Dtum
Login with Facebookk
1918 | Szeptember

Fontos tanácskozások Bécsben

Wekerle Sándor miniszterelnök mult szombati bécsi utja, mint már a külső jelek is mutatták, több nagyfontosságu kérdéssel állott összefüggésben. A miniszterelnök, aki pénteken este érkezett Bécsben, szombaton egész nap fontos tanácskozásokat folytatott: tárgyalt gróf Burián közös külügyminiszterrel és Hussarek osztrák miniszterelnökkel, akivel együttesen királyi kihallgatáson is volt. Wekerle ma reggel érkezett vissza Budapestre.


A két miniszterelnök együttes fogadtatása is mutatja, hogy az audiencia Magyarországot és Ausztriát közösen érdeklő kérdésekről, a délszláv kérdésekre vonatkozik. Tegnap még olyan hírek voltak elterjedve, hogy ebben a nagyjelentőségű kérdésben már döntés történt volna. A miniszterelnök környezetében azonban megcáfolják ezt a hírt, bár hozzáteszik, hogy a kérdés tárgyalása már igen előrehaladott stádiumban van és a végleges döntés nem fog sokáig váratni magára.


Wekerle eredeti javaslata Boszniának és Hercegovinának közvetlenül Magyarországhoz való csatolását tervezte, külön bánnal és országgyűléssel. Ezzel szemben Mihálovics horvát bán és a horvát országgyűlés többsége azt az álláspontot képviselik, hogy Boszniát és Hercegovinát Horvátországhoz kell csatolni és csak Horvátország utján, mint annak része, kerülne összeköttetésbe Magyarországgal. Ez esetben Horvátországnak a magyar országgyülésbe küldött képviselőinek száma 40-ről körülbelül ennek kétszeresére emelkednék.


Illetékes helyen még nem foglaltak állást egyik terv mellett sem, hanem leküldték Tisza István grófot, hogy a helyszinén tanulmányozza a kérdést, informálódjék az ottani pártok és a közvélemény hangulatáról és ezek alapján tegyen jelentést. Tisza a mult héten tanácskozott a zágrábi és szerajevói pártvezérekkel és értesülésünk szerint már be is fejezte tárgyalásait és szombaton este elutazott Szerajevóból. Hír szerint Tisza a közeli napokban Bécsbe megy és őfelségének beszámol tárgyalásai eredményéről. Döntés a délszláv kérdésben csak ezután várható. Közben elintézik a bánválságot is, és Mihalovicsot, aki eddig csak azért nem távozhatott, mert az utód kérdésben nem tudtak megegyezni, felmentik állásából.


Wekerle bécsi tárgyalásai során információink szerint szó volt a delegációk összehivásáról is. Az osztrák pártok egyre erősebben követelik a delegációk összeülését, elsősorban a külpolitikai helyzet, másodsorban éppen a délszláv kérdés miatt. A miniszterelnök bécsi tanácskozásai alkalmával megállapodás történt abban, hogy a jövő hó elején összeülnek a delegációk.


A magyar politikában egyelőre nincs semmi fontos esemény. Wekerle kihallgatása után erélyesen megcáfolta a válsághíreket és kijelentette, hogy vasárnapi audienciáján több törvényjavaslatot terjesztett a király elé előzetes szentesítésre. A javaslatok között van hír szerint az uj kerületi beosztásról szóló törvényjavaslat is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Wekerle Sándor Hussarek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98