belga építészet a jou-jou stíl, az építész a harangtoronyba csecse ebédlőharangot akaszt, a háztetőkre lovasszobrot. Nem folytatom tovább a vádirat ismertetését. Baudelaire mindent általánosít és mindennel elégedetlen.

 


Csáth Géza barátom hívta föl a figyelmemet arra, hogy Maupassant utolsó írásaiban – különösen a „Le Horla”-ban – az érzéki észrevételek rendkívül erősek, élesek, nyilalóak, rikítóak, majdnem bántóan finomak. Az író panaszkodik is, hogy mindent kifejezhetetlenül, rejtelmesen és izgatóan szépnek lát. Baudelaire hasonló hyperaeshesiá-ban szenvedett, de az ellenkező végletben mozog, különösen ezekben az írásaiban s mindent kifejezhetetlenül, rejtelmesen és izgalmasan szépnek érez.

 

Annyira, hogy haragos, gyűlölő múzsája is megszólal. Tizenkét verset írt ebben a korszakában Amaenitates Belgicas cimen. Ezekben fröccsen legmagasabbra az indulat és a szenvedély zavaros szökőkútja. Oly roppant ez az indulat, hogy néha megmosolyogtat, az érthetetlensége folytán, minthogy öntudat alatt lappangó okait nem ismerjük, néha azonban - gyakrabban – megdöbbent. A legjobbak le se fordíthatók és nem is közölhetők. Hármat – a magam mulatságára – magyarra tettem. Irodalmi kuriózumként itt közlöm:

A Belgák és a hold

Kerek e földön nincs oly furcsa nép,
Mint a belgák. Láttára a szép dolognak
Megnyúlik a képük, tompán dobognak,
Nekik botrány és kihívás a szép.

Ejts tréfaszót, s a szemük megmered,
Akár a zsírba sülő árva halnak,
Mondj meghatót: nevettükbe meghalnak,
Mutatva, hogy ők mindent értenek.

A fénytől is félnek nagyon a belgák,
Olykor látom, mikor a holdvilág ég,
Hogy ülepükre csüccsennek a belgák.

Köröttük sár, csömörletes okádék,
S tökrészegen csak ugatják a holdat,
Nyavalya töri őket, úgy csaholnak!

Epitáfium
Rops műterme számára, amely Brüsszelben koporsókat gyárt.

E koporsókat nézem én
Mind mahagóni-költemény,
Műasztalos cifrázta fürge kézzel,
Milyen ékszertok! S jaj, micsoda ékszer

Itt a halottak pimaszok,
A flamand hullák, a gazok
Beszennyezik majd, hogy belépörögnek
Minek ilyen tok az ilyen dögöknek!

A Belga civilizáció

A belga az civilizált:
Tolvaj, de agyafurt kivált,
Nagyon gyakran szifilizált,
A belga az civilizált.
Nem tépi szét a húst körömmel,
Az asztalánál nagy örömmel
Használ villát meg kanalat
A belga a korral halad,
De mancsán zsír van és maszat,
Van inge és van drága kis
Kalapja, van nadrágja is,
Első a tivornyába is,
Pont úgy okádik, mint egy angol,
Járdára piszkol, ha csatangol,
Papol sok új és ferde tanról,
Akárcsak nálunk az arasznyi
Kis bolyhos, sőt-------
Mint a majom buja, zilált
A belga az civilizált.

Az utóbbi verset magam cenzuráztam meg, nehogy a kényesebbek ízlést sértse. Kérem is az olvasót, ne tekintse a verseket és a leközléseket ízetlen csúfolódásnak, a szerencsétlen, legyőzött belgák ellen, sem ellentmondást kihívó, részvétre hangoló tettnek, a belgák mellett, de tekintse egyszerűen érdekességnek, amelyet a mai háború vetett fölszinre: irodalmi dokumentumnak, egy lángész sátáni szeszélyének.


Kosztolányi Dezső

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kovács Béla Jászberényben Kovács Béla Jászberényben
A Kisgazda Párt vasárnap délelőtt nagygyűlést tartott Jászberényben....
Erzsébet királyné szobra Szegeden Erzsébet királyné szobra Szegeden
Az utóbbi időben szokatlanul nagy számmal felállított új szobrok...
Budapest székesfőváros közművei Budapest székesfőváros közművei
Budapest székesfőváros közművei között kétségkívűl egyik legkiválóabb...
Egy koaliciós kormány lehetősége Egy koaliciós kormány lehetősége
A mi a legújabb kihallgatásokról a nyilvánosságra kiszivárgott, az...
Luther Bázelbe érkezett, ahol megállapították, hogy sebesülése jelentéktelen Luther Bázelbe érkezett, ahol megállapították, hogy sebesülése...
Vasárnap délelőtt Luther birodalmi bankelnök, aki ellen szombat este...
Apponyi Albert gróf Párisban kijelentette Apponyi Albert gróf Párisban kijelentette
A vasárnap reggel megjelent párisi lapok közül különösen a radikális...
Éjjeli beszélgetés az erdélyi magyarság vezérével a keleti pályaudvaron Éjjeli beszélgetés az erdélyi magyarság vezérével a keleti...
Szombaton este ź 11 órakor tiszteletreméltó „vendég”...
Török Sophie -  Szép öregség Török Sophie - Szép öregség
Nyár van, s én fázom. Összehuzódva gunnyasztok, borzong a hátam - ...
Az emberek, akik megtudják, hogy már meghaltak
A stockholmi Komedi-Teatern valamikor Strindberg színháza volt. A...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98