Dtum
Login with Facebookk
1925 | Február

Színház

Madách Imre: Mózes, a Nemzeti Színházban. - Fazekas Imre: Altona, a Magyar Színházban. - Lakatos László: Fej vagy írás? a Magyar Színházban. - Paul Géraldy: Ezüstlakodalom, a Vígszínházban.

Irodalom-lélektani rejtély az óriási színvonalkülönbség. Az ember tragédiája és Madách egyéb művei, úgy drámái, mint versei között. Megmagyarázható-e olyan okokkal, mint hogy az alkatánál fogva drámairodalomra termett költő kevés megszakítással állandóan falun élt, egészen ellentétes levegőjű környezetben, színházat alig látott?

 

Hogy olyan nemzetnek volt a fia, melynek akkor éppen csak hogy csírájában volt a városi kultúrája, és olyan kornak volt a gyermeke, melyben a nemzetnek más elsőbbrendű életszükségletekre kellett fordítania minden energiáját? Vagy a költő tehetségének organizmusában volt valami szakadás, amelynél fogva csak egyetlen egyszer bírta önmagát adekvát módon kifejezni? Bármi érdekesek ezek a kérdések, csak találgatni lehet rájuk a feleletet.

A Mózesben, mely később készült, különösen feltűnő, hogy a költő, aki az előbbi keletű Az ember tragédiájában merészen és szabadon alakítja a történelmi anyagot, most szorosan és mereven hozzátapad a biblia adataihoz, azok kapcsolódásához és egymásutánjához, kísérletet sem tesz arra, hogy az epikailag konstruált történetet átformálja a drámai lehetőségekhez simulóvá.

 

Csak dramatizál, vagyis jelenetekre és párbeszédekre osztja, ami a bibliában folyamatos elbeszélés, mintha nem érezte volna a két stílus gyökeresen különböző voltát. Ez nemcsak a külső anyagra vonatkozólag áll, hanem a belsőre is: az ótestamentumi történettel az ótestamentumi levegőt is átveszi, a cselekvényt a primitív ős-zsidó erkölcs sínein vezeti és ezzel szakadást teremt a darabban nyilvánuló morál és a néző mai, fejlettebb morálja között.

 

Ezért nehéz szolidaritást érezni a darabbal és hősével, rettentőnek és kevéssé szimpatikusnak találjuk azt a Mózest, aki kész kardélre hányatni népe kilenctized részét, hogy a megmaradó egytizeddel eljuthasson az ígéret földjére. A bibliában az ilyen dolgokat megfelelő távlatba állva olvassuk és értékeljük, a színpadról közvetlenül kapjuk, egész közelről és idegeneknek érezzük önmagunktól. Ma különösen, amikor még beteg a szívünk egy irtóztató nemzet-hekatomba átszenvedése után.

 

Madách Mózes-koncepciójában tagadhatatlanul van nagyvonalúság, néhány apróbb részleten kívül ez az egyetlen, ami a darabban Az ember tragédiájára emlékeztet: a kiválasztott nagy ember, aki komor szívvel, senkit, önmagát sem kímélve, véren, vason, könnytengeren át, irgalmatlan energiával tör előre küldetése célja felé - hatalmas látvány, még abban a drámailag ingadozó formában is, amelyben a darab során elénk kerül.

 

Hogy egy nemzetnek Istentől nyert rendeltetését be kell töltenie a kényszer erejénél fogva, az egyének, egész nemzedékek pusztulása árán is, ez a gondolat gyökeresen romantikus gondolkodás terméke, és bár ebben a formájában mintegy igazolása a zsarnokságnak, mégis van benne bizonyos zord erő. De van benne bizonyos ellentmondás a költő korával, amelynek - éppen Magyarországon - leglényegesebb gondolata a zsarnokság elleni tiltakozás volt. Madách a biblia nyomán az egyik zsarnokságból a másik zsarnokságon át szabadíttatja fel a zsidó népet.


Drámailag a darab olyan bizonytalanul van fölépítve, hogy menten összedől, akárhol érintjük. Mózes alakjában még néha van valami élet, de a többiek a helyzetek kénye-kedve szerint lengenek ide-oda, mint merő kísértetei önmaguknak. Áron, Józsué, Mária, Cippora s a többiek csak nevek, nincs mögöttük emberi relief. De van valami a darab dikciójában, amit ma nem találni semmiféle modern drámában: erő. Legtöbbnyire nyers, merev, darabos erő, de mégis erő.

