Dtum
Login with Facebookk
1917 | December

A szoczialisták béketüntetése

A magyarországi szocziáldemokrata párt november 25-én délelőtt nagyszabású béketüntetést rendezett a fővárosban. A munkásság rengeteg tömege vett részt a felvonulásban az egyes gyülekező helyektől az Adrássy-úton végig a városligeti iparcsarnokhoz a hol gyűlést tartottak. Reggel 9 órától kezdve szakadatlanul vonultak fel kisebb-nagyobb csoportok, olykor több ezer főnyi menet haladt végig a körúton és Andrássy-úton, békefeliratos táblákkal és ez alkalmakkor hangos volt az utcza a tömeg kiáltozásaitól:
- Éljen a béke! Világbékét akarunk!


A tüntetés a járókelők szimpátiájával találkozott és a rendőrség. A mely csendőri megerősítéssel a város minden forgalmasabb pontján nagy számban vonult fel, az egész tüntetés alatt egyetlenegyszer sem avatkozott bele a demonstrációba.


Az Iparcsarnokban a nagygyűlést háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg Buchinger Manó néhány lelkes szóval. Akkora tömeg lepte el az óriási csarnokot, hogy tizezrekre ment azok száma, a kiknek már nem jutott a csarnokban hely és ezeknek a teraszról Farkas István, Garbai Sándor, Jócsák Kálmán, Laendler Jenő és Pogány József tartottak nagyszabású beszédet a szocziáldemokrata munkásság békeköveteléséről.

 

Benn a csarnokban ezalatt Bokányi Dezső beszélt gyujtó hatással. Méltatta az orosz forradalom jelentőségét és üdvözölte az orosz proletárok béketörekvését. A magyarországi szoczialistáknak is azonos az óhajuk: a kormányok fogadják el a nekik nyujtott békejobbot és kössék meg a tisztességes békét. Annexió és kárpótlás nélküli békét kiván a magyar munkásság, amely meghozta áldozatait a háborúban is. Felhívást intéz a magyar kormányhoz, hogy vessen véget a további embergyilkolásnak és hangoztatja, hogy a párt mindent elkövet, hogy a holland skandináv bizottság újból összeüljön Stockholmban és hívja meg erre a kongresszusra a világ összes szoczialista pártjait.


A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után Buchinger ismertette a határozati javaslatot a melyet egyhangulag

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Sajtóper egy szász lap ellen
A tulzó szászok – ugynevezett zöldszászok – Brassóban...
A felhők mérése A felhők mérése
Időjóslás volt a régi korban ez a tudomány, amely pozitiv adatokat...
A romániai zsidók kivándorlása A romániai zsidók kivándorlása
Romániából egyre tart a zsidók kivándorlása, s a kivándorlók...
Szilágyi országos rekorddal győzött a 10.000-es bajnokságban Szilágyi országos rekorddal győzött a 10.000-es bajnokságban
A kettős ünnepen rendezte a MASZ az országos atlétikai bajnokságokat...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A magyar pénzügyi kormány a Marshall, Field & Co. newyorki bankcéggel...
Sigray és Rassy követelik a kormány külpolitikájának megváltoztatását Sigray és Rassy követelik a kormány külpolitikájának...
Elsőnek gróf Sigray Antal tartotta meg beszámolóbeszédét: - Helyes...
Homosexualitás és gonosztett Homosexualitás és gonosztett
Cesare Lombroso, a kiváló büntető anthropolog foglalkozott legújabban...
Asbóth legyőzte Henkelt és ezzel 3:2 arányban megnyertük a német-magyar teniszviadalt Asbóth legyőzte Henkelt és ezzel 3:2 arányban megnyertük a...
A magyar-német teniszmérkőzés harmadik napján zsúfolásig megtelt a...
Elfogták Tóth Zsigmondot, a kunmadarasi pogrom értelmi szerzőjét!
Rengeteg a nép Szolnok utcájának főterén. A kunmadarasiak a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98