Dtum
Login with Facebookk
1917 | Február

Ady Endre: Ignotus háborús könyve

(Egy év történelem. Jegyzetek 1914. tavaszától 1915. nyaráig.)

Mert olyan csodálatos dolgok történnek most, hogy az emberek, kik még megmaradtak, még ezek sem hisznek a csodákban, kezdjük kis írásunkat egy többszörös, paradox csoda-vallással. Csoda az, hogy Ignotus könyve ma talán aktuálisabb, mint megcsinálása heteiben s csoda az, hogy e könyvről méltósága szerint alig-alig írtak.

 

Ez a könyv, bizony, félelmetes könyv, nem színes, hangos, könnyű, háborús tudósítások egybegyűjtése és még egy csoda: ezer baj és betegség közepette s eleitől kezdve fájt, hogy én nem siettem kimondani róla a kimondani dukáltat. Hát elkésett embernek több szabadván: sietek mindent eleve megmondani: Ignotus háborús könyve a legkülönb a megközelíthető minden háborús és semleges nációk háborús publicisztikájában.

Kegyetlen könyv, mert két ember, sőt három ember írta: 1. a sokat-tudó, 2. a vátes, 3. a magyar. Ignotus gondolkozó-neműsége soha erősebben fején nem sújtott gondolkozó embereket, mint ebben a könyvében.

Mégis úgy kell lenni: ma a Háború valóban (nem hittük) mindennél fontosabb, hiszen Ignotus háborús írásai elfeledtetik a poéta Ignotust. Ignotust, a literátus vezért, a minden szépért és jóért (bocsánat: ezek nem Ignotushoz méltó szavak, banálisak lévén) hevülő Ignotust, a szinte mindentudó és minden-értő Ignotust.

Utálok majdnem minden háborús írást, de gőg, de öröm, de a lelkem gyászának akaratlan, váratlan megtisztelése volt ez a könyv, mikor megkaptam. Pedig ezt a könyvet még az Ignotus talentumával se írtam volna meg, pedig fáj nekem az Ignotus nagy tisztánlátása, e könyvből borzasztóan kisugárzó.

Ilyen időkben talán jöjjenek és éljenek inkább az uszítók, a cinikusok, a bizakodók, mindenféle elfogultak, de a szigorú bölcstől - mondom megint - félni kell.

Ignotus szigorú bölcs s ő, aki költő és gondolkozó; inkább gondolkozni s megállapítani akar, mint sem fantáziájának idétlenül megadni magát. De ez majdnem szamár ítélet volna így: Ignotusnak gyönyörű fantáziája, bizony (megint bizony) benne van e könyvben, mert olvastam azótai háborús írásait is s nem kellett zseninek lennem megismerni Ignotusban e borzasztó korszak és minden-válság legerősebb sejtőjét és sokszor jósát.


Persze, hogy súlyos megállapításai, kegyetlen és nagyszerű összefoglalásai mellett se lehet, ő se lehet az a kritikus, aki tudna lenni. De többet és bátrabban nem írtak még magyarul máig olvasni jól tudók számára, mint Ignotus írt.

 

Értem azt, hogy Sienkievitz halálakor nem írta meg, hogy Sienkievitz könyve a "Bartek Slovik" a többek között, a hősi mivoltnak is a legmaróbb szatírája. De már Anatole France-ról írván az ő helyén okvetlenül megemlítem, hogy France a Galliába betört rómaiakat barbároknak deklarálta, mint most a poroszokat szegény France teszi egy fényes géniusznak megríkató elhanyatlásával.

Általában írókat, poétákat még jobban fölhasználtam volna a világőrület s készülődésének demonstrálására. D'Annunzió írta régen: "gyakran megesik, hogy becsvágyam fölperzseli a gondolataimat". Ugyancsak D'Annunzió írta ezt, szintén régen: időben talán én is meghódíthattam volna egy sziget-tengert".

 

És Goga Oktaviánunk néhány év előtt mondta nekem s én nem értettem: "nagy földindulás jön hamarosan vagy elbúcsúzok egy ilyen sekély világtól és élettől." És Maeterlinck és a többiek? -: Miként mi is Ignotusban az íróban, a kivételes gondolkozóban s a poétában kaptuk meg a mai pokolnak Vergiliusát. Csak éppen (s ez a legnagyobb csoda) szeme, értelme, szíve lebírta mindenkinél jobban az eseményeket, a szörnyű káprázatokat. Ignotus nem heccelt s ha mindent nem is írhatott meg, nem ámított, de fölemelt minket.

 

Könyve végén írja: az ember leszokik arról, hogy akár magától, akár mástól csodát várjon. De azzal a csodával, hogy egy évig benne tudtunk élni ebben a háborúban s meg akarunk maradni, megváltottuk minden csodának adóját, mit magunkra mérhetünk, "Egy éve hogy a halál itt lakik közöttünk s mi az életre gondolunk, az életnek dolgozunk s az életnek élünk.ť" "Hiszünk az életben s e hitünket öngyilkossággal sem tudjuk magunkban megrendíteni."

Így végzi Ignotus a könyvét s Istenem, harmadik éve tart már a csoda s nem tudtunk lemondani az életről. Jöjjenek Ignotus újabb háborús írásai, a második s immár a harmadik hadi esztendő termése: a kegyetlen csodák, de hős csodái az ember hinni-akarásnak s hirdetői, hogy Ignotus a még nem halott szemeknek kegyetlenségében milyen jóságosa s helyettes látója.

Nem csak élet-hívésünknek, de elszánt, bús megállásunknak, magyar sorsunk véres szépségének krónikás bölcse, vates vezetője: Ignotus, akiről sohase hitte volna valaki is, legrajongóbbja, hogy ha összeomlik is a világ, ő marad, gondolkozik, szenved, gyötör, de vigasztal is.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98