Dtum
Login with Facebookk
1923 | Július

Milliós jutalom kisgazdáknak

Akármilyen meglepően is hangzik, de sok kisgazda milliós jutalomban részesült, mely jutalmat most vételezik be – az aratásnál. De mindjárt le is szögezzük, hogy az illető gazdák maguknak köszönhetik a milliós jutalmat. Ma már ugyanis ezrekre rúg azoknak a kisgazdáknak a száma, akik nemesített vetőmagot vetnek.

A mult ősszel maga a főldmívelésügyi kormány is közreműködött, hogy minél több kisgazda juthasson nemesített vetőmaghoz. Többszáz vagon nemesített búzavetőmagot cserélt be közönséges vetőmagért. A nemesítő gazdaságoktól közvetlenül is sok kisgazda vásárolt nemesített vetőmagot. 

Ezek a derék kisgazdák, akik belátták, hogy többet termelni csak jó vetőmagból lehet, most látják gondoskodásuk jutalmát. Feltünő a különbség a községek határában a közönséges és nemesített vetőmaggal bevetett búzatáblák között.

Két-három métermázsával több termést igér holdankint a nemesített vetőmagból elvetett tábla. Ez tízholdankint 20 -30 métermázsa különbséget tesz, ami pénzben millió koronát jelent. Egy-egy kisgazda tehát, aki közönséges vetőmag helyett nemesített vetőmagot vetett, millió koronával többet nyer az aratáson, mint az, aki közönséges vetőmagot vetett. Jó lesz példájukból okulni minden magyar gazdának!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A műtrágya termésfokozó hatása. Lehet választani! (nemesített és nemesítetlen búza)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98