Dtum
Login with Facebookk
1925 | Március

Színház - Szezon vége

Az elmúlóban levő szezon a terméketlen erőlködések ideje volt a színházakra nézve. Már kezdettől fogva félelemmel fogtak bele, a tavalyi megmutatta a veszedelem facies hippokratikáját, a kitartóan meleg, hosszú ősz elszoktatta a közönséget a színháztól s az indulásnál sorra lemaradtak a darabok. A sajtó, csupa jóakaratból a színház iránt, addig beszélt a konjunktúra leromlásáról, amíg az emberek el is hitték, hogy most nem lehet színházba járni.

 

A többit elvégezték a rettenetes gazdasági viszonyok. A színházak a többi kereskedelmi vállalatok sorában osztoztak: üzleti mérlegük egyre romlott, mert árujukra egyre kevesebb vevőt találtak. Egy nagy színházi vállalat hangos recsegés-ropogás közt végbement megrendülése, majdnem összeomlása fejezte be a szezon vergődését.

Minket a dolognak a gazdasági oldala csak másodsorban érdekel, elsősorban az irodalomra és a színművészetre való konzekvenciáit nézzük a mostani válságos időknek. Ebből a szempontból nézve egyáltalában nem mondhatjuk, hogy ez a mostani szezon eredménytelenebb lett volna az előbbieknél. A színházak egyre-másra jöttek az új darabokkal, tűvé tették a világ drámairodalmát, hogy hol találhatnának a közönség vonzására alkalmas anyagot, s keresésük közben jó darabokkal is próbálkoztak, olyanokkal, amelyekben a kényesebb ínyű nézőknek is öröme telhetett. A magyar drámaírók közül is felvonultak a legjobb nevek.

 

Nem lehet terméketlennek mondani egy olyan évet, amelyben Csehov "Cserebogárkert"-je, Strindberg "Haláltánc"-a, Bernard Shaw "Johanná"-ja, Ibsen "Kísértetek"-jében egy új előadása, Paul Géraldy két darabja, Jules Romains "Knock"-ja, egy Galsworthy, egy Jerome K. Jerome szerepelt a színházak játékrendjén, a magyar írók közül pedig Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Bíró Lajos és a fiatalabb nemzedék számos tagja mutatta be új munkáit.

 

Az előadások pedig hol jobbak, hol kevésbé jók, de a színházak és színészek régi színvonalán állók voltak, sőt volt egy-két nevezetesebb színházi esemény is, mint például Somlay Artúr gazdag tehetségének bámulatosan sokszínű kiteljesedése. S a darabok és előadások sorra kimúltak, a közönség egyre fokozódó közömbössége eltemette őket. A közönség, amely még egy-két év előtt izgatottan kapkodott minden után, ami színház, most egyszerre cserben hagyta legkedvesebb szórakozását. Mi ennek a magyarázata?

Jól van. Gazdasági válság idejét éljük. Egy évekre terjedő pazarlás korszaka után, amikor a pénznek nem volt értéke, tehát könnyelműen szórták az emberek minden fényűzésre, eljött a reakció, a megszilárdult értékű pénz rettenetesen megfogyatkozott, még az is görcsösen vigyázni kezdett rá, akinek bőven volt belőle. A középosztály rettentő válságba került: a munkanélküliség réme, amely normális időkben csak a munkásosztályt szokta fenyegetni, felcsúszott a középső társadalmi rétegekbe s az ország tele lett kenyértelen intelligens emberekkel.

 

Ebben a levegőben a vagyonos emberek tudatába is valami csöndes pánik lopakodott be s ezek is, a szükségen felül is, restringálták életmódjukat. Ezt a kényszerű takarékoskodást elsősorban a kultúrintézmények sínylették meg, nemcsak a színház, hanem a képzőművészet, a zene és a könyv is.

Ezek közismert, százszor megtárgyalt dolgok. De nem adják teljesen kielégítő magyarázatát annak a közömbösségnek, melyet a közönség a színház iránt ebben az évben tanúsított. Mert ha a közönségnek az a rétege, amely még győzi a színházba járást, nagyon megcsappant is, úgy hogy nem bírja anyagi virágzásban tartani a színházakat, de annyi mégis maradt belőle, hogy legalább egy-két darabnak nagy sikert tudjon csinálni. Itt a Nemzeti Színház példája. Őhozzá még leginkább hű maradt a közönség, pedig színészek dolgában nagyon súlyos és részben - fájdalom - pótolhatatlan veszteségek érték.

