Dtum
Login with Facebookk
1923 | Szeptember

Az orvos dilemmája

Dilemma ez a dilemma?

Van olyan okos ember Shaw, hogy ő maga magyarázza meg, mennyire nem az. Csak nem tudjuk, nem kell-e teljesen Sir Ralph Bloomfield Bonington tanár úr álláspontjához csatlakoznunk, aki a harmadik felvonás döntő tanácskozásában a dilemma ellen nyilatkozik.

Valóban, nem inkompatibilis-e az orvosi gyakorlattal kérdés tárgyává tenni, hogy értékes-e az az emberi élet, amelyet az orvos meg akar menteni? Felvetheti-e minden vagy néhány esetben a kérdést az orvos: hasznos-e betege önmaga vagy mások szempontjából? S ha felvetheti, állnak-e rendelkezésre megfelelő vizsgáló eszközök s vajon nem reductio ad absurdum-e az eredmény, bármilyen tudományos módszerrel közeledik is a kérdéshez?

 

Tegyük fel, hogy e vizsgálat nem rendelkezik kísérleti tudományos eszközökkel, - az előzetes bölcseleti megfontolás nem teszi-e eleve lehetetlenné az orvos működését? Sir Bloomfield aggodalmat keltő találékonysággal idézi J.M. Barrie véleményét: "inkább halna meg." Inkább halna meg, - nem így hallatszana-e verdikt a legtöbb esetben? Akkor pedig mi történik az orvosi hivatással, nem is szólva az orvosi praxisról?

A dilemma lehet dilemma, ha valaki spekulatív konoksággal felveti és ragaszkodik hozzá. Hiszen igaza van Shawnak, ha azt kérdezi, hogy érdemes-e mindenkit megmenteni, - illetve ezt a kérdést felvetheti egy bölcselkedő etikus, ha következetesen ragaszkodik hozzá. Show azonban nem ezt teszi. Nem ezt teszi először azért, mert nem hisz abban, hogy az orvosok egyáltalán meg tudnak menteni valakit, - akkor pedig minek a kérdés, hogy érdemes-e, - másodszor pedig nem hiszi el nekik, hogy a kérdést becsületes elfogulatlansággal egyáltalán fel tudják-e vetni.

 

Sir Colesno Ridgeont ő maga kompromittálja azzal, hogy kérdései és elméletei mögött ott lappang egy ebben az esetben túlságosan közönséges és botor érzés: a szerelem. Szerelmes az erkölcsi szempontok áldozatának feleségébe, ezzel azonban írója elveszi a jogát ahhoz, hogy bírája legyen hivatásának.

Shaw maró gúnnyal kételkedik az orvosi tudományban, melynek képviselőit nagyképűnek és tehetségtelennek rajzolja. Nem tilthatjuk meg neki, de kötelessége a meggyőzés, ha általános következtetéseket akar levonni. Ám nem tud meggyőzni, mert ez a hat darab, címekkel megrakott pojáca nem tudja feledtetni velünk a Mehringek, a Kochok, az Ehrlicek, a Nothnagelek emlékét.

 

Nem tudunk hinni erkölcsi skrupulusainak, mert szócsövei sem hisznek bennük és mert lehetetlen és valószínűtlen körülmények között szólalnak meg. A csodaszerrel egy londoni klinikán csak tíz beteg kezelhető? És ne akadjon orvos, aki egy erkölcsi problémát a maga tisztaságában tud felvetni és következetesen képviselni? Az erkölcsi gondolatmenet nem talál bennünk hitelre.

De hitelre találhat a komédia témája? Az igazi vígjáték nem épülhet feltevéseken és nem élhet légüres térben. A klasszikus komédia torz és fokozott mása a valóság kusza életének, de sohasem a visszája és meghamisítása, éppen az a titka, hogy a torzítás és nevetés reflektorát gyújtja fel benne: ezáltal hat valóságosabbnak a valóságnál, igazságosabbnak az igazságnál.

 

De hol van itt a realitás, amely megadná a komédia hitelét? Ki beszélt már olyan orvossal, aki a kezelés előtt megvizsgálta volna a lelki életét is abból a szempontból, hogy a test érdemes-e egyáltalán a kezelésre? Hol láttuk már, hogy az életet vagy halált jelentő műtét előtt modern inkvizíciót tartanak az orvosok és az operáló kés előtt az igazság bárdját ragadják meg? "Az orvos dilemmája" akkor volna tökéletes komédia, ha ez az erkölcsi ítélkezés kötelessége volna az orvosnak, s ha ezt a kötelességet valóban teljesítenék is a mindennapi életben.

