Dtum
Login with Facebookk
1920 | Június

Zrínyi és a reneszánsz

Az Úr 1636-ik esztendejében két magyar úrfi, Zrínyi Miklós és Péter, nekivágott Itáliának egy öreg kanonok kíséretében. Tanulmányút volt, egy előkelő, nagyúri nevelés méltó befejezése. Utazásuk végső célja Róma, ahol a hatalmas VIII. Orbán pápa fogadta őket s az idősebbik Zrínyi-sarjat megajándékozta Meffeo Barberini poémáival, vagy a saját verseivel.

 

A versek rosszak ugyan, de szerencsére nem hatottak Zrínyire, bár a pápának, az egyházi nepotizmus utolsó nagy képviselőjének egyénisége bizonyára mély benyomást tett rá. Hogy egyébként merre jártak Olaszországban, mit láttak a XVII. századi barokk kultúrából, arra semmi adatunk nincsen, csupán bizonytalan találgatásokra vagyunk utalva. Így fölvetődött az a gondolat, hogy a Zrinyiász egyik célzása (X. ének, 103. strófa)

Láttad-é az halált az falon leírva,
Mely rettenetesül kaszáját hordozza?

A pisai Compo Santo megrendítő freskójára vonatkozik. De ha jártak Pisában, bizonyára nem kerülték el a másik Arno-parti híres várost sem, Flórencet. Erre nézve szolgálhatok egy hasonló ötlettel. Ismeretes a Zrinyiász második énekének gyönyörű fináléja, ahol Zrínyi könyörgésére a feszület háromszor lehajlik hozzá és megjósolja neki mártírhalálát. Nos, egyszer a San Miniatóban őgyelegve, ahová, bevallom, nem a művészi érdeklődés, hanem a záporeső kergetett, egy különös képen akadt meg a tekintetem.

 

A véletlen egy öreg barát képében önkéntes cicerónéval ajándékozott meg; aki megmagyarázta, hogy a festmény San Giovanni Gualbartit, a vallombrosai kolostor alapítóját ábrázolja, amint éppen az Úr meghallgatja könyörgését álmában és lehajlik hozzá a keresztfán! "Ha magát a keresztfát látni akarja, - tette hozzá - akkor menjen le Firenzébe a Santa Trinitába, ahol ma is kegyelettel őrzik a szent ereklyét." - "Az álomban látott feszületet?" - kérdeztem meghökkenve. A vén barát néma meggyőződéssel nagyot bólintott a fejével s talán csak a templom félhomályában rémlett előttem, mintha az ajkán megrebbent volna az abbé Coignard halhatatlan mosolya.


De talán a Zrínyiek úti programjának nyomozásánál fontosabb és érdekesebb annak a megállapítása, melyen szellemi áramlatok irányába kerültek, az olasz költészetnek mely útjait járta be Zrínyi Miklós, míg a saját művészetéhez nem ért? Három névvel jelölhetjük meg azokat a hatásokat, melyek a fiatal Zrínyi lelkében mélyebb nyomokat hagytak: Tasso, Marino, Petrarca.

Közöttük Tasso volt a század legigazibb reprezentánsa. A római kultúra kilábolva a reneszánsz individualisztikus anarchiájából s kiheverve a protestáns támadás okozta sebeket, a katolikus restauráció jegyében ismét egységes lendülettel nekifogott, hogy visszaszerezze uralmát a lelkek és a világ fölött. Tasso eposza a keresztény Európa minden részéről összesereglett lovagoknak, Krisztus katonáinak győzelmes fölvonulása a másik harcos világáramlat, az iszlám ellen.

 

A Zrinyiász hőse is a Miles Christianus, aki dicső halálával megváltja a nemzetet az isteni büntetéstől. Az eposz a legbensőbb motívumainál fogva katolikus, mert a protestantizmus nem ismeri el a közbenjárás, a másokért való érdemszerzés gondolatát. Mégis, bármennyire belesimul ezzel az alapeszmével Zrínyi kora közfelfogásába és egyéniségével bármennyire alárendeli magát az új nagy kollektív eszmének, lehetetlen észre nem vennünk, hogy valami különös módon elhajlik az individualizmus irányában.

