Dtum
Login with Facebookk
1916 | Szeptember

Kassák Lajos: A rettenetes nagy hamu alól Babits Mihálynak


(A legifjabb költőknek)


Köszönettel kezdem.

Köszöntöm Babits Mihályt, aki egy esztendős neki-nekilendülésünk óta nagy vakságok és sok kis betyárságok után elsőnek vetette ránk komolyan a szemét - vagy elsőnek merte bevallani, hogy ránkvetett szemével komolyan mérlegelni kényszerült bennünket.

"Bekormozott arccal, rettentő nagy hamu alatt" látott meg bennünket és sok fölösleges dekoráció kedvteleníti tőlünk - megpróbáljuk kissé tisztábbra egyszerűsíteni magunkat elé.

Kritikusunk a nemzedékek törvényszerű egymásra következését kultúrában és művészetben a piraeusi fáklyaversenyekkel példázza és így kiált föl: "Hol vannak a húszévesek?" Nem találkozott velük (nem, egészen máig) pedig tudta, hogy "docilis arccal, magukba titánkodva ott járnak el az ablakai alatt."

 

Ezekre a naiv ablakba pislogókra panaszkodik Babits s aztán egyszerre elénk önti panaszait, akikkel a Nyugat eleven és lehiggadt tízesztendejében először találkozott szemtől-szembe. Lemért, analizált, kritikai konklúziót vont le művészetünkről s engedelmével most mi is ezt a metódust fogjuk követni bizonyításául annak, hogy Babits tőlünk való elkedvetlenedésének nem csupán mi vagyunk az okai.

Az első csomónk, amivel Babitsot meglöktük, a program. A magunk javára mindjárt lejegyezzük, hogy ezt a programot nem az új lapok szokásához híven az első számunkban adtuk, magunk által sem át nem értett publikumcsalogatónak egy mutatványosbódé bámulásához - hanem a tizedik számunkban terítettük olvasóink elé, vagy az új költők elé, akiket elég jól sejtettünk az ismeretlenségben.

 

A programot erőnkhöz képest tíz számon át előre dokumentáltuk, tehát kellett, hogy megszerkesztésekor át is értsük legyen azt! Csodálkozunk, hogy Babits, aki szintén át tudta érteni tőlünk s a Nyugat oldalain akkora kitartással magyarázza, egészen más eredményre jut vele, mint mi.

 

Azt hisszük, az egészet még sem értette meg annyira, mint ahogy azt ő a mi rovásunkra is állítja! Azt mondja: a program-recept. "A recept, mint minden külső irányozás, csak ártó hatás lehet." "Az Újat és Nagyot, ha valóban nagy tehetségek, meg fogják valósítani úgyis, recept szerint soha nem valósítható az meg." Valóban igaza van! De ezt a tanácsot már sokszor kiosztották s nem mindig azoknak, akik rászolgáltak - s talán most sem azoknak.

1. A Tett programjának a hangsúlya nem a művészi produktumon, a megcsinálás hangján van (annyira sem, mint Babitsnál), hanem a művészen, mint szociális emberen!

2. A témakör az esztétikai korlátok nélküli kiszélesítése. Az erőnek és akaratnak, mint az egyetlen maradandó művészi abszolútumnak, megismerése és érvényesítése!

3. A Babits által nagyon fájlalt technikai részről pedig csak ennyi: a megcsinálás hogyanjáért ne kukucskálj be a mások ablakain!


Ennél semmivel sem mond egyebet a mi programunk s ez nem recept, még kevésbé demagógia. Így velünk szemben Babits fiatalokat intő metódusát is programnak vehetjük. "Tehetséges íróra vall, de még nem elég az ízlése... a technikája... az életet nem ismerheti még... érni, ülepednie kell"... Program ez is, csak jóval hüvelykszorítóbb, mint a miénk!

 

Ahelyett, hogy a született fenyőt a pálmaházban akarnánk megnemesíteni, kint a hegytetőn akarjuk rácsurgatni az éltető napot. Programunkkal értelmi ugródeszkát akartunk adni az új generációnak, akinek, éppen azért, mert nálunk már törvényszerűleg megtörtént a "hagyományos asszociációk" beidegzése, semmi szükségük nincs az élet-tapasztalatok "gyűjtésére", a meglévő formák feltétlen végigcsinálására. Mint a művészek onnan ugorhatnak, sőt kell nekik tovább ugraniuk, ahol az előtte járók elé születtek.

