Dtum
Login with Facebookk
1923 | December

Modern zene Budapesten

Míg Németországban egyik "Moderne Musikwoche" a másikat éri, nagyszabású hangversenysorozatok vonultatják fel a modern zeneszerzés igazi és álkorifeusait, addig nálunk csak elszórtan, sablonos műsorszámok közé gondosan elrejtve jelennek meg a modern szerzők nevei s rendesen azok sem a legsúlyosabb, legreprezentálóbb nevek.

 

Legnagyobb mulasztás ezen a téren kétségkívül a Filharmóniai Társaságot terheli, mely mintha csak szándékosan riasztaná közönségét a "modernektől", műsorán a jelenkori zeneszerzőknek szorított kis helyet, csupa harmad vagy ha úgy tetszik huszadrendű komponista munkáival tölti be. Bérleti hangversenyein már évek óta nem szerepelt Bartók, Kodály, Schőnberg és Sztravinszki, sőt az utóbbi kettőnek Budapesten még egyetlen érett zenekari művét sem hallottuk.

Hangversenylátogató közönségünk aránylag legteljesebb képet az olasz modernekről kapott. Sajnos, itt is egyedül a legkevésbé "olasz" és leginkább eklektikus Respighi jutott nagyobb szabású művekkel szóhoz. Múlt évben "Róma négy kútja", az idén pedig a "Gnómok balladája" című nagyzenekari művét mutatták be filharmonikusaink.

 

Egyéni költészetről nem beszéltünk ezekben a szerzeményekben, legfeljebb egyéni költői ízlés megnyilatkozásáról. Respighi értékei csupa ízlésbeli értékek, a "Goút" háromszáz év előtti francia esztétái bizonyára több elismeréssel adóznának a "Ballata di Gnomidi" szerzőjének, aki finoman temperált s amellett gazdag, színeket összefoglaló harmóniában egyesíti Strauss rikító drámaiságát Debussy legrafináltabb pasztelltónusaival, aki a fiatal Sztravinszki darabos, szertelen modorát szalonképessé csiszolja s aki olyan élénk képzeletű mestere az instrumentálásnak, hogy még a fantasztikus gnóm és tündértáncnak száz év óta ezer változatban agyonhangszerelt, régen kimerített témakincsét is újszerű, lebilincselő színekbe tudja öltöztetni.

 

Egyedül Respighi zenekarának érzéki szépsége "olasz" ebben a partitúrában, de ez is csak a szó legköznapibb, legfelületesebb értelmében. Nagyon rosszmájúak lennénk, ha a Gnóm ballada költői tartalmát azzal a torzkölteménnyel jellemeznénk, melyet az olasz zeneszerző, mint irodalmi programot, partitúrája elé írt.

 

Reméljük azonban, hogy Respighit nem annyira ez a hajmeresztő romantikában szenvelgő vers inspirálta, mint inkább szerzőjének előkelő kulturális állása: a költő ugyanis egyik legelőkelőbb olasz zeneműkiadó vezető embere. Respighi melódiájának, az új olaszoknál ugyancsak ritka erénye, hogy kerüli a köznapi, olcsó érzelmességű fordulatokat, harmonizálása nagytudású, teljesen modern kultúrájú szakember munkája. S ha a bemutatott szerzemény nem is költői élmény, örömmel s bizony irigykedve állapíthattuk meg belőle, hogy az olasz hivatalos zeneélet élén progresszív, modern képzettségű művész áll. Respighi ugyanis a római Licero di S. Cecília zeneszerzési tanszakának vezetője.

Amiről Respighi tudósít bennünket, az, az európai kultúra Itáliában. Mi azonban kíváncsibbak vagyunk az olasz zene szerepére az európai kultúrában. A jövő zenekultúrája kialakulásában a német hegemónia megszűntével ismét előtérbe nyomult a faji probléma. Valamennyi nemzet, a nagy tradíció folytonosságát élvező németek kivételével, szinte lázasan dolgozik sajátosan nemzeti stílus megteremtésén.

 

Érzi, hogy a mai állapot csak átmeneti próbaidő, melyet a legrátermettebb egy vagy két nemzet uralma fog felváltani. Ebben az izgató küzdelemben végleges győzelmet mindez ideig csak a magyar zene aratott, Bartókkal és Kodállyal. Debussy ígéretét a franciák úgy látszik nem fogják beváltani. Ez a csalódás egyébként nem volt egészen váratlan: Debussy forradalma tulajdonképpen a francia művészet dekadenciájából fakad. Ama mély vulkánikus energiákból, melyek az irodalomban Flaubert-t és Baudlairet, a képzőművészetben Courbet-t és Manet-t vetették fel, a zenére semmisem jutott.