 

E fejtegetésekkel nincs is egyéb célunk, mint röviden rámutatni arra, hogyan válik ki lassan és mind erőteljesebben ez az egyéni törekvés a kor centralizáló áramlatából, hogyan téved át fokozatosan Zrínyi a saját kora eszméitől egy régibb kor, a reneszánsz ember-ideálja felé és amint ezzel tagadhatatlanul elmarad kora szellemétől, egyre modernebbül bontakozik ki mégis előttünk hatalmas egyénisége, megközelítve a nietzschei felsőbbrendű ember típusát, ha ugyan nem tűnik paradoxonnak ebben az értelemben a "típus" szó használata.

A korszellemtől való elhajlás az individualizmus irányában két jellegzetes ponton mutatkozik a Zrinyiász-ban. Először nem lehet véletlen, hogy a vallásos motívumok között éppen azt helyezte előtérbe; amely az egyéni sőt anarchikus vonások nélkül nem szűkölködő katolikus világfölfogásban a legsajátságosabb, t. i. a megváltás gondolatát, mely lényegében az egyéniség ideáljának legmagasztosabb megnyilvánulása.

 

Másrészt elvitathatatlan, hogy a Zrinyiász-nak megvan az a korszerű tendenciája, mely a megváltás végső teljesülését egyenesen a költő Zrínyire vonatkoztatja s ezzel az egyéniség eszméjét a legszubjektívebb irányban fejleszti tovább. A szigetvári hős megváltotta ugyan a nemzetet az isteni büntetéstől, de ez a megváltás csak eszmeileg következett be, hiszen a török igája még a költő korában is ránehezedik a magyarság nyakára, még várni kellett az embert, aki lerázza, aki a már régebben megszerzett isteni kegyelmet valóra váltsa.

 

És a költő nem titkolja, hogy a maga korát tartja annak az időnek, amikor a törököt végképpen ki lehet és ki kell űzni, és önmagát annak a sorstól elhivatott hősnek, aki az őse érdeméből megérett termést győzelmesen learatni fogja.

S hogy nemcsak mint nagy hadvezérről, hanem mint nagy költőről is megvolt benne a vatesi önérzet, azt a legjobban mutatja munkájának különös címe: Adriai tengernek Syrenaia Groff Zrini Miklos. Filológusaink sokat törték a fejüket ezen a különös címen, de egyikük sem gondolt arra, hogy a korbeli képhajhászó költői stílusban a sziréna egyszerűen a költőt jelentő metafora.

 

Így nevezi maga Tasso egyik canzonéjában (Rime eroiche, XXVIII.) Vergiliust: "la gloriosa alma Sirena, appresso il cui sepolcro ebbi la cuna". Céloz pedig vele Nápolyra, ahol a római költő sírja mellett ott ringott a saját bölcsője. Ha tehát az akkori irodalmi közfelfogás úgy tekintette Tassót, mint az olasz tenger szirénáját, érthető, hogy Zrínyi saját egyéni nagysága büszke tudatában odahelyezi magát melléje, mint a horvát-magyar tenger, az Adria-szirénáját.

Kevésbé fontos ránk nézve Marino hatásának a fejtegetése. Ez úgyis csak Zrínyi fiatalkori szerelmi líráján mutatkozik erősebb mértékben s termékei a költőnek leggyöngébb alkotásai, sőt az első idill puszta fordításnál egyébnek nem mondható. Igaz, hogy a lírai hév Zrínyinél sokkal erőteljesebb, mint mesterénél, és a legtöbbször éppen ellentétes annak hideg affektáltságával és játékos concertóival.