A mi programunk egy végtelen síkot húz a fiatal költő lábai elé, mondván, "no, fuss ki a világból, ha van hozzá merszed és erőd", s drótsövényt állít a háta mögé. Babits programja (vagy esztétikai kritikája, vagy időbeli előjoga, vagy nem tudom én mije) rettentőn kigödrözött lépcsőkolosszust állít az új költő elé s mondván, "hát lássuk, ha csakugyan jó inaid vannak a csikói kedvhez, mászd meg előbb ezt a tapasztalati golgotát" és jó puha ágyat nyit a háta mögött arra az esetre, "ha netalántán meggondolná magát a bohó". - Hogy kritikusunk miért gondolja azt, hogy a mi "okoskodásunkkal" szemben az ő "okoskodásának" van igaza, azt nem tudjuk.

A technikáról szólván Babits, a képzőművészetre is átutalja figyelmünket. "Az idők új arcát énekelni" - mondja - "ahhoz épp olyan kevés a lelkesedés, mint megfesteni egy ilyen arcot a festőnek." "Vajon, hogy tudna egy arc valóságához férkőzni a festő, aki a rendelkezésére álló eszközöket, s mesterségének százados technikáját elvszerűleg még csak megismerni sem akarja..." Így áll ez a festészetre?

 

Kérjük Babitsot, nézze csak át a négerek plasztikáját és az egész primitív festők képeit - minden technikai készség nélkül is mennyivel inkább fogták meg és juttatták érvényre azok az arc karakterét, tehát modelljük leglényegét, mint a mi "technikai eszközökkel" rendelkező Vadász Miklósunk. Sőt a "százados technikai eszközökkel" rendelkező Mackart is csak szép képeket festett, kinek, kinek. A "százados technikai eszközök" még másod sorban sem teszik a művészt.

Primitívek. És ez alatt a jelző alatt beszélhetünk a Szabad Versről és a kompozícióról is. Az előbbiről, mint a Tett "ideáljáról", a másodikról, mint olyanról, amit a Tett-ben "teljesen elvetettek".

1. Régi igazság, hogy abszolút szabadság nincs - tehát az abszolút szabad vers sincs. Amint az emberi tudatnak szörnyű erkölcsi béklyó "szabadságának" teljes megérzése, úgy a művész fantáziájából önálló életre kívánkozó víziónak is leghatalmasabb ellensége a megadott formaszabadság!

2. A laikus által úgynevezett szabad versforma, szerintünk a legkomplikáltabb forma - a lényeg formája. A szabad vers formáját éppen a belső struktúra adja, az adódó téma, életdarab tudatos centrumba lökése alakítja a vers szemmel látható külsőségeit!

A két pontban azt akartam adni, hogy a Tett szerkesztője szerint (Babits engem gyanúsít a fiatalok megrontásával, a magam módján meg is teszem azt) a szabad versnek van a leggazdagabb és egyben leglebírhatatlanabb formája s hogy ez a forma soha sem a priori jelentkezik, hanem mondanivalóról mondanivalóra a vízió pszichikális és fizikális egypontba szorítása, vagyis a Tett-nél "elvetett" komponálás szüli meg.

 

Most beszéljünk arról, hogy mi a kompozíció?! A mondatokban magyarázkodás helyett és azért is, hogy mi is hívjuk segítségünkre a képzőművészetet, Babits szíves figyelmébe ajánljuk Kandinszky vásznait, ahol az "értelem és komponáltság" hiányában éppen a pszichikai értelem és a nagyszerű kompozíció dominálja a képet.

 

De ettől a nekünk is jó szolgálatot tehető utalástól függetlenül is, tudatossággal állítom Babitscsal szemben, hogy a mi szabad verseink a lehető legszigorúbban megkomponált egészek és éppen ez a komponáltság választja el őket Walt Whitman szabad verseitől. Walt Whitmannal valljuk a rokonságot (sőt azt is tudjuk, hogy 1819-ben született), de ő még sokkal inkább az intuíció rabja volt, impresszionista, semhogy mesterünknek fogadnánk el.


Walt Whitmantól is csak annyit tanultunk, mint amennyit jó eszünkkel minden nagy költőtől el kellett tanulnunk - mert hiszen Babits kultúrszomjúsága mellett mi sem a dühöngő analfabétaságot akarjuk visszaerőszakolni a világra!

De ha nagyon sokaknak az az igazság, hogy a verset, mint művészi produktumot legnemesebben a sorok mértéke, az ütem egyöntetűsége, a melódia finomsága, a rímek pontos glédába állítása és más ilyen verklibe-foghatóságok jelzik, úgy mi lemondunk versforgó titulusunkról s verseinket a magunk és olvasóbarátaink részére szerényen csak költeményeknek fogjuk nevezni. Költeményeknek, melyekben a jó és jóakaratú szem, sok egyéb értéken kívül, a poétika és stilisztika szentszereit is megtalálhatja.

