Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

A „Gyurkovics lányok” Ma a legnagyobb siker Svédországban

Göteborg, jan.16.


Svédország második legnagyobb városában, Göteborgban, a főváros Stockholmot megelőzve, mult év december 29-én mutatta be Lorensberos Theater Herceg Ferenc kedves vigjátékát: a Gyurkovics lányokat. A közönség páratlan lelkesedéssel fogadta a magyar darabot és a göteborgi lapok hatalmas cikkekben számoltak be a premierről.


A svéd gyurkovics lányok csak három három felvonásból áll. Az ügyes átdolgozás Hulten Cavalius kiváló svéd dramaturg munkája. A göteborgi szinészek, különösen pedig Wendblach rendező elsőrangu, tökéletes jó munkát végeztek. Amint a függöny felgördült, mindjárt felhangzott innen is, onnan is a kacagás és utána végig nevették az egész előadást. Előadás után Rudolf Wendblach rendező nyilatkozott a Ma Este részére a darabról.


Eleinte féltem, hogy a svéd közönség talán nem fogja egészen megérteni ezt a pompás, klasszikus vigjátékot. De azután elmult a félelem, mikor láttam, hogy maguk a szinészek is valósággal lelkesednek a szerepükért.
Eddig ez volt a legnagyobb siker, amit vigjátékkal itt elértünk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98