Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

Mi hiányzik a miskolci beszédben

Bethlen István gróf miniszterelnök miskolci beszéde valószinüleg nem készült annak a nagy programmbeszédnek, amelynek a kormánypárt részletes programmját és kormányzati irányelveit kellene tartalmaznia. A miniszterelnök egész beszéde általános elvek körül forog, különös ujat nem lelünk benne, nem ad pozitiv kormányzati programmot, nem tudjuk meg belőle, hogy mi módon, minő eszközökkel akarja az országot kimenteni mai sanyaru helyzetéből. Ez pedig mindnyájunkat legjobban érdekelne.

 

Hadat üzen miskolci beszédében (nagyon helyesen) az elavult jelszavas politikának, de nem tudjuk meg tőle határozottsággal, azt, hogy mit hoz ő ennek a méltán annyit kárhoztatott jelszavas demagóg politikának helyére. A miniszterelnök általános elveit minden józan gondolkodásu ember csak helyeselheti. "Az erkölcsi világrend ideálja által irányitott nemzeti demokrácia", "demokrácia a nyers tömegek uralma nélkül", "legyen először ország, majd akkor királya is akad a nemzetnek", "jogfolytonosság"....stb. mind olyan elvek, amelyeket mindnyája hiszünk és vallunk.

 

Ki ne óhajtaná az erkölcsi világrend uralmát, amikor orgiákat ül az erkölcstelenség és ki ne akarná a tisztességes demokráciát a demagógia által irányított s a tömegszenvedélyektől tulfütött áldemokrácia helyett?


Aki napjaink ádáz politikai harcait bizonyos távlatból szemléli, nem kerülhette el figyelmét, hogy az egymással küzködő pártok alig adnak pártprogrammot, nem fikszirozták még eddig állásponjukat, ugy hogy tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy abban az esetben, ha többségre kerülnének, a választásokon, mit is várjanak tőlük. Ha a politikai pártok történetét ismerjük, tudjuk, hogy minden politikai pártnak volt minden időben bizonyos, szinte paragrafusszerűen kifejezett pártprogrammja, amely magában foglalta a pártnak céljait, törekvéseit, s általános kormányzati elveit. A parlamentárizmus hazájában, Angolországban a pártprogrammok csaknem mindig gazdasági természetűek voltak, így például: szabad kereskedelem legyen-e vagy védővámrendszer, eltöröljék-e a gabonavámokat, vagy továbbra is fönntartsák? stb.

 

Szóval, a pártoknak céljai, törekvései, általában olyan kérdések körül forognak, melyek a nagy tömegek mindennapi életét, az emberek legtöbbjének ekszisztenciáját érintették. Amit a miniszterelnök miskolci beszédében hangoztatott, egyelőre szintén csak jelszavak, igaz, hogy olyan jelszavak, amelyek nekünk rokonszenvesek. "Le a jelszavas politikával" szintén csak üres jelszó marad, ha nem tudjuk, hogy mit kapunk helyette, ha nem is sejtjük azt, hogy mivel akarja az egységes kormánypárt ezt a hasztalan és meddő jelszavas politikát pótolni.


Szeretnénk már egyszer hallani terveiket, amelyek alkalmasak az ország rekonstruálására, gondolatokat és koncepciókat meg nézve, hogy azt a pusztuló országot mi módon mentsük meg mai siralmas állapotából. A modern politika gazdasági és pénzügyi politika elsősorban. A nyugati, nálunk jobb körülmények  között élő államok parlamentjeiben arról van folyton szó, hogy hogyan rendezzék az állam pénzügyeit, hogyan minő eszközökkel enyhítsék a sulyos közterheket, hogy a tömegek sorsát türhetőbbé, elviselhetőbbé tegyék. Az általános nyomoruság egyre nő, a közterhek ijesztő mértékben szaporodnak, azért türelmetlenül várunk már egy komoly munkaprogrammot s nem általánosságokban mozgó politikai elveket, amelyek szintén csak üres jelszavak maradnak, ha komoly munkaterv nem áll mögöttük.

 

Valóban itt az ideje, hogy vége legyen az elavult jelszavas politikának és ezért hisszük, hogy a miniszterelnök legközelebbi alkalommal ismertetni fogja részletes programmját és ez alkalommal majd megtudjuk tőle, hogy az eddigi kárhozatos és haszontalan jelszavas politikát miféle pozitiv tervekkel és nagy és uj kormányzati elvekkel szándékozik helyettesíteni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bethlen fogadtatása Miskolcon Beszédet tart a Korona szálló udvarán
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98