Dtum
Login with Facebookk
1925 | Március

Kornai József kiállitása a Nemzeti Szalonban

A Nemzeti Szalonban most nyilt meg Kornai József festőmüvész harmadik kollektiv kiállitása. Harmincegy kép négyévi munka terméke, egy komoly művésznek komoly törekvéseit mutatja.
Kornai József nem tartozik a hangoskodók, a mindenáron feltünni akarók közé. Sőt a szó legteljesebb értelmében irtózott az érvényesüléstől. Mindaddig, míg igazi eredményeket nem tudott felmutatni.


Klasszikus eredményekért harcolt immár huszadik éve, attól kezdve, hogy 15 éves korában kiállitott a Nemzeti Szalonban, egész máig, amikor ugyanott rendezi harmadik kollektiv kiállitását. Tanulmányait Ferenczy Károlynál kezdte Nagybányán, majd Hollóssynál és Beauzert-nál Münchenben és Párisban folytatta.


Sikerei nem tették elbizakodóvá, nem széditették el, holott a párisi Salon d’Antonne, a bécsi és a müncheni Secession-ban kiállitott képei már ismertté tették a nevét nemcsak idehaza, hanem külföldön is.


Ha végignézzük mostani kiállitását, önkéntelenül is kénytelenek vagyunk megállapitani, hogy képeit nem skatulyázhatjuk be, nem huzhatjuk rá a különböző festői irányok jelszavait. Kornai József egyéniség és habár nem törekszik erre, mégis a sok különféle kép között van valami összekötő kapocs, amely mutatja, hogy egy müvész munkája valamennyi.


Festői meglátásának alapja a francia iskola, de nem szolgai utánzója a nagy francia mestereknek, hanem amit tőlük tanul, átszüri magán, és igy mégis magát adhatja mindenütt. Portréi közül különösen a Kenyeres lány lep meg bennünket. A fiatal lány üdeségét, után annak plaszticitását, az anyagok közti valóskülönbségei kevés eszközzel kitünően oldja meg. Párisi képen a leegyszerüsités dominál. A háttér, a részletek mind csak arra szolgálnak, hogy a főalakot kidomboritsák.


Tájképei (Sétány, Mezei táj) egészséges perspektiváju alkotások, amelyekben a művész nem távolodik messzire a naturális törekvésektől. Meg kell emliteni ballerinaképeit is, amelyekben a mozdulatokat fényhatásokkal fejezi ki artisztikusan. Kornai József harmadik kiállitása sok fejlődést mutat és bár további megnemállást igér, mégis leszögezhetjük, hogy egy kiforrott művészi pálya jelentős állomása. Komoly gyüjtőkörökben nagy érdeklődéssel tekintenek a művész alkotásai elé.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98