Dtum
Login with Facebookk
1922 | Július

Kina: Magyarország export piaca

Mr. P. Chu, a kinai World News Agency szerkesztője és a kinai publicisztika egyik legkiválóbb képviselője, a mult hét folyamán Budapesten járt és benyomásait a következőkben foglalta össze: 

Budapesti tartózkodásom folyamán alkalmam volt a magyar nemzet vezetőivel megismerkedni. Igy elsősorban Horthy Miklós kormányzó ur főméltóságával, aki több mint háromnegyedórás magánkihallgatáson fogadott és a legnagyobb közvetlenséggel és szivélyességgel beszélgetett velem, megemlitve azokat az emlékeket, melyek őt Kinához füzik. Azt a meggyőződést meritettem ebből a találkozásból, hogy Horthy Miklós igazi hatalmas egyéniség, kinek férfias jellemenergiája és páratlan hazaszeretete a legbiztosabb záloga annak, hogy Magyarország vezetése a legjobb kezekbe van letéve.

Találkoztam ezenkivül gróf Bethlen miniszterelnökkel és gróf Bánffy külügyminiszterrel, kivel annak idején még Génuában volt alkalmam megismerkednem, valamint a különböző parlamenti pártok vezetőivel. Legjobban gróf Apponyi Albertnek az a kijelentése hatott rám, hogy az ellenzék, bár a kormánytól lényeges politikai nézeteltérések választják el, mindig kész a kormánnyal együtt dolgozni az ország gazdasági talpraállitásán. Ahol a pártok felett álló hazafiasság ily megkapó módon nyilvánul meg, ott nem kell kétségbeesni az ország jövője felett. 

A politika mellett azonban igyekeztem az ország jelenlegi gazdasági viszonyait annyira, amennyire az idő rövidségéből telt, megismerni. Szakszerü kalauzolás mellett több nagy gyárat tekintettem meg és többször bámulatba ejtett a magyar iparnak eddig előttem egészen ismeretlen, magasfoku fejlettsége. A helyszinen számitásokat végeztem és ugy találtam, hogy számos árucikket, nevezetesen mezőgazdasági gépeket, villamossági berendezéseket s hasonló müszaki gyártmányokat Magyarország sokkal olcsóbban szállithatna nekünk, mint bármely más állam.

Ha Kinába visszatérek, igyekezni fogok kételkedőink figyelmét a magyar behozatal óriási jelentőségére figyelmeztetni és meg vagyok győződve, hogy Kina az ő 500 millió főnyi lakosságával és hatalmas behozatali szükségletével még igen jelentékeny tényezője lehet a magyar regenerációnak. Az a szorgalom és ügyesség, amit a legtöbb magyarországi üzemben tapasztalhattam és a magyar faj hatalmas életképessége és élni akarása minden bizonnyal meg fogják találni a helyes utat, amely a távoli kelet piacai felé vezet. 

A meghatottság és hála érzésével megyek vissza hazámba, ahol mindig hirdetője leszek a sulyos megpróbáltatásokban is oly nagy és nemes magyar rokon nemzet iránti szeretetnek és ragaszkodásnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kinai küldöttség a MÁV gépgyárában Kínai hivatalnokok
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98