 

Sőt talán éppen ezen a ponton érthetők, mi vonzotta őt a lírai dagály nagymesteréhez: ugyanaz, ami Shakespearet Euphues vagy Calderont Góngora tanítványává tette, az érzésnek fékezhetetlen vadsága nála tragikus valósággá avatta, ami amannál csak frivol vagy fölényes játék volt. Nem egyszer szertelenebb Marinónál is, de ez a szertelenség nála egy ellenállhatatlan erő kirobbanása, mely ilyen apró és csillogó szóképekben kénytelen szétfoszlani.

 

Érdekesebb föladat volna Petrarca hatásának nyomozása, mely Zrínyit visszatérítette a reneszánsz nemesebb és egyszerűbb formai hagyományaihoz. Zrínyi ismerte Petrarcát, művei megvoltak könyvtárában; egyik sikerültebb lírai költeményén, a Fantasia poeticán már régebben konstatálták is a hatását. Ezúttal nem lehet célunk, hogy ezt a befolyást részletesebben taglaljuk, arra azonban rá kell mutatni, hogy Petrarca nagy allegorikus költeményének, a Trionfi-nak gondolatmenete mennyire rokon Zrínyi verses kötetének általános tervével, megszerkesztése alapeszméjével.

 

Nem lehet ugyanis ötletszerűnek, sem pusztán kronologikusnak tekinteni azt a beosztást, mellyel Zrínyi eposzát lírai költemények közé iktatja: két idill előzi meg, majd egy mitikus allegória és újabb idillek követik, utánuk az orpheusi elégiák, néhány epigramma, a Feszületre írt vallásos költemény és végül az önérzetes Peroratio.

 

Ha a költeménynek egymásra vonatkoztatott célzásaira figyelünk, nyilvánvaló, hogy itt egy olyasféle gondolatsor lebeghetett a költő szeme előtt, mint Petrarcánál, ahol a szerelem, dicsőség, halál, hírnév, idő és istenség egymással ellentétes és egymás fölött győzelmes eszméi példázzák az ember szellemi életét.

 

Az ifjúi elmét a szerelem édes játékai foglalkoztatják, ezeket fölváltja a férfikor ideálja, Mars szolgálata, a hazáért való komoly munka, a földi dicsőség, de mindkettő fölött diadalmaskodik a halál. A halált azonban túléli a hírnév, amelyen Petrarcánál győzedelmeskedik az idő, s az időn az örökkévalóság, az istenség gondolata, Zrínyinél azonban - s ez ismét erős individualizmusának bizonyítéka - a hírnév nemcsak az időn arat diadalt:

Nem fél kaszájától, nem sebes szárnyától,
Üdő rajta elolvad:
Az tündöklő hírnév, mely dícsőségre rév,
Az mindenkor megmarad,


hanem a költő még az istenségben való megdicsőülésnél is följebb helyezi (V. ö. még a Zrinyiász II. éneke utolsó két strófájának ellentétét is), a verseskötetét nem a Feszületre című vallásos ódájával zárja, hanem a gyönyörű és büszke utóhanggal, mely több mint a horatiusi Exegi monumentum puszta visszhangja:

Véghöz vittem immár nagyhírű munkámat,
Melyet irígy üdő, sem tűz el nem bonthat,
Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat...

Ime itt már teljesen kibontakozik a maga korának vallásos gondolatköréből s mint a renaissance felsőbbséges embere áll előttünk, kit egyetlen vágy hevít, a dolce disio d'eccellenza, "annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hívnak", amint saját szavaival mondja.

Ugyanez a fejlődési folyamat, amelyet költészetében vázoltunk, észrevehető közéleti pályáján is. Zrínyi politikai pálfordulása az 1655-iki országgyűlésen történt. A sértett önérzet, hogy az az udvari párt a nádori széktől elütötte, vagy a hazafias elkeseredés, a dinasztikus politikust egyszerre az ellenzék táborába kergette. Ő, akit eddig a királyi kegy a legnagyobb kitüntetésekkel elhalmozott, leszavazta a Habsburg-háznak a trónöröklésre irányuló törekvését és ezzel a szabad királyválasztás elvéről tett hitvallomást.