 

Csak mikor ezek a nagy, a tragikus-pesszimista francia szellemet legmélyebb alakjában reprezentáló erők már az impresszionizmus modorába kezdtek széthullani, akkor szólalt meg a francia zene. Az új modort kívülről átvinni a zenére, bármilyen zenetörténelmi folytonosságú tett volt is ez, kézenfekvő feladat. Könnyű volt hajlékony, finom technikát fejleszteni a könnyű mondanivalóhoz. Maga Debussy se nem beteljesülés, se nem jóslat, csak lebilincselő, nagyszerű felületi jelenség, aki a germán járom alól egy csapásra felszabadította Európát, anélkül, hogy nemzetét saját legigazibb kultúrájához visszavezette volna.

 

A belülről feltörő, igazi faji megnyilatkozás legszebb példája az orosz Moussorgski. Ez a legmélyebbre hatoló keresés, noha az orosz népdalban segítségre talált, nem fejleszthetett ki egyszerre olyan lezárt, kiegyenlített stílust, mint a francia zene. A "dilettáns" Moussorgskit kortársai ezért félreismerték a nagy megindulás megakadt. Moussorgski hangja azonban sokkal mélyebbről fakad, semhogy nemzete zenei fejlődésébe vetett bizalmunkat ez a visszaesés, meg tudná ingatni. Sztravinszki művészete már a beteljesülés, de úgy hisszük nem a Moussorgski ígérete oroszságnak beteljesülése.

Vajjon milyen esélyekkel indul az olasz zene ebbe a nagy küzdelembe? Vezérei Alfano, Pizetti eltörpülnek Debussyvvel szemben. Stilisztikai újításai számba sem jöhetnek a francia impresszionizmus forradalmi előretörése mellett. Moussorgski féle titáni küzdelemnek nyomát sem találjuk, noha az olasz zeneesztétika Malipierot szívesen hasonlítja a nagy oroszhoz. Az olasz zene faji kialakulása más úton halad. S hogy ez az út hamarosan célhoz vezethet azt a magyar zene példája bizonyítja.

 

Az olasz fejlődés az eklektikusan szerzett technikát lassan, fokozatosan idomítja faji mondanivalójához. Ez a faji orientálódás, noha gyakran öntudatosan keres kapcsolatot a népzenével, sokkal spontánabb, ösztönösebb, mint a legmodernebb franciák (Groupe des Six) elméleti, dogmatikus nemzetiessége. A rövidéletű olasz futurista-zenét leszámítva, nem keres megtermékenyülést valamilyen sajátosan olasz irodalmi vagy képzőművészeti iskolánál. Malipiero ugyan "expresszionistának" nevezi magát, ez az ártatlan művészi hitvallás azonban, szerencsére nem érinti költészete lényegét.

 

Még korai volna ugyan az olasz muzsika reneszánszáról álmodoznunk, annyi azonban bizonyos, hogy olyan komoly törekvést mint a mai (Verdi hatalmas egyéniségét leszámítva) egy évszázadra visszamenőleg hiába keresünk Itália zeneéletében. A modern olaszok elsősorban határozott horizontalizmusukkal (a melódiavonal uralma a harmonikus meghatározottságon) kapcsolódnak bele az európai zene általános fejlődésmenetébe. Érdekes, hogy korunk leginternacionálisabb problémája: a melódika, a lineáris struktúra újjáteremtése, éppen a faji differenciálódással függ össze. A melódia legősibb, tehát legfrissebb termőtalaja a nép, a modern olaszok, különösen Malipiero, szintén a néphez közelednek.

 

De Malipiero nemcsak melódikai megtermékenyítést keres az olasz faji kultúrában, hanem műformait is s itt abban az irányban halad, melyen nálunk Kodály célhoz ért. Az olasz élet sajátos jelenségeit igyekszik architektonikusan megragadni, műveinek programszerűsége, a német programzene formátbontó jellegével szemben, formátadó, karakterisztikus keretet rajzoló. Színpadi műveiben is a népélettel egybeforrott formákat keresi: megzenésít három Goldoni-komédiát. Mindezeket a törekvéseket híven tükrözi "Rispetti e Strambotti" című vonósnégyes-szerzeménye, melyet a Waldbauer-Kerpely kamarazenetársaság szinte eszményien tökéletes előadásában hallottunk.