Madách Mózese nem dokumentuma a magyar dráma fejlődésének, mert a színvonalán már keletkezése pillanatában túl voltunk drámai jellemrajz, vonalvezetés és technika dolgában. Ennek éppen Az ember tragédiája a legnyomósabb bizonyítéka. Inkább csak irodalomtörténeti ereklye, amelyet jó, hogy ismerünk, de semmi különösebb eredményt nem várhatunk előadásától. A rendezés próbálta némi kihagyásokkal és összevonásokkal életképesebbé tenni a darabot s kivált a tömegjelenetek színes és mozgalmas felhasználásával ért el bizonyos hatást.

 

Az előadásban Jászai Mari monumentális alakításán kívül egyébként igazán jó csak két epizódszereplő, Sugár és Gabányi játéka, akik két békétlenkedő köznépbeli zsidót alakítanak még érdekes realisztikus stílben. Nagy Adorján Áron töredezett vonalú szerepét fogja össze, amennyire csak lehet, Abonyi Géza gondosan kidolgozott Mózese ennek a fiatal színésznek elmélyülését mutatja, szerencsésen szabadul némely kölcsönvett modorosságoktól s talán egyszer majd meg fogja mutatni önmagát is. A fiatal Pethes Magda is figyelemreméltó tehetségnek látszik.

*

Az úgynevezett boulevard-dráma rég kiment a divatból, átkerült a moziba. Kellékeinek egy részét megmentette Fazekas Imre és megpróbálta némi modernizálással felhasználni Altona című darabjában. Elsősorban a mocsárba hullott liliom egykor nagyon kedvelt larmoyant motívumát. Egy ártatlan leányka belecsöppen az altonai lupanarba: ezzel egy olyan antitézis áll be, amely csalhatatlanul megborzongatja a gyengébb idegeket. Már most: a kis ártatlanság megjelenése felzavarja a szerelmi tanya förtelmében konszolidálódott életet.

 

A züllött tengerésztisztben, aki züllöttsége tudata elől a rumba és a saját maga adományozta korvettkapitányi rangjának hazugságába menekült, felébreszti a szerelmet és a gyalázatból való szabadulás vágyát. Magában, a lupanar tulajdonosnőjében, aki vad szerelemmel, anyagi áldozatok árán szereti a tengerészt, a bősz féltékenységet kelti fel s annyira csigázza, hogy inkább eladja leányát a brazíliai leánykereskedőnek, semhogy el hagyja szökni a tengerésszel.

 

Idáig meglehetős feszültséggel vannak exponálva a szándékosan élükre állított, izgató vagy szentimentális hatásra kiszámított jelenetek s egyikben-másikban tagadhatatlanul van bizonyos teátrális érték, például az első felvonásvég anagnorizis-jelenetében anya és leánya között, vagy a második felvonásvégben, mikor a züllött tiszt a lumpoló kadétok társaságában elfeledkezik jelenéről és visszaerőlteti hangulatát a gyönyörű múlt dicsőségébe, de hirtelen magára ébred és sírva borul az asztalra éppen akkor, amikor nyílik ajtó és beözönlik rajta a különszobába a duhaj mulatozók serege.

 

Az ilyen jelenetek a néző könnyeinek kifacsarására pályáznak, de legalább ügyesen csinálják. Már a lupanar-anya úgynevezett lelki küzdelme a gyalázatos alku körül nagy esést jelent s a végkifejlés, a kislány szökése a diákkal, akit szeret s aki elől azért szökött el, mert méltatlannak érezte magát hozzá - tisztán a szerző kényéből folyik és nem a cselekvény belső logikájából.

 

A szerzőben van színpadi ösztön és tud számítani is, de éppen, mert nagyon is számít és pedig külső tényezőkkel, nem meri és nem tudja a cselekvény egyedüli belső struktúráját végigvinni s nem tud teljesen épkézláb dolgot csinálni. Túlságosan olcsó és silány minőségű anyaggal dolgozik, a közönség alacsonyabbrendű rétegeinek színvonalán, a darabja tehát meglehetősen kívül esik az irodalmi megítélés határain. Ez az a színpadi műfaj, amelyről tulajdonképpen épp úgy kár irodalmi szempontú kritikát írni, mint az orfeumi produkciókról.

Az ilyen darabok sikere teljesen a szerepeken múlik. A szerző tagadhatatlan ügyességgel ad minden főbb szereplőjének néhány alkalmat a hatásos játszásra, s a színház ezeket az alkalmakat ki is aknázza. Vendégül meghívta Márkus Emmát, akinek színjátszó művészete magasan felette áll szerepének s bele tudja oltani, amit a szerző elmulasztott, az emberi lélek megmozdulásait. A kislányt Bajor Gizi játssza.