 

Lehet, hogy már ekkor nagyobb ambíciók égtek a szívében, lehet, hogy a nádori széket is csak lépcsőfoknak tekintette a trón felé, amelyen a nemzeti királyság eszméjében az ő legmagasabb egyéni becsvágya várt teljesedésre. Óriási és kockázatos terv, de kétségtelen, hogy az ország akkori kétségbeesett helyzetében, a két világbirodalom között, a török és a német hatalmi törekvések ütközőjében csak ezzel a vakmerő lépéssel lehetett volna megmenteni az ország önállóságát, valamint az is bizonyos, hogy erre a föladatra a siker reményével csak olyan tettre kész, nagy koncepciókkal rendelkező, hatalmas egyéniség vállalkozhatott, mint amilyen Zrínyi volt.

 

Ezen a területen az egyéni ambíciónak és a nemzeti érzületnek feltétlenül találkoznia kellett. Nem lehet Zrínyit azzal vádolni, hogy szertelen becsvágyának föláldozta a közérdeket, mert nyilvánvaló, hogy az ország előtt az az egyetlen kétségbeesett feladat állott nyitva: visszaszerezni a teljes függetlenséget, bármennyire korszerűtlen volt is a nagy abszolutisztikus monarchiák alakulásának idejében s viszont azt is be kellett látnia mindenkinek, hogy ennek a tervnek megvalósítására egyetlen ember vállalkozhatott s ez Zrínyi volt.

 

A nemzeti vagy legalább is a nemzetet akkor képviselő nemesi köztudat benne látta egyetlen vezérét. Másrészt, ha Zrínyiben az egyéni becsvágy csakugyan háttérbe szorította időnként a pillanatnyi közérdeket, tagadhatatlan, hogy a maga nagyra törő ambíciójának nem találhatott méltóbb kielégülést, mint egy egész nemzet sorsának az irányítását: egy néppel győzni, vagy elbukni.

Egyetlen ellenfele, amelytől tartania kellett, a sors volt, de jól tudta, hogy a tettre kész férfiú a maga szerencséjének a kovácsa, tudta, hogy Fortuna, mint asszony a gyávát kerüli, de a bátor után fut, s azért nem riadt vissza a leglehetetlenebb föladattól sem. "Ultro provocálom az fátumot", írja egy levelében és számos írásában nem is a keresztény embernek a gondviselésben való megnyugvása tükröződik vissza, hanem az antik és az azt követő reneszánszkori filozófia fatalizmusával elmélkedik a sors, a szerencse, a dicsőség, a hírnév eszméiről.

Bizonyos, hogy azután minden törekvése arra irányult, hogy a szorult helyzetében békére vágyó udvar intenciói ellenére a török haragját magára és az országra vonja. Folytonos portyázásaival állandóan nyugtalanítja és elkeseríti a szomszédos végvárakat, Új-Zerin vára építésével pedig határozottan kierőszakolja az 1663-iki török hadjáratot. Az udvar határozott parancsa és tiltakozása ellenére cselekszik és mondhatni valósággal rákényszeríti a törököt a béke megszegésére.

 

Mikor Köprüli nagyvezér Érsekújvár alá vonul, az udvar a legkényesebb helyzetbe kerül, közvetve Bécset érzi fenyegetve és Montecuccoli alig néhány ezer főnyi seregével nem is mer a főváros alól elmozdulni. Kénytelenek ezúttal Zrínyire bízni a dunántúli hadak vezetését és kénytelenek eltűrni, hogy a téli hadjáratnak is learassa a babérjait, bár ennek a következménye az 1664-iki török fölvonulás, melyet csak az utolsó percben tudott megállítani Montecuccoli Szentgotthárdnál.

