Dtum
Login with Facebookk
1920 | December

Légy jó mindhalálig

- Móricz Zsigmond regénye, Athenaeum kiadása. Budapest, 1921. -

Megvallom, csalódottan tettem le a Nyugat-számot, melyben a regény befejezését olvastam. Tragikus végre számítottam, azt hittem, a kis Misit az ideges kétségbeesés az öngyilkosságba fogja vinni. Nem tudom, a címben fenyegető "halál" szó sugallta-e ezt az érzést vagy hasonló német diákregények romantikája vezetett-e félre, elég az hozzá, mást vártam s ez mindig csalódást okoz. Nem lehet egy regényt büntetlenül folytatásokban olvasni, a hosszú intermezzók alatt az ember önkéntelenül tovább formálja, sokat beleképzel a magáéból és rontja, amit az író jól megkonstruált.

 

Most azonban, hogy könyvalakban újra végigfutottam a munkán, egyhuzamban és kénytelen megszakítások nélkül, el kell ismernem, hogy mégis csak Móricznak van igaza. Már az első fejezet, az a mód, ahogyan beállítja kis hősét, a szerencsés befejezés felé mutat. Poe Edgárról mesélik, hogy egy angol folyóiratban elolvasva Dickens egyik regényének első fejezetét, a legpontosabban megállapította előre az egész mű bonyodalmát és megoldását.

 

Az én helyzetem sokkal könnyebb, amint minden olyan jövendőmondóé könnyebb, aki az események után jósol s azért nem is fárasztom annak a fejtegetésével az olvasót, milyen lélektani és szerkezeti okoknál fogva kellett a regénynek így befejeződnie, ahogyan valóban befejeződik.

 

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a történet tragikuma nem a kis Misi sorsában rejlik, ahogyan első pillanatra látszik, hanem a körülötte élő felnőttekében, sőt egyáltalában minden felnőttben, szülőben, tanárban, nevelőben, mindenkiben, akinek hivatásánál fogva gyerekekkel van dolga s ez: a szörnyű távolság, amely bennünket a gyermektől elválaszt, az a borzalmas meg-nem-értés, melyet a gyermeki élettel szemben tanúsítunk s ahelyett hogy azt boldoggá tenni igyekeznénk, ami legfőbb kötelességünk volna, csak megrontjuk és sokszor teljesen tönkretesszük.

Pedig gyermekek voltunk valamennyien, bármilyen hamar akarjuk is elfelejteni, nemcsak szenvedéseinket az ellenséges nagyok gonoszsága miatt, hanem kevés derűs és boldog perceinket. Vannak ennek a regénynek jelenetei, melyek néhai tanárpályám minden keserűségét fölidézik. Hányszor elképzeltem diákkoromban, egy-egy fájdalmas incidens után, milyen más tanár lennék én s mire valóban a sors erre a boldogtalan pályára sodort, hogy elfelejtettem egykori fogadalmaimat!

 

Hányszor került elém egy-egy meggyötört gyermekarc, könnybeborultan és dacosan összeharapott ajakkal s ilyenkor nem jutott eszembe az a másik sarokba állított kisfiú, aki egykor én voltam a fejem fölött lebegő damoklesi nádpálcával. Hol van ilyenkor az áldott emlékezés, melynek le kellene dönteni a korlátokat köztünk és a kis ember között? Vagy így kell mindig vakon és ostobán botorkálnunk azok között, akiket látásra és tudásra kellene nevelnünk?

S ez a fájó igazságtalanság, mely a regénynek minden sorából följajdul, az a szörnyű vád, mely mindnyájunknak szól, adja meg ennek a munkának igazi, nagy jelentőségét. Itt nem az a fontos, hogy egy szárnyát bontogató embersors fut zátonyra s majdnem elpusztul, itt mi vagyunk, a nagyok, akik elbuknak s akiknek rettentő bűneinkért, generációk életének elnyomorításáért legalább lélekben vezekelnünk kellene. Egy hatalmas katharsist hirdet nekünk ez a regény, s bár minden idők szüleinek és nevelőinek szól, talán sohasem aktuálisabb, mint ma.


