Dtum
Login with Facebookk
1924 | Január

Közeledés a kormány és a fajvédők között

 A politikai helyzet az utóbbi hetekben különösen kiélesedett. A liberális ellenzék megcsaltnak érzi magát és nyiltan hangoztatja, hogy a miniszterelnök megszegte a kölcsöntárgyalások előtt tett ígéretét.


A parlament folyosóján a Ház legutolsó ülése alatt Vázsonyiék és a szociáldemokraták megállapították, hogy a kormánypárt és a fajvédők között közlekedés jelei észlelhetők és ilyen módon a kormánynak a konszolidációra irányuló törekvései nem lehetnek őszinték.


Különösen nagy fölháborodás az ellenzék körében amiatt, hogy a miniszterelnök tudni sem akar annak a határozott ígéretének teljesítéséről, amelyet az Ébredő Magyarok Egyesületének föloszlatására vonatkozólag az ellenzék vezérpolitikusai előtt tett.


Hasonlóképen vádolják a miniszterelnököt azon ígéretének meg nem tartása miatt, hogy megfékezi a jobbszélső sajtót, ha kell, a legradikálisabb eszközök igénybevételével. Az ellenzék fölzudulásáról alkalmunk volt beszélgetni a kormánynak egy vezető tagjával, aki a többi között a következőket mondotta:
- Az ellenzék három nagy taktikai hibát követett el a legutóbbi idők szenvedélyes parlamenti csatáiban. Az első az volt – és ezt a hibát elsősorban a liberális sajtó rovására kell írni - , hogy a csongrádi bombamerényletet a tettesek kinyomozása előtt az Ébredő Magyarok Egyesületének központja ellen lovagolták ki, noha az ÉME központja, amint kiderült, nincsen kompromittálva a bünügyben.


- A második taktikai hibát az ellenzék akkor követte el – folytatta a miniszter – amikor deklarációját – Rupert Rezsővel olvastatta föl, aki egy háromórás beszédet füzött hozzá, amivel tökéletesen elvette azt a komolyságot és erőt, amellyel egy ilyen doklarációnak birnia kell. Igy történt azután – és ezt az ellenzéknek is be kell vallania – hogy az egész karácsonyi szünet alatt gondosan előkészített hadjáratot az ellenzék – elvesztette és a miniszterelnök könnyüszerrel ellentámadásba mehetett át.


- A harmadik és legsulyosabb hibát az ellenzék akkor követte el, amikor legutóbb belefojtotta a szót Gömbös Gyulába. Az ellenzék ugyanis a maga részére megköveteli a legteljesebb szólásszabadságot, ugyanekkor azonban nem alkalmazza ezt az elvet Gömbössel szemben.


- Ez az eljárás egy táborba terelte az ellentétes fölfogásu jobboldali elemeket, amelyek fölháborodva vették tudomásul a liberális ellenzéknek ezt az imparlamentáris taktikáját. Ezen a ponton a megsértett szólásszabadság védelmében természetszerüen összetalálkozott a kormánypárt is Gömbös Gyulával.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bethlen István Gömbös Gyula
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98