Költeményeink (mikor többes számban beszéltek még a Tett körében és a legmegszorítottabban értendő) fémjelzője nem a végtelen sorhosszúság, hanem a koncentráció! Egy tömeggé koncentrálása minél gazdagabb témának, zenének, plasztikának és expressziónak.

A harmóniáról. Babits szemünkre veti, hogy harmóniátlanoak vagyunk. "A Tett propagandája: valóságos irodalmi anarchia." De egyben hozzáteszi ezt is: "Ne áltassuk magunkat, - anarchia a mai ifjúságnak csakis rokonszenves lehet." Ezzel az őszinte továbbgondolással nagyon megkönnyítette a magyarázkodásunkat. Hiszen már maga az a szó, hogy harmóniátlan, az egyéni érdekeken kívülesve tarthatatlan.

A harmónia: a létezés, a minden, a világ belső és külső élete. A káoszt csupán az érdekeltek ismerik. A semleges alanynak csak harmóniát találunk a szótárban!

S ha mégis van harmóniátlanság, miért feltétlen rokonszenves az a mai ifjúságnak? Mert a mai olvasó fiatalság csakúgy a XX-ik században él, mint a mai költőfiatalság. Az ő életlátásuk, érzés- és gondolatviláguk nyilván a legszorosabb testvér a miénkkel s csak annyiban különböznek tőlünk, hogy gondolataikat, vízióikat nem tudják formába önteni.

 

Profánul, az ő kritikájuk körülbelül úgy viszonylik a "tegnapi" kritikuséhoz, mint egy kávéházóriás levéleményezése a tegnapiak és maiak szájából. Az előbbi szidja, mint fülsértő, idegbontó káosz elől méla, kis otthonába menekül, a másik pedig ott üti agyon a napjait, valósággal éltető eleme a bűzhödt, modern aréna.

 

Hogy nem jól van ez így? Nem tehetünk róla. A méla, kis otthon felé nem is akarunk tenni róla! Ez egy társadalomfejlődési processzus (azaz csak egy kicsi a hasonló sok közül), ami feltartóztathatatlanul nyakára lép "a szent éldelgésnek", megbontja a "családi tűzhely boldogságát" és ami a fiatal költőket sem hagyja érintetlenül.

 

Amennyire káosz tehát valakinek egy pesti kávéház, vagy egy alföldi vásár (milyen gyönyörű harmónia mind a kettő), annyira kaotikus a mai egész élet és annyira kaotikusak vagyunk mi nagyon kevesek a Tett költői közül is. S ezt nem is szégyelljük, sőt bevalljuk, hogy azt a nem kis erényünket, amit Babits is elismer, hogy új témakört, forróbb, élettel lelkesebb mondanivalókat hoztunk a költészetbe, ennek a makacs árellenúszásnak köszönjük.

Elég volt a "jóból, szépből!"

Nem rég vettük észre, hogy pórusaink már majdnem összenőttek a nagy illemben-üldögéléstől. A pálmaházi hangulatok helyett fiatal fenyőmagunkat most kigyökerezzük a nagyra dagadó erővel és az égigakarással!

Babits Mihály nagyra becsült cikkére, fenti köszönetemmel még ennyit:

Hogy lapunk címe "A Tett" nem is olyan új, mint mi hisszük? Mi, mint a legkisebb ötletünkkel, sosem is hivalkodtunk vele. De egész szelíden mondva, emlékszünk rá, mikor a Nyugatra, mint címre szintén mondtunk Babitséhoz hasonló vádakat s igazságuk - fölösleges igazság volt!

Még azt is ki szeretném korrigálni, hogy tévedésből sem vagyunk kimondottan szimultanisták és semmiféle isták és izmusok nem vagyunk és új irodalmi iskolát sem akarunk csinálni, csak a "jó" szó átértékelésében jó költők akarunk lenni, azaz jó költeményeket szeretnénk a legfrissebb olvasógeneráció elé adni.

 

És bízunk az akaratunkban, mert az előttünk futók s a már pihenésre fáradtak kezéből mi is átvettük az örökégő fáklyát s csak az a különbség köztünk, hogy mi másfelé érezzük a célbavezető utat, mint ők és más, színesebb, gazdagabb hangszereléssel akarjuk kidobni magunkból azt, ami művészet!

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98