 

Itt, mint a mű címe is mutatja olasz reneszánsz szerelmi dalainak, a Rispettók, a Strambótóknak szellemi formát adó kereteihez fordul. Malipiero képzett zenetörténész, művének mégsincsen "kultúrtörténeti" szaga. Elfogulatlanul, könnyűkézzel transzponálja a régi hangulatot a modern atmoszférába.

 

Van valami fölényes drámaiság, valami irodalmias kívülről látás a "Rispetti e Strambotti" formai szerkezetében. Az egyes szakaszokat hangulatuknak megfelelően, egyszerűen variált tusok választják szét, mint valami elbeszélés végén a közbeszólások, úgy jelennek meg a harsogó, legkevésbé sem bántó köznapiságú üres kvintek. S utánuk az elbeszélő újra felveszi az elejtett fonalat: "Ehhez a szomorú történethez hasonló eset történt velem, csak mulatságos körülmények között".

 

Így sorakoznak egymás mellé a Strambottók, a Rispettók, egyik szomorú másik víg, egyik lírai vallomás, a másik szarkasztikus irónia, egyik tánc ismét egy másik tájkép hangulat, de valami közös bennük, nem a téma, (azért nem variációk), hanem ez élmény rokonsága. Ez a kecses, könnyen áttekinthető forma óvja meg Malipiero nem mindig előkelően ömlő líráját a dagályosságtól. Persze Malipiero formaművészete kissé kétes erény, ha az első benyomás nem csal bennünket úgy ez a formaművészet: az intelligens ember fölénye banálisabb teremtő ösztöne felett. Malipiero lírája azonban, mint szerzeményének második Lento-része mutatja, komoly melódikai elmélyülésre is képes. Dallamvonala kerek, lezárt s az emberi énekhang szellemében fogamzott.

A modern olasz melódia vokális jellegétől különösen a dalirodalomban várhatunk figyelemreméltóbb eredményeket. Az a két Pizetti dal, melyet Dorothy Moulton, a kivételesen muzikális angol dalénekesnő ismertetett meg velünk, még kóstolónak is kevés. Mielőtt ízére rájöhettünk volna, elolvadt a szánkban.

 

Az egyetlen amit megállapíthatunk: dallamvonala finoman indul, de azután beletéved a sablonos olasz operastílus ariózójába, azonban ennek elhatalmasodását itt is a gondos felépítésbeli elképzelés akadályozza meg, mely költői kódával igyekszik feledtetni a törzs odvasságát. A filharmonikus zenekar második olasz újdonsága, Sabata "Juventus" szimfonikus költeménye épp olyan igénytelenül ügyes, mint nagyképűen üres Strauss utánzat. Mentsége, hogy szerzője még az olasz "juventus"-hoz tartozik. De ez nem mentsége a zenekarnak, amely bemutatta.

Míg a franciák és olaszok régi nagy zenei tradíciójukkal keresnek kapcsolatot, addig a németeket úgy látszik tradíciójuk egyoldalú folytonossága zsákutcába kergette. Az "egészségesek", akik Strauss nyomába lépnek, élükön a tele szájjal muzsikáló Reznicekkel, piszkos áradatként hömpölyögnek végig Berlin hangversenyéletén, az "agyonkomplikáltak" és "metafizikusok", Mahler utódai, a Schönberg-iskola esztétizáló dekadenciájában száradnak el. Maga Schönberg sem gazdagította új elemekkel a német szellemet, csak a régieket "forradalmasította".

 

Hatalmas tehetségének tanítványai között nincs örököse. Webern, Berg, Wellesz ad abszurdum vezetik azt, amit mesterük megkezdett, kiszívják stílusának összes még hátralévő lehetőségeit. Nem szabad ilyen körülmények között csodálnunk, ha a németek az első frissebb, életerős hangot, mint valami hegyi beszédet üdvözlik. Ilyen helyzeténél-fogva-messiás.

