Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

Babits Mihályról

(Karácsony napján a Zeneakadémián Babits-ünnepet tartottak, melyet ezekkel a szókkal nyitottam meg.)

Hölgyeim és uraim, ezen a dobogón, melyen ma csak költeményeket mondanak és énekelnek, elsőül én jelenek meg, hogy prózai szókat tegyek le a versek elé, s beszéljek a versek költőjéről.

Babits Mihályt több mint tizenöt éve ismerem. Minden ismerősünkről él egy kép, mely leginkább beleégett emlékezetünk érzékeny lemezébe. Ha az ő alakját idézem, mindig egy tizenöt év előtti egyetemi tantermet látok magam előtt, melyben diáktársainak első kéziratban lévő verseit olvassa föl. Milyen volt ez a húszéves költő? Az arca éles és keserű. Se ifjú, se öreg, hanem időn kívüli, nem változó, akár ma. Milyenek voltak a versei? Élesek és keserűek.

 

Se ifjúak, se öregek, hanem időnkívüliek, nem változók. Akkoriban: az irodalom divatos cukrászai ingerelték a közönség ínyét, a költői nyelv hétköznapi volt, léha és üres, amint mondták "közvetlen", a nagy magyarokkal való élő kapcsolat pedig megszűnt. Tiszta művész, ünnepi és komoly költő mindenekelőtt tiltakozás volt szemünkben az édesek ellen, a fönségével, lázával, mely mintha a feketekávé éber mámorából áradt volna, szavaival, melyek a messzeségeket éreztették. Nem harccal jött. Aki költő, az az időben előre és hátra távolabb tekint. Csak verseinek bűvös lármája, zenekarának megpendülő trianguluma és üveghangja hatott úgy, mint valami ébresztő az álmos fülre.

Azóta négy kötetét alkotta meg és ma ezen a piadesztálon áll. Én azonban itt tanúságot akarok tenni önöknek, hogy ezeknek a köteteknek sok el nem múló darabja, mely ma is értéke költészetének, már akkor ott volt kéziratai között ennek a húszéves költőnek, ki egyszerre, készen jelentkezett. Vissza kell térnem arra a képre, melyről föntebb beszéltem, a megjelenésére, mely már abban a tanteremben sugallatosan és meggyőzően hatott mindnyájunkra.

Egyszer éreztük az embert, ki olvasott és azt a különös ideges ritmust, melyet azóta Babits-versnek neveznek. Nem az volt benyomásunk, hogy valaki jó valaki jó verset írt, ami még nem nagy csoda, hanem az, hogy valaki van. Valaki van, aki eddig nem volt, valaki van, teremtő és termő, mint a természet, valaki van, akiben benne van a világ és mondja a világot és beszéli az életet, a maga hangján és vére lüktetése törvény a szóknak.

 

Poeta nascitur. Ez a ráeszmélés annyira döntő volt, hogy elhomályosít bennem mindent, még az ő művészi fejlődésének állomásait is és azt az erkölcsi erőt is, mellyel később teljesítette az elhivatottsága iránti kötelességét, mikor műhelyébe vonult, a remetelakába, hogy élesítse eszközeit, fényezze szerszámait, kibányászhassa mindazt, ami benne lakozik, s a betű és tinta hősévé lett.

Sokféle nyelven kiáltanak a látók és érzők, a kiválasztottak az ég felé. Miért vagyunk ezen a földön? Mi ez az álom, melyet álmodunk? Mit akar tőlünk a halál, mely elnémít? Kérdések, melyeket évezredek óta nem oldott föl senki, de azért dalokban gyöngyöznek föl az Egyenlítőről a Sarkig, tanult és tanulatlan lelkekből egyformán, mert a művészet varázsa egyenlővé teszi az embereket.