 

Látogatottsága mégis, ha a múlt évinél jóval kisebb, de nagyjában-egészében kielégítő maradt. Egyes darabjai, mint a múlt szezonról áthozott A vén gazember és Süt a nap, valamint Csathó Kálmán az ősszel bemutatott vígjátéka, A házasságok az égben köttetnek, állandóan, hétről-hétre megtöltötték a színházat, bizonyára többen nézték meg őket, mint a legtöbb magánszínház összes előadásait. Hogy van az, hogy a magánszínházak egyetlen darabjának nem volt igazi nagy közönsége? Pedig olyan darabok is voltak köztük, amelyek külföldön óriási közönséget vonzottak.

A tisztán gazdasági okokra visszamenő magyarázat nem elégít ki azért sem, mert a színházak bajba jutása, a közönség érdeklődésének megcsappanása nem speciálisan magyar jelenség, hanem végigment egész Európán. Párizsban és Londonban nincs gazdasági válság és mégis nagy bajok vannak a színházak körül. Kell tehát valami mélyebb oknak is lenni, olyannak, amely a színház és a dráma általános állapotából származik. Színházak vezetői, akiknek kihull a hajuk a repertoár összeállításának gondjaitól, tudják is ezt az okot, ha nyíltan, nyilvánosan nem mondják is meg. Pedig meg kell mondani őszintén, mert a takargatással nem megyünk semmire.


A színház ma nem tud eleget mondani az embereknek. Egyik előadása érdekesebb, a másik kevésbé érdekes, de egyik sem tudja fascinálni, ellenállhatatlanul magával ragadni a népet. A mai színészi technika már annyira kiadta összes eszközeit, hogy a legkiválóbb és legoriginálisabb színésztehetségeket leszámítva, a többinél már éppen csakhogy technika, készen álló eszközök variálása. Annyira kész, hogy már nem is érdekes. Annyira kész, hogy már inkább akadálya, mint eszköze a színészi egyéniség kibontakozásának.

 

Minden előadáson ugyanazt látjuk: egy-két erősebb egyéniség többé-kevésbé sikeres küzdelmét a technika kényszerei ellen annak az érvényesítésére, ami minden technikán túl az ő személyes tulajdona, s a többieknek többé-kevésbé készséges beilleszkedését az adott patronokba. Az emlékezetünkben összefolynak az egyes előadások, alig tudunk különbséget tenni. Ha olyan darab kerül ennek a színészi technikának a fogaskerekei közé, amely nem bírja ezt a patronos játékmódot s különleges, egyéni elbánást kíván - ez a darab ízekre szaggatva kerül ki a gépezetből.

 

Hasonló állapotban van a színpadi rendezés is, amely alig egyéb a díszletezésen kívül, mint az átlag színpadi technikának alkalmazása az egyes darabokra és a bennük játszó színészekre. Ennek eredménye pedig, hogy a közönség nem kap elég újat, eredetit, érdekeset a színpadtól és nem tudja, miért lelkesüljön. Megérett az idő egy új színjátszó és rendező technika inaugurálására, egy olyan reformra, amilyet annak idején Párizsban Antoine és Németországban Brahm és Reinhardt kezdtek - csak azt nem tudni, honnan és hogyan fog jönni ez a reform.

A nagyobbik baj azonban nem ez. A nagyobbik baj a dráma általános, nagy pangása az egész világon. Ma az egész világon sehol sem írnak igazi jó drámákat, sem abban az értelemben, ahogy még nemrég Ibsen, Strindberg, Hauptmann írtak, sem abban az értelemben, ahogy annak idején a franciák, Dumas, Sardou, Pailleron, de még Bataille, Bernstein, Flers és Caillavet is látták el a színházak műsorait.

 

Semmivel sem jellemzőbb, mint hogy a kor legnagyobb drámaírója, Bernard Shaw nem a szó legszorosabb értelmében vett igazi drámaíró. A francia színpadi géniusz kimerült, a német tehetetlen kapkodásban fetreng s a többi népeknél sincs különben. A magyar dráma ma is ott áll, ahol húsz év előtt elkezdte, nem jutott egy tapodtat sem odább. Az egy Móricz Zsigmond vergődik a merev színpadi formák saját géniusza szerinti újraformulázásával.

