Biró Lajos remete-élete Pesten és „karrierje” Newyorkban

A Mária Valéria-utcai lakás félhomályában dolgozik hosszú hónapok óta Biró Lajos. Tavasszal jött haza öt évi távollét után Budapestre, de mintha még mindig számkivetésben élne: nem jár sehova, nem érintkezik senkivel, reggeltől estig ül az íróasztala előtt és egymásután írja a regényeit.

Valamikor ő is kint volt a közélet porondján, de azóta meg is öregedett, el is fásult egy kicsit és most már elszakítva a külvilággal való összeköttetéseinek minden szálát, csak befelé érdeklődik, csak magával foglalkozik és dolgozik és dolgozik…ejnye, szinte furcsa, hogy egy író így és ennyit dolgozik, csak dolgozik és nem ágál a nyilvánosság előtt, nem törődik vele, mi van kint a Mária Valéria-utcai lakáson túl, politikában, művészetben, irodalomban, társaságban, kint a szomorú életben…

Meg is kérdezem Biró Lajost:
Ha az emberre talán jó hatással is van ez a szeparáltság, az írót nem befolyásolja károsan, hogy minden külső behatástól elszigetelten ál?

Az emberre is az íróra is egyformán megnyugtató hatással van az én életem. Elhiszi, hogy nagyon jól érzem magam így? Nem vagyok kíváncsi, mi történik odakint. Annyi szomorú, kiábrándító eseménnyel találkoztam már eddig, annyira megteltem velük, hogy valamivel többet nem is bírnék el.

Székét a szoba belseje felé fordítja. Mintha az ablakon keresztül sem akarná látni az utcát. Szivarra gyújt, kínál, s a befelé élő emberek lehiggadt, finom zenéjű hangján, nem keserűen, csak kissé szomorkásan, felelget kérdéseimre.

Uram Isten, szeretném, a szivarja mögé kiáltani, hát hol van a „Sárga Liliom” Biró Lajosa, a fiatal, sikereken, terveken izguló, munkától lázas, csupa aktivitás Biró Lajos? Hát olyan hosszú idő telt el azóta, hogy így össze lehetett roppanni? Mert nem öregedett meg: összeroppant. Be-behúzódva mélyen a fotőjébe, lassú mozdulataival, színtelen egykedvűségével: ez, ez a mai Biró Lajos? Szörnyű, észbontó, kiábrándító, pusztító.