Móricz Zsigmond regényének minden problémája, tendenciája, értéke azon a mondaton fordul meg, amelyben a kis Misi kijelenti, hogy "az emberiség tanítója" akar lenni. S ez nem a kis gimnazista megmosolyogni való naivsága, ezt a mondást komolyan kell venni, véres, halálos komolysággal, ahogyan egy meggyötört gyermeki lélekből elemi erővel fölzokog.

 

Mert egy élet ment keresztül ezen a kisfiún, családi bajok és korai gondok, kotnyeles tanulótársak és gonosz, vén tanárok kínzásai, a konviktusi diákélet minden keserve, s mire a regény utolsó lapján annyi lelki vajúdás után ez az ősz ige megszületik, bár szenvedésben megedzve, mégis egy friss gyermek és nem egy koravén korcs áll előttünk.

 

Abban áll éppen Móricz Zsigmond művészete: úgy tudja fölhalmozni a súlyos élettapasztalatokat, hogy alattuk a gyöngéd, fejlődő lélek meg ne roppanjon, el ne nyomorodjék, hanem ellenkezőleg győzelmesen kerüljön föléjük. Móricz Zsigmond nagyon kedveli regényeiben ezeket a nagy teherpróbákat s megvan hozzá a tehetsége, hogy nagyszerűen elő tudja rá készíteni az olvasót. Lassan és biztosan rakja föl egyenként a nagy súlyokat, hogy hőse és olvasója egyaránt megszokja, míg a legvégsőbb határig nem ér és egy emberfölötti erőfeszítés se az egyiket fel ne döntse, se a másikat meg ne lepje.

 

Így teszi föl a kis Misi törékeny vállaira az egész rengeteg kollégiumot nyüzsgő diákrajaival, magát Debrecent a nagytemplommal és lomha cíviseivel, s az bírja, sőt van ereje, hogy végül lehajítsa magáról az egészet s ő maradjon felül: nem akar debreceni diák lenni! Borzasztó szó, egy generációkba belefásult tradíció omlik itt össze, s ezt a nagy bálványt egy kis diák borítja fel. Hogyan lehetséges ez?

Két módon is.

Az egyik: a regény szerkezetének rendkívül koncentrált volta. Par excellence lélektani regény ez, melyben minden a kisdiákért történik, minden apró részlet, minden epizód, kitérés, elmélkedés a régi diákéletről, Debrecen őskoráról, a rokonnépekről, az ő lelkében csap össze és ver hullámokat, mint vihar egy pohár vízben. S a rendkívüli feszültség észrevétlenül is nagyobb arányokat igéz belénk, mint amilyeneket a rideg valóság szerint várnánk, és ez bármilyen romantikusnak látszik, mégis alapjában véve egész reálisan előállított érzéki csalódás.

 

Mert nem szabad elfelejteni, nem a valószínűség maga a fontos, hanem a valószínűség művészi elhitetése. A másik: kis hőse korának szerencsés megválasztása. Akinek életében rövidebb-hosszabb ideig alkalma volt a különböző korú gyerekekkel foglalkozni, észrevehette, hogy van egy idő a kis ember életében, amikor a maga gyermekségének mintegy tetőpontját éri el. Közvetlenül a pubertás bekövetkezése előtti évekre gondolok.

 

Ezek a másod-harmad osztályos kisdiákok a maguk nemében szinte tökéletes lények, testben és lélekben a fejlődés egyik stádiumának teljességét érték el, kész kis férfiak, szinte azt merném mondani, van önálló, kialakult világnézetük. Egy pár év az egész, aztán elront mindent a pubertás titkos átalakító folyama, kezdődik egy új, tökéletlen kor, a se gyermek, se ifjú, kiforratlan kamaszidő. A véletlen, az ösztönös tudás vagy a művészi fölény szemeltette-e ki Móricz Zsigmonddal épp ezt a kort, azt nem tudom, de kétségtelen, hogy a választás kitűnő volt: egy ilyen kisgimnazistában lehetett annyi életet összesűríteni, hogy se a pszichológián, se a művészeten csorba ne essék.