 

Impresszív, ideges lényének különös, nyugtalan körvonalaival perspektívát és reliefet ad papír ízű szerepének. Csortos játéka teljes színészi készség, realitás és erő. Tarnai Ernő játéka - éppúgy mint rendezése - intelligens, lehiggadt színészmunka. Kisebb szerepekben jellemző produkciót adnak Gombaszögi Ella, Vágó Béla, Simon Marcsa. Ezúttal a színház színvonalban sokszorosan különb munkát végez, mint az író, s ha van siker, az jó háromnegyed részben a színészek sikere.

*

Lakatos László
komédiája, a Fej vagy írás? abból a műfajból való, mely a 19. század utolsó évtizedeiben Párizsban alakult ki Pierre Wolff és mások kezdésére, aztán Wilde kapta fel és fejlesztette tovább, ma pedig Schnitzler és Molnár Ferenc a mesterei. A társadalmi vígjátékkal szemben, megkülönböztetésül társasági vígjátéknak lehetne nevezni, mert nem társadalmi jelenségeket ábrázol emberi jellemeken keresztül, hanem a társadalomtól többé-kevésbé absztrahált emberek lelki állapotait elemzi, a társasági ember módjára, fölénnyel és lehetőleg elmés beállításban.

 

 

Sok tekintetben a légüres térben végzett laboratóriumi kísérletek módjára demonstrál egy lelki tételt, lehetőleg a szerelem komplexumából: olyan embereken kísérletezik, akik gazdagságuk vagy másféle függetlenségük révén lehetőleg mentesek a társadalmi kényszerektől és anyagi akadályoktól, szabadon élhetik ki karakterüket és indulataikat. Szemléleti módszere a dolgok felett lebegő malícia, eszközei között szívesen szerepel némi enyhe fantasztikum, gondos számítással alkalmazott merész ötlet és elmés vagy elméskedő paradoxon.

Lakatos emberei, Tamás Andor híres építész és felesége, a szép Kitty. Nagyon gazdagok, dús luxusban élnek, tehát az asszony ráér unatkozni és a szerelemmel játszani, a férj pedig féltékenykedni. Nem is ok nélkül, mert a szép Kitty csakugyan megperzselte a szívét azon a tűzön, amely Páris Ervinből, a képviselőből lobog felé, aki annyira szerelmes belé, hogy a kedvéért felbontotta az eljegyzését egy gazdag lánnyal. Ezzel indul a vígjáték és mindjárt a férj kerül a tengelyébe: az ő féltékenysége a téma. Lehet-e asszonyban bízni, van-e benne hűség, megbízhatóság?

 

Ez a kérdés. A férj egy barátja, az orvos-rezonőr, már megégette magát, őt már megcsalta és elhagyta a felesége, ő tehát a kérdésre nemmel felel. Amit ő mond, vitatkozva a férjjel, az a darab tétele: ha az érmet feldobod, akár fej, akár az írás lapjára esik, mindig csak ugyanazon értékű érem marad. Az asszony mind egyforma, csak a helyzetükben van különbség. Minden tisztességes asszonyban benne van a kokott és minden kokottban benne van a tisztességes asszony: az egyik kivágyik a tisztességből, a másik bevágyik a tisztességbe, velejükben egyformák.

A cselekvény ezután nem bizonyítani akarja a témát, inkább illusztrálni. Beleviszi a férjet egy kis bárba az opera háta mögött. Most következik a fantasztikum: a bárban ugyanazok az alakok kerülnek elő, akik a férj környezetében élnek. A bár tulajdonosnője egészen olyan, mint az anyósa, a fiatal kokott, mint a felesége, az öregebb, mint a kerítőnő-barátnő és így tovább.

 

A vetélytárs a bár zongoristája. Ebbe szerelmes a fiatal kokott, de az elegáns vendég kaviárjáért, pezsgőjéért és pénzéért megcsalja. A férj itt ismétlődve látja a saját előkelő környezetének karaktereit, csak éppen a bár stílusához mérten nyersebb és közvetlenebb formában. A kis kokottban ráismer a felesége lelkére, a hasonlóság olyan, hogy már nem is érzi a kétféleséget, belelovalja magát az indulatba a kokottal és zongorista szeretőjével szemben, s kis híján véres összeütközésre kerül a dolog.

 

A jelenetek azonban peregnek, a karakterizálás érdekes, meglepőek a fordulatok, úgy hogy alig venni észre, hogy a dolog mégsem egészen meggyőző. Az alakok külső tanulságát nem fedi teljesen a belső, a paralella a feleség és a kokott között nem haladt együtt minden ponton. Nem demonstrálásról van itt szó, hanem játékról a szavakkal, a külsőségekkel, a helyzetekkel, nem filozófiáról, hanem apercue-ről. Mindegy. Komédia és igen jó alkalmakat ad a színészeknek a komédiázásra. Igen jól komédiáznak, tehát megvan a siker.

