Dtum
Login with Facebookk
1921 | November

Szabómesterek a Kelenföldi Ruhagyár ellen

A szabómesterek már évek óta elkeseredett küzdelmet folytatnak az állami szabóüzemek ellen, melyek teljesen kisajátították a közalkalmazottak és azok hozzátartozói részére a férfiruhák készítését. Újabban a Kelenföldi Ruhagyár, mint állami fennhatóság alatt álló üzem folytatja nagymérvben ezt a tevékenységet, amely tönkretétellel fenyegeti az egész férfiszabóipart.

Legutóbb a Szabómesterek Országos Szövetsége népes nagygyűlést tartott a szabóiparra nézve rendkívül veszedelmes állami szabóüzemek ügyében. Goreczky István alelnök, ki az ülést vezette, szenvedélyes hangon kelt ki a kisipar tönkretétele ellen és felhívta a nagygyűlést, hogy tömeges demonstrációval kényszerítsék az illetékes köröket az állami szabóüzemek megszüntetésére.

Vágó Jenő titkár hosszabb beszédben ismertette az állami szabóüzemek múltját és káros hatását a férfiszabóiparra. Adatokkal bizonyította, hogy az állami szabóüzemek csak nagy állami támogatás mellett tudnak versenyezni a szabómesterekkel, de még úgy sem tudják jól kiszolgálni a közalkalmazottakat, hiányzik náluk a szakértelem.

Határozati javaslatot nyújtott be, melynek értelmében 200 tagú küldöttség kereste fel a miniszterelnököt, a pénzügy-, honvédelem- és kereskedelemügyi minisztert azon célból, hogy az összes állami szabóüzemeket azonnal szüntessék meg, valamint a Kelenföldi Ruhagyárban is azonnal szüntessék be a polgári szabóságot és azt adják vissza az arra egyedül illetékes és jogos szabómestereknek.

A határozati javaslatot – amelyhez Nagy Péter, Kohn Sámuel, Wiegand Mihály és Friedmann Sámuel szóltak hozzá – a nagygyűlés általános helyesléssel és egyhangúan magáévá tette.
(S.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98