 

A mai dráma általában vagy lélektelen ismétlése rég használt és jórészt elhasznált színpadi formuláknak, vagy levegőbe markoló vergődés hidegen kieszelt programok erőszakolására. Egy szóban kifejezve: a mai drámából kiveszett a poézis. Pedig az emberek ma alighanem jobban szomjaznak a poézisra, mint valaha. Paul Géraldyt például azért fogadták szívükbe, mert darabjaiban van poézis, nem nagyszabású, de mégis poézis. A jövő nagy drámaírója, akárki mit mond, az lesz, aki legjobban tud poéta lenni.

A Nemzeti Színház példája érv amellett, amit mondok. Itt kevésbé uralkodó a színjátszó sablon, tágabb tere van kisebb szerepekben is a színészi egyéniségnek, ami ha néha rovására is megy az előadások egységes tónusának, de több érdekességgel vonzza a nézőt. A modern színházak éppen az egységes tónus rendezői jelszavával kötik gúzsba a színész egyéniségét. S a Nemzeti Színház klasszikus műsorában, amely - aránylag kevés új darab bemutatása mellett - a nagyobbik tért foglalta el a játékrendben, poéták szólnak a közönséghez a poézis nyelvén. S a színház közönsége megszokta és érti ezt a nyelvet, szívesen reagál rá.

 

Ami új darabok ott gyökeret vertek, a bennük erősebben vagy halkabban, de mégis megszólaló poézis szerezte a sikereiket. Ezért tartotta meg ez a színház a közönsége javarészét, még a mai istentelen, rossz időkben is. Közben szóhoz juttatott egy figyelemre méltó új írót, Bibó Lajost, Shakespeare-repertoárját kiegészítette a II. Richárd jóravaló, színvonalon álló előadásával s a szezont egy, a mai drámai terméshez képest elsőrendű darab, Sutton Vane A névtelen hajójának bemutatásával végezte. Főképpen pedig fenntartotta és jórészt felfrissítette klasszikus repertoárját.

A Kamaraszínházzal azonban nem volt sok szerencséje. Sok figyelemre méltó darabot mutatott itt be, de sem a kamara-repertoárját nem tudta megteremteni, sem a közönséget meghódítani, sem a kamara-előadások stílusát megfogni. Ennek fő részben a tarthatatlan helyiség az oka. Ha nem sikerül alkalmasabb helyiséget találnia, akkor kétséges, érdemes-e egyáltalán fenntartani a Kamaraszínházat.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Hadparancs Hadparancs
Honvédek! Magyar katonák! A háboru végső kifejlődéséhez közeledik és...
A búvárhajóharc mérlege 1915-ben A búvárhajóharc mérlege 1915-ben
A német búvárhajók fél év alatt kb. 350, (a korábbiakkal együtt...
Az orosz rendőrség titkaiból I. Az orosz rendőrség titkaiból I.
Külföldi nagyobb lapok szenzáczió gyanánt kezdték meg Bakaj Mihály...
Holtponton a városligeti gyermek-holttest nyomozása Holtponton a városligeti gyermek-holttest nyomozása
Éppen ma egy hete, mint a Hétfői Napló jelentette, a városligeti...
Megkezdődtek a kihallgatások Codreanu gyilkosainak bünperében Megkezdődtek a kihallgatások Codreanu gyilkosainak bünperében
A Codreanu gyilkosai ellen inditott per megkezdődött. Az utolsó 10 év...
A Pesti Hengermalom-Társaság közgyűlése A Pesti Hengermalom-Társaság közgyűlése
A Pesti Hengermalom-Társaság a gyöngélkedő Kochmeister Frigyes báró...
Új csillag Új csillag
Ritchey július 19-én az N.G. C. 6946. jelzésű spiralködben egy új...
Marczali Henrik Konstantinápolyban Marczali Henrik Konstantinápolyban
Marczali Henrik egyetemi tanár most tért vissza Konstantinápolyból,...
Az olimpiai  vívóversenyek eredménye Az olimpiai vívóversenyek eredménye
A vívás világbajnokságai rendkívül gyengék voltak. Egyetlen európai...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98