 

Ezzel nagy kudarc érte ugyan Zrínyit, előbbi fényes győzelmei semmivé váltak, gőgös ellenfele egyszerű cavalcadának, lovas bravúrnak nevezi fényes haditettét, míg ő tehetetlenségében saját várát is kénytelen föladni. Ezután csak az összeesküvés következhetett, a Habsburgoktól való elpártolás s a velencei tárgyalások, melyek XIV. Lajos protekturátusa alatt Zrínyinek szánták a magyar koronát. Vannak történetíróink, akik ki akarják mosni Zrínyit az állítólagos hűtlenség gyanúja alól és azt bizonyítgatják, hogy ezeket a terveket az ő tudta nélkül szövegezte diplomatikus sógornője, Frangepán Katalin.

 

Akik ezt teszik, azok Zrínyit egyszerűen rossz politikusnak degradálják, mert hiszen a téli hadjáratot minden dicsősége mellett a következményei elhibázott számításnak mutatják. Zrínyi ezen a ponton nem állhatott meg; a machiavellisztikus eszmék régen utat találtak lelkéhez, az ilyenfajta államcsínytől nem riadhatott vissza. Nemcsak önmagának, hanem az országnak is tartozott vele, hogy saját kezébe vegye a gyeplőt és a maga tudásával meg tetterejével oldja meg a legégetőbb kérdéseket, vagy a maga kifejezésével élve a bajvívó szablyája élivel vágja ketté a gordiusi csomót.

 

Amilyen lehetetlen föladat volt, annyira vonzotta lelkét: az emberi nagyságot nem kicsinyes, mindennapi, hanem nagy, emberfölötti feladatok megoldása biztosítja. Egész gondolkozása ebben az időben közel jár a reneszánsz nagy politikusának, Machiavellinek az ideáljához: egységes Itália, egy erőskezű, kíméletlen fejedelemmel az élén, állandó hadsereggel - ugyanezt fejtegeti magyar viszonyokra alkalmazva Zrínyi a Török áfiumban és a Mátyás király életéről való elmélkedésekben. Azzal a különbséggel, hogy Zrínyi saját személyében látta a megvalósulás egyetlen lehetőségét.

Azt mondhatná valaki, hogy ilyen fölfogás szerint Zrínyi nem egyéb, mint nagyobb szabású condottieri, a Sforzák, Esték, Malatesták típusához tartozó kalandor, aki a maga vakmerőségével és tetterejével magához akarja ragadni a fejedelmi hatalmat. Annyi kétségtelen, hogy egyszer megfordult a fejében a gondolat, mikor szerelmi csalódásában és elkeseredésében fiatalos elszánással be akart szegődni zsoldosvezérnek Velence szolgálatába, mint egy második Gattamelata vagy Colleoni.

 

De az ő ambícióját nem elégíthette ki, hogy egy szép szobrot kapjon egy olasz városka főterén, az kétségtelen, valamint az is, hogy mostani terve messze túlnőtt az ilyen kisebbfajta hadvezérből kitollászkodott fejedelem vagy kisvárosi zsarnok ideálján: egy egész ország üdve vagy pusztulása függött a sikertől, és ha magának példákat keresett a követésre, akkor nem kellett egy Borgia Cézár után indulni, mikor ott volt előtte egy sokkal impozánsabb eszménykép, Hunyadi Mátyás.

Hunyadi Mátyás nem volt ugyan condottieri, de igazi típusa a reneszánszkori fejedelemnek, aki aránylag alacsony sorból került a legmagasabb polcra és a legkényesebb helyzetek között kellett hatalmát megőrizni és megerősíteni, amit csak óriási szellemi fensőbbségével tudott megvalósítani. Az ország helyzete trónraléptekor majdnem olyan kétségbeejtő volt, mint Zrínyi idejében: fiatalon és tapasztalatok nélkül kellett megállnia a helyét a legnagyobb belső zavarok közepette, a folytonosan megismétlődő idegen támadásoktól háborgatva.