 

Vagy azzal akarja vádolni őket, hogy elmulasztják? Akkor miért vádolja őket azzal, hogy képtelenek rá? Miért követel tőlük olyan ténykedést, amely senki szerint sem hivatásuk és amelynek éppen ő szerinte nem is tudnának megfelelni?


A kényelmetlen kérdések és türelmetlen ellentmondások egész lavináját indítja meg Shaw fölösleges felelősségrevonásaival és következetlen kérdéseivel. Hova vezetnek ezek a szempontok? Megkérdezi vagy kérdezze meg tőlem a suszter, hogy méltó vagyok-e cipője viselésére, az ügyvéd ügyem képviselésére, a szabó szövetem kiszabására? Mért csak az orvos, mért nem mindenki?

 

Az orvosi hivatásnak is megvannak a dilemmái, érzi minden jó orvos és többek közt megörökítette Veresszájev orosz orvos-író. Tudunk-e gyógyítani? A tudomány, a megismerés, kutatás, alkalmazás tökéletlenségei... az anyag és az ember tökéletlenségei? Mit szabad, mit nem és meddig? Minek ezeket a dilemmákat majdnem fölöslegesekkel szaporítani?

A komédia így veszti el nélkülözhetetlen kapcsolatait a valósággal. A darab egyébként is tele van bosszantó ellentmondásokkal. Ridgeon egyszerre csak kijelenti, hogy a lélek olyan szerv, amellyel sohasem találkozott. Mindenkinek joga van ezt a kijelentést tenni, csak neki nem.

 

Miért rajzolja őt az író ilyen szűkfejű materialistának, amikor éppen vele követelteti betegétől az ember legfényesebb erkölcsi tulajdonságait, a jóságot és becsületességet? És miért mutatja olyan hülyének, hogy öt felvonáson át nem veszi tudomásul saját és a szeretett nő korát s bombaként hat rá öregségének megállapítása?

Ennyi zűrzavaron át, amelyben egymást rontó két részre: erkölcsi disputára és hozzá egyáltalán nem tartozó szerelmi játékra esik szét a darab s amelyben szinte légüres térbe röppen, mégis friss és szórakoztató a játék. Okos, éles eszű ember és rejtett mélységeket érző költő írta. Az értelem és a torzítás gondolkodója. Van valami üde báj és csorbítatlan él a dialógusaiban, amelyeket végtelenül jól esik hallgatni.

 

Megrajzol azonkívül néhány alakot, akik kellemes, sőt feledhetetlen útitársainkká válnak. Szívesen társalgunk a garaboncáskodó Dubedat festővel, Sir Patrick okfejtései mulatságosan csiklandozzák agyvelőnket és Jennifer asszony nőisége nagyon szép képeket kelt bennünk életre a feminin melegség tisztaságáról, megváltó hatalmáról.

 

Ami következetesség hiányzik a témából és egyes alakok rajzából, bőven megvan az író levegőjében. Tiszta, ózonos levegő ez, angol légkör, amelyben egy nagyon okos ember nagyon mulatságosan gondolkodik, éles ésszel és ingerlő humorral. Életerő árad belőle.

Az orvos dilemmáját, amely messze elmarad a remekbe öntött Candidától és a Warrenné mesterségétől, a Vígszínház elevenítette fel szép előadásban. Hegedűs Gyula úr játszotta Ridgeont, Gombaszögi Frida asszony Jennifert.

 

Földi Mihály

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gyilkosság Marseille-ben Gyilkosság Marseille-ben
Az egész világon nagy megdöbbenést keltett Sándor jugoszláv király...
Még egyszer az asszimilációról Még egyszer az asszimilációról
A Nyugat lapjain Schöpflin Aladár nemcsak Farkas Gyula könyve...
Bülow a politikai helyzetről Bülow a politikai helyzetről
A német birodalmi gyűlés márczius 24-iki ülésén fölszólalt Bülow...
Utczatisztitógép Utczatisztitógép
A modern városi élet magával hozza, hogy a városi hatóság...
Sima futball győzelem Svájcban Sima futball győzelem Svájcban
Magyarország – Svájc 3:1 (3:1) A nagy érdeklődéssel várt...
Mérkőzések Mérkőzések
A Pozsonyi Vándordíj első fordulójának sorsa is eldőlt s mult...
Néhány szó néhány uriemberhez Néhány szó néhány uriemberhez
Ennek a boldogtalan országnak legcsunyább sebei azok, amiket a...
Megindul a magyar légiforgalom Megindul a magyar légiforgalom
Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter a legutóbbi sajtófogadáson...
A lándzsadobás sportja A lándzsadobás sportja
Az angol nők egészséges, gyakorlati gondolkodását jellemzi, hogy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98