 

Mert nem szabad elfelejteni, egy kis fiú szenvedéseinek lelki rajza lehet olyan érdekes téma, melyet megbír egy novella, klasszikus példa rá C. F. Meyer elbeszélése (Die Leiden eines Knaben), de egy hosszú regényen keresztül analizálva, olyan feladat, amelyre sikerrel tudtommal eddig csak Móricz Zsigmond vállalkozott. (Dickensnél nem a lélektani elemzése van a hangsúly!)

S még egyet. A diákregény az aránylag könnyebb fajsúlyú művek közé tartozik. Aki átélt egy olyan tipikus diákéletet, mint a debreceni vagy selmeci, az könnyen vállalkozhatnék erre a munkára, ha nincsenek nagyobb igényei, mint például a Gyurka és Sándor. Néhány sikerült diáktréfa, egy kedves gézengúz, aki nem akar tanulni, de azért derék és önfeláldozó fiú, néhány félszeg tanárfigura, akiken a diákok kitöltik pajzán kedvüket - ennyi az egész.

 

Kerítsünk hozzá egy kis szerelmi történetet, pár olcsó könnycseppet és egy adag szentimentalizmust s kész a Tavaszi rügyek. Móricz regénye teljesen eltér ettől a sémától. Hőse az eminensek között van, kitűnő tanuló, az átlag diákregényekben a nem szimpatikus típus s Móricz mégis rendkívül rokonszenvessé tudja tenni, sok derűs epizódja ellenére a regény nem humoros mű s mégis le tudja kötni érdeklődésünket, bár megszoktuk Dickens óta, hogy a gyerekeket csak a mosoly könnyein keresztül nézzük, egy kis fú belső élményeinek részletes rajzát kapjuk s Móricz meg tud bennünket győzni, hogy érdemes benne elmélyedni.

 

Egyáltalában végig észrevehető, hogy bármennyire csábít az alkalom, bármennyire kínálkozik maga a műfaj arra, hogy az író a dolog könnyebb végét fogja meg, Móricz sohasem tér ki a feladata nehézségei elől, sőt mintha egyenesen kedve telnék abban, hogy akadályokat, problémákat gördítsen maga elé s azok megoldásában keresse ereje és tehetsége próbáját.

 

S amint magát nem kíméli, nem kedvez az olvasónak sem, megvan a szuggesztív ereje hozzá, hogy súlyosabb mondanivalókkal lekössön ott, ahol megszoktuk a könnyebbet és felületesebbet, rákényszerít arra, hogy vele együtt gyötrődjünk és szenvedjünk s a fájdalom tüzéből megtisztulva kerüljünk ki. Ritka dolog irodalmunkban, ahol mindenki tömjénezi és kényezteti az olvasót s ahol a legnagyobb dicséret, amit íróról el lehet mondani, hogy nem hízeleg még a közönségnek sem.

 

Király György

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A 15 éves Veress Ferenc nyerte a Wesselényi-emlékversenyt A 15 éves Veress Ferenc nyerte a Wesselényi-emlékversenyt
Vasárnap délután rendezték Balatonfüreden néhai Wesselényi Miklós...
Anyák vére mint oltóanyag a szamárköhögés ellen Anyák vére mint oltóanyag a szamárköhögés ellen
A gyermekbénulás, annak ellenére, hogy éppen úgy mint mondjuk, a...
A repülés mártírjai A repülés mártírjai
Félemetesen szaporodik a repülés áldozatainak száma. Azok a kedélyes...
Itt a tél.... Itt a tél....
Még ugyancsak szürke novemberi köd terpeszkedik a lombfosztotta...
Bárány legyőzte a német Heinrichet és a svéd Wernert Bárány legyőzte a német Heinrichet és a svéd Wernert
Az egri úszók németországi túrájának második versenynapja újabb...
A levert orosz forradalom A levert orosz forradalom
Oroszországban a reakczió fölülkerekedett és kiméletlenűl legázol...
A prémek palotája  2. A prémek palotája 2.
Az ujkor emberei nem kérkedhetnek azzal, hogy ők a vadállatokat...
A pápa pünkösdi beszéde munkások előtt A pápa pünkösdi beszéde munkások előtt
XII. Pius pápa pünkösdvasárnap délután félhat órakor a Vatikán...
 Lengyel Géza tábori levele Lengyel Géza tábori levele
Kedves barátaim! Véletlenül hozzájutva a Nyugathoz, olvasom, ki...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98