Dtum
Login with Facebookk
1920 | Szeptember

Busoni - Vázlatok a zeneművészet új esztétikájához

Kenessei Sándor kifogástalan fordításában jelent meg ez a könyv, melyben Busoni új zeneesztétikát ígér. Sajnos, amit nyújt, csak egy kis fölényeskedő vádirat a zenei nyárspolgárok, doctrinairek ellen, szóval olyan emberek ellen, akik eddig sem számítottak és ezután sem fognak számítani semmit sem.

 

Nem tudjuk mi célja lehet az ilyen írásnak, mert arra, hogy az új zene számára híveket szerezzen, művészkedő, határozatlan stílusa, fellengzős költőieskedése folytán, aligha tarthat számot. Mindamellett nem teljesen érdektelen ez a kis füzet, mert igazi, őszinte művészlélek írja, bátor ember, aki sohasem keres kibúvót, aki a művészt mindig a saját bensejéhez utasítja, nem tűr semmiféle sémát, rutint és egyéb hazugságot, mely "átsegíti"a "művészt" a megoldandó problémán.

Busoni szerint a zene célja az abszolút zene. De nem a szabálycsinálók abszolút zenéje "ahol a forma játssza a főszerepet". "Ezt a zenét tulajdonképpen architektonikusnak kellene nevezni, vagy szimmetrikusnak, beosztottnak". "A forma az abszolút zene fogalmával össze nem egyeztethető, hiszen az részesévé lőn egy isteni tulajdonságnak, annak, hogy lebeg és az anyag kötelékétől távol van".

 

A művésznek "új szabályt kellene keresnie, formálnia saját magának, mégpedig csak a kérdéses esetre vonatkozólag és az első tökéletes alkalmazás után a szabálynak hátatfordítania, nehogy a következő műnél ismétlésekbe bocsátkozzékť.

Ezekből a rövid, de tiszta képet nyújtó idézetekből is kitűnik, hogy Busoni helyes úton indul ugyan el, de csakhamar elemi tévedésekbe keveredik. Ilyen eltévedés pl., amikor a klasszikus kor abszolút zenéjét beosztottnak, architektonikusnak mondja és így ő is behódol a felületes látszatnak, melynek fennmaradásán már második száz éve fáradozik az eddigi zene-"esztétika" azáltal, hogy a zeneköltők megnyilatkozási módját geometriai mértékkel méri.

 

Méri a mérhetetlent! Világos, hogy amit így megállapít az ún. "forma" (mely épp meghatározási eszközei folytán csakis geometrikus, beosztott lehet), nemcsak hogy nem érinti a mű lényegét, de még csak nem is jellemző a műalkotásra. Busoni nyilván így gondolkodott: lehet-e szó tisztán zenei felépítésről olyan műnél, melynek ennyi geometriailag lemérhető tulajdonsága van? - Erre két felelettel is szolgálhatunk:


1. Geometriai formák a művész kezében megszűnnek geometrikusak lenni, abba a helyzetbe, amelybe a művész hozza őket, új potenciális energiát nyernek. Megmérhetők maradnak ugyan továbbra is, csak épp a tulajdonságuk nem lesz mérhető, amelynél fogva a művészi hatást keltik.

2. Tény, hogy az élet jelenségeinek gyakran megfelelnek bizonyos matematikai formulák. (Ennek okaira most nem terjeszkedhetünk ki, de ezek nem is érintik ítéletünket). Ugyanez mondható a művészi tevékenység jelenségeire is. És amint nem érintik ezek a formulák az életet, épp úgy nem érintik a művészetet sem. Ki fog kétségbeesni az élet kiszámíthatósága miatt, mert pl. a hallás érzetének intenzitása a hanghullámzás intenzitásának logaritmusa szerint növekszik.

 

És semmi felháborító nincs azon, hogy eddigi hangrendszerünk 12 hangja, a hangrezgések számának bizonyos mértani sora szerint épül fel. Ebből a kettős megállapításból önként következik, hogy egyrészt nem létezik műalkotás, melyet "így" le ne mérhetnénk (még Busoni "lebegő" jövő-zenéjét is le fogják mérni), másrészt ez az így meghatározott forma nem lesz a remekmű igazi formája, mely egyenlő magával a kifejeződéssel és amely mindig megfelelt azon követelményeknek, melyeket fentebb Busoni saját szavaival idéztünk a forma egyetlenségére, soha meg nem ismétlődhetőségére vonatkozólag.

 

Hogy minden félrevezető látszatot eloszlassunk, még megjegyezzük, hogy ennek a valódi (tulajdonképpen egyedül létező) formának kizárólagossága nem azt jelenti, hogy formák közt semmi vonatkozás sincsen. A művész nem ismétli formáit, de igenis folytatja azokat. Ezt tagadni annyi, mint a művészi fejlődést tagadni.

