Dtum
Login with Facebookk
1919 | Március

Föld és eszközök

Érdekes előadást tartott Krolopp Hugó az O.M.G.E.-ben a kisbirtokról, melyben kifejtette, hogy ha egy 10 holdas földdarabot vásárol s a szükséges épületeket felállitja, vesz élő és holt leltári tárgyakat, vetőmag stb. apró berendezéseket, akkor szerény átlagszámitással a mai árak mellett 35 ezer koronára van szükség.

A középszerü termés mellett s a mostani maximális terményáraknál 674 K tisztajövedelem mutatkoznék. Ez oly csekélység, melyért igazán nem érdemes egész évig fáradni. Tehát legjobb volna, ha nagyobb birtokot kaphatnának, melyet azonban a család tagjai idegen segitség nélkül meg tudnának müvelni. Az előadás szerint helyesebb volna, ha ősszel venné át a birtokot az uj tulajdonos, mert akkor már átveheti a takarmányt, szalmát s vetőmagot, valamint az abraknak valót is. 

A gépekre nézve Krolopp szerint minden uj gazdának kell eke, henger, borona és szecskavágó, két gazda együtt vesz vetőgépet és rostát s 4–5 társulva egy konkolyozót. Fő az, hogy a gépek jók s ne tuldrágák legyenek, hogy ki ne zsarolják a kezdő gazdákat. 

Ez alkalommal eszünkbe jut, hogy a kisgazdák részére az eddigi ekék közül, mint legolcsóbbat és legkönnyebbet (alig 60 kg. sulyu), a legújabb Jurenák-féle ekét ajánlhatjuk, mellyel éppen ugy lehet tarlót buktatni, mint 12 hüvelyk mélyen szántani. Azt pedig már több helyen s különböző talajokban megejtett összehasonlitó kisérletek, próbák alapján tudjuk, hogy sokkal kevesebb vonóerő szükségletet igényel a Jurenák-féle, mint más gyártmány (Sack-féle), tehát a kisgazda gyengébb lovai, vagy tehenei is tudnak kellő mélységü szántást végezni.

E sorok írójának volt alkalma legutóbb a gyömrői uradalomban meggyőződni, hogy 6-7" mély és 14-15" széles barázdát kényelmesen lehetett hasitani egypár kisebb, könnyü lóval, amilyenek az ottani vidék polgárságának lovai. Hogy a lovak ostorcsapás nélkül is gyorslépésben haladtak, meg nem álltak s nem izzadtak munkaközben, mutatta azt, hogy e munka az igavonókra nézve nem volt nehéz. 

Remélhetőleg nemsokára alkalmunk lesz ezen ekének munkaképessége s egyéb tulajdonságára nézve számszerü adatokkal szolgálni, egyben azt is megemlitjük, hogy a földm. minisztérium máris többezer ily kisgazdának való eke készitését engedélyezte egyes gyáraknak, hogy már tavaszra kelve dolgozhassanak vele a gazdatársak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98