Dtum
Login with Facebookk
1922 | Február

Gaudin és A. Nadi florettmeccse

A francia Gaudin 20:11 tussarányban fényes győzelmet aratott Aldo Nadi felett.

A francia sportsajtó lelkes szavakkal ünnepli Gaudin győzelmét. A párisi "Auto" a többek között így ír: "Két teljesen ellentétes ember állt egymással szemben a planson: Gaudin, egy atléta, képességeinek tudatában nyugodtan, könnyű mosollyal arcán. Aldó Nadi nyápic, a küzdelemben ideges, izgatott, arcán szenvedő kifejezés látszott, elárulva belső érzését, mintha már előre tudná vállalkozásának sikertelenségét.

Gaudin elejétől végig folyton vezetett. Támadásai mindig változatosak voltak. Jól értette, miként kell ellenfelének idegeit a végsőkig próbára tenni s adandó alkalommal jól kiszámított akcióval villámként szúrni. Nyugalma és szúrásainak biztonsága elejétől végig pompás volt. 19:11 tussaránynál a Cirque de Parist színültig megtöltő közönség lélegzetét visszafojtva várta a győzelmet jelentő utolsó akciói, amelynek megtörténte után orkánszerű tapsvihar köszöntötte a győztest, akire a hölgyek virágokat dobáltak a plansra.

A verseny egyes fázisaiban a következőképen állott:
Első menet. Gaudin: 1, 5, 10, 11, 12, 14, Nadi: 2, 3, 4, 6, 7, 8, 9., 13, 15, 16.
Második menet. Gaudin: 19, 21, 24, 25, 29. Nadi: 17, 18, 20, 22, 23, 26, 27, 28, 30, 31.
(A számok a kapott tussok sorrendjét jelzik)

Érdekes még annak a megemlítése hogy A. Nadi csak 23 éves, míg Gaudin 33 esztendős.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aldo Nadi Aldo Nadi Gaudin Lucien Aldo és Nedo Nadi
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98