Most visszafordul a mese. A feleség azt hiszi, a férje elutazott Bécsbe. Az operából jött társaságával, ezt elküldi és most izgatottan várja Ervin éjszakai látogatását. Az udvarló helyett a férj toppan be, féltékeny férjek ősi szokása szerint nem utazott el, rajta akarja kapni az asszonyt. Jelenet férj és feleség között, az asszony duzzogva visszavonul és jön az udvarló. Szerelmes, romantikus udvarló, aki azzal vágja el az összeütközést a férjjel, hogy megkéri tőle az asszony kezét.

 

A férj azonban bosszút akar állni az asszonyon, a férfiak bosszúját: hadd ismerje meg az udvarló, milyen csalfa kis bestiát szeret. Elbújtatja az udvarlót az ablakfülkébe, a függöny mögé, behívja az asszonyt, leül vele vacsorázni, pezsgőt bontani, mint a bárban, az ölébe ülteti az asszonyt, mint a bárban.

 

Az asszony szerelmes dolgokat mond neki, mint a bárban, az udvarló hallja ezeket, mint a bárban és mikor előlép az ablakfülkéből, megverten, megalázottan - újra megkéri az asszony kezét. Nagyon szerelmes szegény. A bosszú nem sikerült, nem az asszonyt találta. Az asszony mindig győz, mindig kisiklik a férfi kezéből, nem lehet megfogni. A férfi örök kiszolgáltatottsága a záró akkord. Magától értetődik, hogy a férj a végén mégis csak visszaveszi az asszonyt.

Ez a cselekvény jelenetről jelenetre sok ötletességgel van kitalálva, fordulatosan dialogizálva s a szerző kitűnően tudja foglalkoztatni a színészeket. Törzs és Titkos Ilona pompásak a két főszerepben, játékuk tele van verve-vel, apró színészi ötletek csak úgy pattognak belőlük, a színészi elmésségnek kitűnő példáit adják.

 

Harmadikul Mészáros Giza csillogó játéka illeszkedik melléjük, humorával szinte elfeledteti a figura ellenszenves voltát. Kertész Dezső, Hahnel Aranka, Gárdonyi, Rubinyi a helyükön vannak. Az előadás, melyet Szerb Antal rendezett, a legjobb előadások egyike, melyeket a Belvárosi Színházban láttunk. Szerencsés összetalálkozása a darabnak és a színészeknek.

Volna azonban a szerzőhöz egy kérdésem. Ha egy szép asszony meg akarja csalni az urát - kell neki ahhoz két kerítőnő?

*

Paul Géraldy az Ezüstlakodalomban a szülők csöndes, rezignációval teli tragédiáját viszi színpadra. A szülő, különösen az anyja összeforr gyermekeivel, váltig gondjaira szoruló kisdedeknek érzi őket, a saját tulajdonainak. Szeretete irántuk ebben a formában gyökeresedik meg a szívében. Aztán a gyermekek felnőnek. A leány férjhez megy, távirati stílusú levelezőlapot küld nászútjáról, hazatérve nem titkolja, hogy ő bizony már nem apjáé-anyjáé, hanem a férjéé, önmagáé. A fiú, istenem, a fiú tizenkilenc éves, szerelmekbe keveredik, előbb az anyja elvált asszonybarátnőjével, aztán egy kis színésznővel és fellázad anyja ellen, mikor ez a dolgaiba bele akar szólni.

 

Mind a két gyermek önzőn, kíméletlenül éli a maga életét, az anyjával csak felületesen törődik és fogalma sincs róla, hogy ettől örökös kínban vonaglik és végül is elvérzik az anyai szív. Ez bizony mindennapi tragédia, minden szülő megérzi egyszer, többé-kevésbé súlyosan, aszerint, hogy milyen az érzékenysége. Az élet örök melankóliájához tartozik, el kell viselni s a jó szívek el is veselik, csöndes jósággal és rezignációval.

A francia költő azzal a finom lelki kultúrával és színpadi bravúrral dolgozta ezt a darabbá, amelyet már a Szeretni című művében is méltányoltunk. A tónusa kifogástalanul jó, csupa halk hangokból szövi össze mondanivalóját, nincs egy nyers pillanat a darabban, disztingvált emberek bonyolítják le előttünk disztingvált módon érzelmi ügyeiket. Még a legkényesebb helyzetben is, mikor az anyja szembenáll barátnőjével, aki megvallotta, hogy szeretője a fiának - még ott is megmarad a finom tónus.