 

De éppen a lehetetlennek látszó akadályok legyőzésével alapította meg a maga nagyságát, mert "mit érne az arany, ha a tűzben füstté lenne, mire való volna a kormányos, ha csak jó időben tudna hajókázni?ť - jegyzi meg Zrínyi, aki a maga helyzetéből tudta igazában megítélni a feladat rendkívüli voltát.

 

Abban is érzi a Mátyással való rokonságát, hogy amint annak atyja dicsősége, úgy neki a szigetvári hősé nem arra szolgált, hogy belőle a múlt hiú kultuszát űzze, ellenkezőleg inkább arra, hogy a saját pályáját minél fényesebben befussa: "nem másra használ eleink tündöklése nekünk, hanem hogy égő szövétneknél, fényes fáklyánál futjuk a mi életünk pályáját, nem lehetünk sötétben, sem mi sem az mi cselekedeteink; ha jól viseljük magunkat, azoknak fényességénél mindjárt minden ember meglát: ha rosszul, úgy sem kerülhetjük ujjal való ránk mutatást".

 

Íme a múlt értékelése teljesen individuális szempontból! S ez a szempont jellemző Zrínyi történetfilozófiai fölfogására, amely a lehető legmodernebb, pedig az ő korában a történetírást tisztán az okulás célpontjából tekintették s az volt az ideál, hogy a múlt tanulságaival a jelent és a jövőt irányítsák.

 

Zrínyi azonban éles szemmel észreveszi, hogy a történeti események törvényszerűsége fölötte relatív és az emberi tettek teljesen egyéniek ("magánosak", amint ő mondja): "Út az emberek dolgában az történt példa, de ebben is igen csalatkozunk, és a történt dolog oly rossz ítéleteket tészen a jövendőről, hogy semmit sem végezhetünk bizonyosat.

 

Nem találtatik soha is két személy mindenben egymáshoz hasonló, nem két nap teljességgel egymással egyező". Éppen azért mindig kritikai nézőpontból ítéli meg Mátyás uralkodását, s ha mintákat keres is benne a maga számára, sohasem vesztegetteti meg magát éppen a saját kora szellemétől.

 

Sőt egyenesen megrója Mátyást, amiért például a cseh háborút a vallás ürügye alatta indította meg (t. i. a husziták ellen). Annyira fölülemelkedik minden vallási türelmetlenségen, hogy ő, a harcias Pázmány tanítványa, aki még eposzában azért sújtatja a magyarokat a török vesszőjével, mert eltértek az igaz hittől, most még az ellen is tiltakozik, hogy a törököt a vallás jelszava alatt támadják meg. "Különb professziója vagyon az katolika hitnek, az ő geniuma idegen a háborússágtól (hol vagyunk az egykori miles christianustól?); vannak más okok és méltók, kik kénszerítenek az török ellen, religion kívül is, fegyvert fognunk." Innen már csak egy lépés a fölvilágosodás.

 

Éppen azért a papokat sem kíméli, akik "a zelusnak neve alatt lutheránusok s kálvinisták ellen declamálnak, ezekre hadakoznak s kiáltnak, nem mezítelen igazságnak okaival és az Istentől rendelt instrukcióval, hanem haraggal, gyűlölséggel, s ha őtőlük lehetne, tűzzel-vassal". Egyébként sem nézi jó szemmel a papságnak a politikai ügybe való folytonos beavatkozását: "Így az egyházi ember ne hágjon ki az ő circulusából, az isteni szolgálat az ő feltett célja, ennek praetextusában ne keverjen minden világi dolgot", sőt keményebben is rájuk dörög: "mire rendeltetett az Istentől a papság... semmi közök ez világ politicus administrátiójában."

De nem folytatom tovább. Kétségtelen, hogy Zrínyi lelkében ott lángolt a vágy, a maga kora nyomorult, külső és belső ellenségtől szétszaggatott Magyarországát ismét arra a nagyságra emelni, melyen Mátyás alatt volt. A kockázat óriási: a nemzeti királyságot újra megteremteni a legkedvezőtlenebb politikai viszonyok között s a kor abszolutisztikus tendenciája ellenére akkora föladat volt, amelyre csak olyan ember vállalkozhatott, aki tudatában volt a maga erejének és nemcsak jogának, de kötelességének tartotta, hogy a talentumot, amely neki adatott, "ne ássa el haszontalanul a földben".

