Dtum
Login with Facebookk
1917 | Március

Mihály cár proklamációja

Kopenhága, márc. 18.
A Ritzau-ügynökség jelenti Pétervárról: Alexandrovics Mihály nagyherceg a következő proklamációt bocsátotta ki:

Testvérem akarata folytán sulyos feladatot róttak rám, amidőn példa nélkül álló háboru és benső zavarok közepette a császári trónt reám ruházták.

 

Ugyanattól a gondolattól áthatva, amely az egész népet eltölti, hogy t. i. a haza jóléte mindenekfelett áll, szilárdan elhatároztam, hogy a legfelsőbb hatalmat csak oly feltétellel fogadom el, hogy ez a nép akarata, amennyiben népszavazással, amelyet alkotmányozó gyülésbe küldött képviselőivel fejez ki, a kormányformák és az orosz állam uj alkotmányát kell megállapítania.

 

A midőn a Mindenható áldását kérem, minden orosz polgártársamnak meghagyom, hogy mindaddig rendelje alá magát a kormánynak, amelyet a duma kezdeményezésére alkottak és amely minden hatalommal és tekintélylyel fel van ruházva, amig egy közvetlen egyenlő és titkos szavazással választott alkotmányozó gyülés a kormányformáról hozott határozatával a népakaratot ki nem fejezi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98