 

Gyöngéd szépségű jelenetek vannak a cselekvés fonalára fűzve: mikor például az anya fogadkozik, hogy így meg úgy megmondja a fiának, s aztán összekerül vele és nem mond neki semmit, inkább megsimogatja és vérző szívvel - megérti. Vagy a meghatóan szép befejezés: az özveggyé vált anya fölvette crépe de chine félgyászruháját és eljön lányához, hogy meghívassa magát az estélyére, hiszen ma volna az ezüstlakodalma, ha élne a férje. Aztán megérzi, hogy nem való ő ebbe a fiatal, vidám társaságba, s hiába marasztalja a lánya, szabadkozva összefonja magán a felső kabátot és ezt mondja:

- Nem, nem... hiszen nem is vagyok úgy felöltözve.

Francia eredetű a híres ballada az anyaszívről. Az anyák kultusza francia hagyomány s annál inkább, mennél ritkábbá válnak a francia anyák.

Paul Géraldy azzal a tökéletes érzelmi kultúrával dolgozik, amely a francia társadalom jobb rétegeinek legszebb öröksége s amely nincs meg sehol másutt a föld kerekségén. Még a szentimentalizmus is megnemesül ebben a finom atmoszférában, édeskés ízét csípőssé teszi néhány friss pezsgőgyöngy. Hogy a darabban mégis minden színházra van dolgozva, hogy a hatás kedvéért az anya nagyon is lágyra, a gyermekek nagyon is fölületesekre vannak beállítva, hogy az érzések vonalait titkon mégis csak a józan okosság, mégpedig nem is a szereplők, hanem a szerző okossága vezeti - nem volna igazi francia színdarab, ha nem így lenne.

Az előadás nagy, emlékezetes eseménye Varsányi Irén játéka. Most először játszik anyát, korosabb asszonyt. Csodálatos jóság árad el egész lényén, minden szava szívhang, egész megjelenése olyan, mint a meleg őszi napfény. Külsőségekben is tökéletes: amint jelenetről jelenetre öregszik s ezt az arcával, a tekintetével, a hangjával, mozgásával mutatja. A színészi beleélés mesterműve ez, olyan, amilyet elvétve, csak a legnagyobbak tudnak megcsinálni. Mintha inspirálná a többieket is. Gombaszögi Frida szokatlanul egyszerű eszközökkel teljes hatást kelt.

 

A fojtott érzés ábrázolásának ő a legkitűnőbb mestere. Kürti József - ez első szerepe a Vígszínházban - meleg és jellemző reliefet ad szerepének. Dénes György játékának kissé le kellene tompítani a tónusát, máskülönben nagyon tehetséges munka. Székely Lujza meglepően természetes és friss. Orsolya Erzsébet úgy ugrott be a szerepébe a főpróba előtti napon, de így is megmutatta, hogy bírja az ilyen szerepet. Bródy Pál, a rendező, finoman és jóízléssel végezte dolgát.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A kormány szabaddá tette az őrlési forgalmat A kormány szabaddá tette az őrlési forgalmat
A legutóbbi minisztertanács az őrlési szabadforgalom mellett döntött....
A magyar földhitelintézetek országos szövetsége A magyar földhitelintézetek országos szövetsége
Ez a nagyjelentőségű intézet országos törvénnyel arra alakult, hogy...
Körnig 10.5 mp-t futott 100 méteren! Körnig 10.5 mp-t futott 100 méteren!
Az eiskampi új sportpályán közel 15.000 főnyi közönség előtt...
Műkorcsolyázó világbajnokság St. Moritz Műkorcsolyázó világbajnokság St. Moritz
Győztes Méray-Horváth Opika. A nemzetközi juniorversenyt Jaross Pál...
A Rákosi dij A Rákosi dij
A Rákosi dij meghozta a versenyév első szenzációját: a téli favorit...
A kettős bombamerénylettel négy fiatalembert gyanúsítanak A kettős bombamerénylettel négy fiatalembert gyanúsítanak
A kettős bombamerénylet ügyében a rendőri nyomozás holtpontra jutott....
Magyar birkózók gyászos szereplése a koppenhágai Európa-bajnokságokon Magyar birkózók gyászos szereplése a koppenhágai...
A görög-római amatőr birkózó Európa-bajnoki versenyen szombaton késő...
Az aczélsinkészités Az aczélsinkészités
Való, hogy a felületes néző előtt jelentéktelenebbnek látszó...
A költségvetés tárgyalása A költségvetés tárgyalása
Az országgyülésen a költségvetés tárgyalását megkezdték, de befejezni...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98