 

Valóban nem az ő hibája, hogy a fátum, mellyel egész életében tusakodott gondolatban és valóságban, melytől nem félt, sőt kihívott maga ellen, egy ostoba vadkan alakjában halomra döntötte ezeket a gigászi terveket. Így is kétségtelen, hogy egész történeti múltunkban nem találunk több olyan igazi reneszánsz-kori értelemben vett egyéniséget, mint Hunyadi Mátyást és Zrínyi Miklóst.

 

Mindenki ismeri a két klasszikus fejet: Mátyás babérkoszorús homlokát Giovanni mester gyönyörű reliefjén és Zrínyi keményvonású, dúsfürtű arcképét Joannes Thomas rézmetszetén. Mindkettőn a szellem fensőbbsége tükröződik vissza, de milyen az ellentét: Mátyás arcán a múltba néző kielégültség, a győzelmes intelligencia nyugodtsága, Zrínyién a jövőbe feszülő dicsvágy, a semmitől vissza nem riadó harcos szándék, amaz csupa értelem, ez a megtestesült akarat.

Befejezetlen pályája tragikumát azzal szokták újabban magyarázni, hogy szembeszállott a koráramlattal, a vallási és politikai centralizáció eszméjével s a maga nemzeti és protestáns értelmű törekvései megtörtek a katolikus abszolutizmus nemzetköziségén.

 

Elmaradt a korától, az igaz, de nem a nacionalizmusával, hiszen ez is csupán az ő hatalmas individualizmusának egyik sajátos megnyilvánulása volt, hanem éppen egyéniségének szertelen centrifugális erejével, mely kivetette korának soláris rendszeréből és arra kárhoztatta, hogy mint magános üstökös tűnjön el a század éjszakájában.

 

De azzal, hogy letudta magáról rázni a koreszmék jármát, túl is élte a maga korát és olyan ideált valósított meg magában, amely független kortól és időtől, élő és igéző erő mindenkor s ez: az egyéniség örök varázsa.

 

Király György

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Hungária – Libertas 4:2 (2:1) Hungária – Libertas 4:2 (2:1)
A Hungária vasárnap játszotta harmadik túramérkőzését. Az első két...
Budapest ökölvívó-bajnokságai Budapest ökölvívó-bajnokságai
Két incidens zavarta meg a verseny sima lebonyolítását: a...
A világ legnagyobb hajtószija A világ legnagyobb hajtószija
Az olvasó méltán kérdezheti, hogy mi köze a világ legnagyobb...
Schandl államtitkár a földreform problémák megoldásáról Schandl államtitkár a földreform problémák megoldásáról
Ellenzéki körökben sokat remélnek attól a pártközi konferenciától,...
A jövő évi költségvetés A jövő évi költségvetés
A kormány tagjai az 1912. évi költségvetés főbb tételeit már régebben...
Nagy Rózsi 8.1-es idővel győzött a MASz női atlétikai versenyén Nagy Rózsi 8.1-es idővel győzött a MASz női atlétikai versenyén
A Magyar Atlétikai Szövetség vasárnap délelőtt a BEAC pályán...
A *Sport-Világ* football-tornája A *Sport-Világ* football-tornája
Football-tornánk iránt sportköreinkben mutatkozott nagyfokú...
Berlin Berlin
Fehérhajú nagynéném homlokon csókolt: "Vigyázz magadra fiam!", mondta...
A francia összeomlás után Páris legelőkelőbb negyedének, a Fauborg St. Germain-nek rendőr prefektusa került a francia főváros rendőrség élére A francia összeomlás után Páris legelőkelőbb negyedének, a Fauborg...
Az új párisi rendőrfőkapitány személye főleg azért érdekes, mert mint...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98