 

A forma folytatása, kimélyítése abban áll, hogy a művész minden alkotásával jobban tanul látni, olvasni magában. Ez nem mond ellent annak, hogy a művész minden alkotása előtt újjászületik, sőt úgy érzem, hogy épp ez az, amit a művész formáinak folytatása során megtanul: újjászületni, mindentől lehető legteljesebben elvonatkoztatva, szabadon, szabadon látni!

De nem örök ideáljai-e épp ennek az egyetlen művésztípusnak Beethoven, Bach, Mozart?

És most nézzük, hova kellett volna eljutni Busoninak, ha a helyes úton marad. Meg kellett volna állapítania, hogy az eddigi zeneesztétika helytelen, mert mikor ilyen "szextánsos" módszerrel közeledik a remekművekhez, maga előtt zárja el a művészhez vezető utat. Az eddigi szokásos forma-megállapításokkal sohasem fogják megrajzolhatni a művész alakját, sohasem fognak tudni lényegeset mondani, amint nem lehet az irodalomban sem filológiai meghatározásokkal esztétikai problémákat megoldani.

 

Fizikai, geometriai rendszerességek megállapítása képezheti egy külön "zenefilológia" tárgyát, de kérlelhetetlenül és örökre száműznünk kell ezt a zeneesztétikából. Busoni maga is valószínűleg helybenhagyná a mondottakat. Az ő hibája azonban ott rejlik, hogy az eddigi zeneesztétika hibáit rávonatkoztatta magára az eddigi zenére.

Pedig az út, melyet Busoni a zene számára kijelölt, csak egyenes folytatása annak, melyen a legnagyobbak haladtak. Ez is bizonyítja, hogy Busoni meg van áldva a művész komoly lelkiismeretével, de sajnos meg is van átkozva a forradalmár vakságával, mikor tagadja, hogy a nagy művészek eddig is teljesen az általa kijelölt úton jártak. Ezért találunk ilyen sorokat tanulmányában, mint pl. (Beethovenről, Schumannról, Brahmsról van szó): "alig lépik át a főtétel küszöbét, magatartásuk azonnal merevvé, konvencionálissá válik."

 

Ezek a sorok mutatják talán a legjobban, hogy a forradalmár Busonit is mennyire megmételyezték az általa üldözött formacsinálók elvei. Nem képes tisztán látni a nagy mestereket a Ťformákť-tól, formáktól, melyek náluk éppoly kevéssé léteznek, mint Busoni ideálként odaállított Zukunftskünstlerénél.

De hát "Des tätigen Manns Behagen sei Parteilichkeit" és akárcsak Goethe Prometheusa, mi sem haragszunk, ha Busoni, az executiv művész, elfogult. De vajon mit szólna mondjuk egy abszolút festő ezekhez a sorokhoz: "Építészet, plasztika, költészet, festészet ősi és kiforrott művészetek, fogalmaik megállapodottakká, céljaik határozottakká váltak, évezredeken át kialakultak útjaik és mint bolygók szabályosan haladnak tova pályájukon...

 

Velük szemben a zene... és itt következik egy-két "költői" hasonlat, melyekből végül kisül, hogy a zene abban különbözik a többi művészettől, hogy "lebeg" (oh, ezek a lebegőmeghatározások!), hogy "maga a természet", hogy "szabad". És ez mind a zene privilégiuma!


Esztétánk általában gyakran elírja magát. De mond sokszor érdekeset is. Nagyon figyelemreméltó, ahogy a zenedráma színpadáról beszél (úgy hisszük fején találta a szöget) és derekasan megadja a magukét a zenei mélység és egyéb transcendentalizmusok apostolainak.

Nem hagyhatjuk érintetlenül Busoninak az eddigi zenei jelzésmód tökéletlenségéről vallott nézetét. A használatos zenejelzésmód szerinte az első kerékkötője a komponista szabadságának, a mű leírva elveszti eleven erejét, amelyet azután az előadónak kell sajátjából pótolnia. Busoni elfeledi, hogy ilyen mértékben minden művészetnek szüksége van e fajta pótlásra, ha nem az előadó, akkor a szemlélő részéről.

 

A zeneműveknél már megszoktuk az előadóművész felfokozásait, melyek megkönnyítik (habár többé-kevésbé egyoldalusítják, egyénítik) az élvezést. De ha figyelmesen hallgatunk valamely gépszerű precizitással eldarált zeneműre, biztosan tudni fogjuk, mit akar a szerző, kiérezzük a ritenutókat, crescendókat, stb., mert az ütemszerűen skandált dallam is magában hordja a lendületet az esetleges gyorsításokra, vagy kitartásokra.