 

Hindemith Pál, Németország legdédelgetettebb ifjú titánja. Hindemith szerencsésen egyesíti Straussék egészségét és Mahlerék elmélyedését. Előkészíti a német zene frigyét a magyarral (Bartók) és orosszal (Stravinszki) s ha elég erős lesz hozzá, úgy ebből a házasságból német gyermek születik. A természetes jókedv még akkor is erény, ha a fiatal zenész nagyon is jókedvű lesz saját picike jókedvétől.

 

Dagályossága, sok hű-hója nem közönséges temperamentum-megnyilatkozás, nem mondanivaló nélküliség. Hindemithnek van mondanivalója, csak még nem találta meg. Zavaros beszédű ember, mindig mást mond, mint akar, de beszéde hangsúlyában érezzük, hogy akar valamit mondani. Talán kiforr, talán örökre torzó marad, mint Reger.

 

Hogy a letisztulás egyelőre még nem aktuális művészi fejlődésében, azt "Die Junge Magd" című dalciklusa mutatja. Mi, akik művészi portréját, fölösleges sőt száraz témaismétlésekkel éktelenkedő csellószonátája, lendületes hegedű-zongora szonátája és zseniális, impulzív invenciójú vonósnégyese alapján rajzoltuk ki magunknak, valósággal megdöbbentünk a "Junge Magd" mahler-schönberges kényszeredettségén.

 

Ez a leszűrődöttség áldozatul kívánta Hindemith egész elfogulatlanságát, fiatalos (igaz, hogy gyakran idétlen) kamaszságát. Hindemith itt beleszorította magát valami egyoldalúan részleges hangulatba, mint valami különleges specialitásba, sehol egy felszabadító gesztus, sehol egy általánosan emberi őszinte hang. Ez nem teljes ember, ez csak természetellenes póz. Az invenció nem röpül szabadon hangról hangra, mert az előre meghatározott modoros hangulat szigorúan meghatározza az útirányát. Az igazi teremtőművészet hiányát érezzük itt, épp úgy, mint Mahlernél, azaz a két művész tehetség-különbözetének megfelelően, még sokkal jobban.

 

Ha majd Hindemith művészete úgy szűrődik le, hogy az általános költői tartalom nem satnyul parciálissá, akkor lehet csak szó igazi elmélyülésről. A szerzemény budapesti bemutatása mindamellett bátor, jelentőségteljes tette volt Komor Vilmosnak, aki kamarazenekara élén a magyarországi zenekultúra fejlesztése körül máris nagy érdemeket szerzett. A rendkívül nehéz énekszólamot Bazilidesz Mária énekelte. Grandiózus interpretálása valóságos szenzációja volt az idei hangversenyszezonnak.

 

Tóth Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A nagy hadgyakorlatok színhelyéről A nagy hadgyakorlatok színhelyéről
Az idei nagy hadgyakorlatok befejező része a szlavoniai...
Súlyos visszásságokat állapított meg a Pestmegyei Kőbánya ellen megindított, de hirtelen befejezett vizsgálat Súlyos visszásságokat állapított meg a Pestmegyei Kőbánya ellen...
Értesülésünk szerint a Pestvármegyei Köbánya és Útépítő...
Ave Nep Ave Nep
Álljon elő, akit meglepett a Nep szigetvári gloria victoriája! A...
Ferencváros – Újpest 1:1 (1:1) Ferencváros – Újpest 1:1 (1:1)
Siralmas nívótlan „derby” volt az Újpest és a Ferencváros...
Beöthy Zsolt, a Kisfaludy-Társaság új enöke Beöthy Zsolt, a Kisfaludy-Társaság új enöke
Bemutatjauk a Kisfaludy-Társaság új elnökét, kit nem egy párt, hanem...
Háborúban hallgatnak a múzsák Háborúban hallgatnak a múzsák
1944. március 19-én Németország megszállta Magyarországot. Három...
Gartner báró „Csicsi” hercegnő gyilkosa azzal védekezik, hogy öntudatlan állapotban lőtt rá menyasszonyára Gartner báró „Csicsi” hercegnő gyilkosa azzal védekezik,...
Báró Gartner Felix szolgálatonkívüli huszárkapitányt, a...
A haj psychológiája A haj psychológiája
A száj, orr, ajkak, szemek gyakran szolgálnak kritériumul az emberek...
A párisi olympiai versenyek magyarországi próbaversenye A párisi olympiai versenyek magyarországi próbaversenye
A próbaverseny csekély számú közönség jelenlétében folyt le az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98