Hét évvel és négy hónappal ezelőtt, egyidejüleg a plakáttal, amely az általános mozgósítást elrendelte, ujra életbeléptették a mult század ötvenes éveinek rettegett intézményét, a cenzurát. A háboru indokolttá tette a sajtószabadság korlátozását - az akkori idők minden országot hasonló rendszabályokra kényszeritették - de a Csengeryek, Eötvösök, Kossuthok és Deákok iskolájában tanult nemzedékek álmukban sem tudták volna elképzelni, hogy a gondolat béklyóba szorítása nyolcadfél esztendeig tarthasson egy szabad és független országban.

Az utókor bizonyára fog magyarázatot találni arra, hogy hatvan-hetven évvel a magyar ujságírás hőskorszaka után, mikor a nemzet halhatatlanjai küzdöttek a közszabadságokért, ujra feltették a bilincseket az ujságiró kezére, mi azonban akik lelkünkkel és minden munkánkkal küzdünk az ezeréves nemzet ujjászületéséért, mi a fegyverzőrgés, a forradalom és az utána következő rémségek mérhetetlenül hosszu idejében mindig fájdalmasan gondoltunk azokra a szavakra, melyeket Kossuth Lajos mondott nyolc évtizeddel ezelőtt Zemplén-megyei közgyűlésén: "Vegyenek el mindent tőlünk, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, nemzetek boldogsága felől kétségbe nem esem".

Rég porrá omlottak sirjaikban a tenyerek, melyek két emberöltő előtt a nagy államférfi beszédét megtapsolták. A mai nap azonban nem arra való, hogy a halhatatlanok elmulásán melankolizáljunk: nekünk, akiknek ez a magasztos hivatás jutott, hogy tollunkkal a nemzetet szolgáljuk, örömünnep a nap, mikor hirdethetjük, hogy megszünt a cenzura intézménye. Mától kezdve nem idegen akarat vezeti tollunkat, hanem az a belső cenzura, melyen minden becsületes ember átszüri a nyilvánosságra szánt mondanivalóit: a saját lelkiismeretünk.

Higgyük, hogy ez fordulópont a halálra sebzett nemzet történetében, higgyük, hogy a sajtó felszabadítása nem a féktelen indulatok ujabb feltámadását jelenti, hanem a megértést és a szeretetet, a becsületes törekvést arra, hogy képességeihez képest mindenki szabadon dolgozhassék a romokba dőlt ország felépítésén.

Higgyük, hogy a zsilipen keresztül, mely ma megnyilt, nem a gyülölködés piszkos zuhatagja ömlik elpusztult vetéseinkre, hanem a tiszta folyam, mely áldott ősleleményünket megtermékenyíti. Történelmi dokumentum ez a mi mai ujságunk: nyolcadfél esztendő óta ez az első lap Magyarországon, melyet a saját lelkiismeretünk cenzurázott.

A Budapesti Közlöny vasárnapi 279. száma közli a m. kir. miniszteriumnak 10.501/1921. M. F. számu és gróf Bethlen István miniszterelnök által ellenjegyzett rendeletét a kivételes sajtórendészeti ellenőrzés megszüntetéséről. Eszerint a m. kir. minisztérium az 1920: VI. törvénycikk alapján rendeli, hogy a minisztérium az 1912. I.XIII. törvénycikk 11. §-ának első három bekezdése alapján gyakorolt kivételes sajtóellenőrzést megszünteti és az idézett §. Alapján 5.483/1914. M., E. és 5.499/1919. M. E., 9.222/1920. M. E., 9.223/1920. M. E. és 1.616/1921. M. E. szám alatt kiadott rendeleteket hatályon kívül helyezi. Ehhez képest az 5.483/1914. M. E. számu rendelet felhatalmazása alapján kiadott 12.001/1914. I. M. E. számu rendelet szabályait nem lehet alkalmazni.

A rendelet kihirdetésének napján vagyis a mai napon már életbe is lépett és igy a mai számunk már cenzuramentesen jelenik meg. Továbbra is hatályban maradna az 1912. évi I.XIII. törvénycikk 11. §-ának negyedik bekezdése alapján kiadott azok a rendeletek, amelyek egyes belföldi időszaki lapok megjelentésének és terjesztésének eltiltására a belügyminisztert felhatalmazzák, valamint azok a rendeletek, amelyek az emlitett §. Ötödik bekezdése alapján a külföldről érkező sajtótermékek ellenőrzését szabályozzák.