Dtum
Login with Facebookk
1923 | Június

Gróf Apponyi Albert visszautasítja a szerb külügyminiszter vádjait

Nincsics szerb külügyminiszter – amint ismeretes – szombaton expozét mondott a belgrádi szkupstinában és beszédét a Magyarország iránt való gyülölete fütötte át. Magyar politikai körökben nagy felháborodást keltett a jugoszláv külügyminiszter szenvedelmes beszéde. Gróf Apponyi Albert a jugoszláv külügyminiszter támadásaira az alábbiakban válaszolt A Reggel munkatársa előtt.


- Azoknak a kirohanásoknak a tartalmával, amelyek a délszláv parlamentben Magyarország ellen történtek, természetesen foglalkozniok kell az illetékes tényezőknek, ámde a jugoszláv külügyminiszter beszédének valódi jelentősége nem a tartalmában rejlik, hanem abban a nyilvánvaló szándékosságban, hogy Magyarországgal szemben rossz hangulatot teremtsen egy olyan pillanatban, amikor Magyarország erőfeszítéseket tesz abból a célból, hogy pénzügyi összeomlásának megakadályozására külföldi segítséget kapjon.


- Az egész beszéd – folytatta nyilatkozatát Apponyi – csak egy láncszeme azoknak a törekvéseknek a láncolatában, amelyekkel a kisántánt Magyarország pénzügyi és közgazdasági szanálásának sikerét meghiusítani igyekszik. Mert hogy a benfoglalt konkrét vádak mindegyike arcán viseli a koholmányok bélyegét, ezt azoknak, akik a helyzetet ismerik, bizonyítani nem szükséges, bár – ismétlem – kifelé ezt is majd föl kell deríteni.


- Hogy mit lehet tenni ennek a kisántánt részéről megnyilvánuló rosszakaratnak megváltoztatására vagy követelményeinek elhárítására, arról nagyon nehéz a helyzet minden szálának ismerete nélkül nyilatkozni. A kormány itt kétségtelenül nagyon nehéz föladat előtt áll és mindenkinek meg kell gondolni, hogy hazafias dolog-e ennek a föladatnak megoldását apró gáncsvetésekkel megnehezíteni, talán lehetetlenné tenni.


Apponyi Albert gróf nyilatkozatának utolsó szavai – bár kifejezetten nem utal reájuk – minden bizonnyal azokra vonatkoznak, akik a jobboldalon nehezítik meg a sulyos kérdések megoldását. Éppen a nehéz külső politikai helyzetekre való tekintettel jelentette ki végezetül munkatársunk előtt Apponyi gróf, hogy a belső politikai helyzetről egyelőre is jelen pillanatban nem óhajt véleményt mondani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Apponyi Albert A szkuptina
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98