 

Franciául hallatszanak ezek a szók egy párizsi körúton és bengáli nyelven mondja a szakállas indus és németül egy különös szemű költő és talán négerül a banjó hangjával egy ismeretlen megismerő, ki az afrikai csillagokig zúgja fekete panaszát és norvégül és spanyolul és törökül és angolul és magyarul, a mi nyelvünkön. Ebben a hangversenyben, mely olyan nagy, akár a világ és akkora, akár az emberiség, senkit sem tudok közülünk méltóbban odaállítani, mint Babits Mihályt, az örök dalok énekesét, ki minden emberé, és miénk, magyaroké.

 

Nemcsak újító, hanem utód is, szervesen kapcsolódó őseivel, azokkal, kik messze évszázadokban játszottak a magyar nyelv hangszerén. Robbantó és folytató. Balassa, Gyöngyösi, Vörösmarty, Arany igéi lüktetnek verseiben, nem mert viszontlátjuk őket, hanem mert továbbnőnek itt, eleven valóságul. Minden verse ékszertokja igéiknek, múltat, jelent és jövőt összefogó.

 

Őrzője ez régi és új értékeknek, büszkesége szavaiknak és az idegennek, ki még semmit se hallott magyarul és nem tudja, milyen átfogó szellemünk, milyen testvéri a mi bánatunk minden emberével, milyen teljes és mély rímeink zenéje, legszívesebben az ő verseit mondanám el.

Az emberek élnek és boldogok, mert használják az életet, mint valami fűtőanyagot, melegszenek fényénél és lángjánál. De a költők nem használják az életet, őket használja az élet. Nem égetik maguk számára ezt a becses tüzelőt, hanem ők maguk égnek és világítanak. A beszéd, mely a többi embernek megadatott, hogy kérjen, szükségeset és a maga igazát védje, ő néki önmagáért való cél, minden igéje közönyös kinyilatkoztatás.

 

Nekünk azonban most meg kell őt zavarnunk. Szükségünk van a költőre. Ki kell ráncigálnunk műhelyéből: és használjuk őt és égetjük őt és lobogtatjuk őt, hogy lássuk magunkat és szavaljuk, énekeljük verseit, hogy halljuk magunkat. Ez a mi ünnepnapunk. És ez az ő hétköznapja. Az ő ünnepnapja akkor kezdődik ismét, hogyha visszatér Reviczky utcai dolgozószobájába, mely a munka szép gyötrelmét, egy élet felelős tudatát viseli magán és hasonlít Virág Benedek szobájához, a budapesti magányába, mely hasonlít szekszárdi, szegedi, bajai, fogarasi, újpesti magányához, s leül íróasztala mellé, melyre társai, a magyar költők föltekintenek, az írószékére, mely egyre jobban hasonlít a trónhoz.

 

Kosztolányi Dezső

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Apróságok Apróságok
Kurety hunyadmegyei községben Guga János és Péter testvérek évek óta...
Elfogták padláslakásán a Korona Tejcsarnok volt igazgatóját Elfogták padláslakásán a Korona Tejcsarnok volt igazgatóját
A zsidók összeköltözéséről szóló rendelet megjelenése után Vezér...
Én vagyok itt, én még nem exisztálok Én vagyok itt, én még nem exisztálok
A vasárnapi lapok megírták, hogy Nádosy Imre csak pár órát töltött...
Az ember tragédiája Prágában. Az ember tragédiája Prágában.
Vrehllicky Jaroszláv és Brábek Ferencz arczképeihez. Ha kétségtelen...
Izgalmas harcok folynak a női tőrversenyen Izgalmas harcok folynak a női tőrversenyen
A Műegyetem díszes aulája vasárnap reggel késő estig 33 kvalitásos...
Vígmunkás? Erő-derű? – vagy egyéb tohuva-bohu?! Vígmunkás? Erő-derű? – vagy egyéb tohuva-bohu?!
Az egész világon ráterelődik az intelligencia figyelme a...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Meg nem engedett közlemények a hadifoglyoknak küldött levelekben Meg nem engedett közlemények a hadifoglyoknak küldött levelekben
A „Budapesti Tudosító” jelenti: Az ismételt...
A német császár fia házasodik A német császár fia házasodik
A mult héten Vilmos császár ötödik fia, a 26 éves Oszkár herczeg...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98