 

Nincs másképpen ez pl. a szoborműveknél sem, ahol a vonalak, idomok ritmusát, lendületét fokozza fel ösztönszerűleg a szemlélő, úgyannyira, hogy a művészi intuíció ezáltal formális optikai csalódásokra vezethet. Ezért könnyen megesik, hogy a szobor, melyben órákon át gyönyörködtünk, hideg fővel való, pontos vizsgálás közben idegenül, mereven hat ránk.

Mindamellett, hogy Busoni eszméjét (talán merészen és önkényesen) továbbszőjük, érdekes fényben fogjuk látni forradalmárunkat. Az első állomás ahová szükségszerűen eljutunk: az egészen pontosan leírt zenemű csak egyféleképp adható elő. Ebből önként következik, hogy a zenemű pontos leírása nem egyéb, mint az alkotó- és előadó-művészet egyesítése.

 

Hogy az alkotásnak és előadásnak időbelileg is össze kell esni: természetes. Szóval az ilyen műből csak egy eredeti létezhet, az ismétlés ki van zárva, hacsak fonográf-reprodukciók alakjában nem. Zene-, vagy énekkarról, helyesebben olyan eszközökről, melyekben idegen elevenerő működik, persze szó sem lehet. A művész egy rendkívül komplikált és engedelmes hangszeren, számunkra elképzelhetetlen intenzív koncentrációkba merülve fejezi ki állandóan magát.

 

Ez a művészet tökéletes kizárólagossága és egyetlensége folytán az emberi lélek legfenekéig hatna, oda, ahol már mindnyájan egyformák vagyunk és így hatása mindenkire ugyanaz lenne... De mi az ilyen zene? Művészet-e ez? Hiszen a szóban forgó komplikált és végtelen engedelmes, minden idegen erőtől ment hangszer csak maga az ember egyéni szervezete lehet.

 

És ama teljesen koncentrált rögtönzés, az állandó expressio mi más, mint a legtökéletesebb élet!? Messze szaladtunk Busoni gondolataitól. De úgy hisszük, sikerült meghatároznunk az irányt, mely felé a korláttörő Busonit vágyai hajtják, sikerült megállapítanunk, hogy Busoni zeneesztétikájának (akárcsak félszázaddal ezelőtt Wagner Gesammtkunst teóriájának) rugója a hatalmas vágy, a Művészet örök vágya: szabad, korlátlan, teljes Élet után.

Még egyet kívánunk megjegyezni. Busoni könyve elején nem vonja meg buzdítását korunk előretörő zeneszerzőitől, de megállapítja róluk, hogy útjuk elvisz ugyan messzire, de a magasba nem. Szükséges ilyen kijelentések ellen a leghevesebben tiltakoznunk.

 

A művészetek fejlődésének helyes ismerője nagyon is tudja értékelni azt a lázas munkát, mely az új zene megteremtéséért folyik, és amely máris olyan eredményeket, olyan két Orlandó di Lassót tud felmutatni, mint Bartók és Sztravinszky, Busoni aggodalmaskodása éppoly felületes, mint forradalmár társáé, Scherchené, aki attól fél, hogy a tonalitás elvesztése után újabb zenei ókorba jutunk.

 

Ha egy korszaknak vége, újat kell kezdenünk tekintet nélkül arra, hogy milyenek a kilátásaink. De különben is új hangszerek még sohasem hozták zavarba a művészeket, sem az új hangrendszerek, melyek rég megszülettek már a művész lelkében, mire meghatározzák és lemérik őket.

 

Tóth Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A meráni nemzetközi teniszverseny A meráni nemzetközi teniszverseny
A meráni nemzetközi teniszversenyek elődöntőiben egyik meglepetés...
Dőring német őrnagy meggyilkolásáért Ghyka herceget vonták...
A Délkeleti Hírszolgálat jelenti Bukarestből: A legonárius- perben...
A bankjegyek theazurálása A bankjegyek theazurálása
Ma már kétségtelen megállapitást nyert, hogy a forgalomban lévő...
Révay József - A magyarok eredete Révay József - A magyarok eredete
Ezt a 48 lapos, latin nyelvű, száz koronába kerülő füzetet a címlap...
Apróságok Apróságok
Nem kutya, hanem cicatörténetünk van újságunk olvasói számára...
A tüdővész gyógyitása A tüdővész gyógyitása
Nagy horderejü, az emberiségre nézve megváltás-számba megy egy magyar...
Budapest – Berlin ökölvívó mérkőzés Budapest – Berlin ökölvívó mérkőzés
Budapest válogatott ökölvívói 12:4 arányú fölényes győzelmet arattak...
Nem építik egybe a Stadiont és a Vásárt Nem építik egybe a Stadiont és a Vásárt
Most kerül sor annak a tervpályázatnak a kiírására, amelynek alapján...
Oroszország a balkáni helyzetről Oroszország a balkáni helyzetről
Az angol kormány 25-én este kapja meg az orosz kormány válaszát a pár...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98