Dtum
Login with Facebookk
1926 | Május

A politikusok vasárnap három helyen tanácskoztak a franktárgyalás első két napjának kiemelkedő eseményeiről

A politikai élet vezető tényezői vasárnap három helyen is folytattak bizalmas megbeszéléseket a franktárgyalás első két napjának föltünést keltő eseményeiről.


Külön tanácskoztak a kormánypárti, külön a legitimista és külön a demokratikus ellenzéki képviselők és a tanácskozások befejezése után esősorban Zsitvay Tibornak, a nemzetgyülés alelnökének, a parlamenti frankbizottság volt elnökének fölfogása iránt érdeklődtünk, aki a következőket mondotta  munkatársunknak:
— A franktárgyalás első két napja után vannak, akik „szenzációs uj fordulatról” vagy legalább is uj és meglepő adatokról és momentumokról beszélnek. Erre vonatkozóan én csak annyit mondhatok, hogy a főtárgyalás első két napján semmi ujat és meglepőt nem hallottam.


Zsitvaynak e nyilatkozatával szemben meg kell állapítani, hogy a kormánypárt egy részében valóságos konsternációt keltett Nádosynak Baross Gábor szerepéről, különösen azonban Gerőnek Teleki Pálról tett vallomása.


Azt a kósza hirt viszont, hogy Teleki a legutóbbi napok eseményei következtében lemondani készül mandátumáról, beavatott helyen „rosszakaratu kombinációnak” minősítik. A legitimista politikusok egyhangu véleménye szerint a franktárgyalás első két napja Teleki grófra nézve számos terhelő momentumot produkált és a legitimista ellenzék egyik vezére kijelentette A Reggel munkatársának, hogy ezeknek momentumoknak annál nagyobb sullyal kell politikai szempontból latbaesniök, mivel „az egész közvélemény tisztában van azzal, hogy Teleki gróf mennyire a mai politikai rendszeri képviseli”.

 

Érdeklődtünk ezután a demokratikus ellenzék fölfogása iránt is, amelyre vonatkozóan Pakots József igy nyilatkozott:
- A parlamenti frankbizottság elnökének nyilatkozata egyenesen meglepő. Zsitvay nem csodálkozik azon, hogy Teleki grófról kiderült, milyen kezdeményező rendelkező szerepe volt a frankhamisitásban. A közvélemény már a nyomozás során tisztában volt „nyugodtan alvó ur” szerepéről. Teleki gróf a rendőrségen azt vallotta, hogy Windischgrätz hercegtől szerzett tudomást a frankhamisitási tervekről, de vallomásában egyetlenegy szóval sem tett említést arról, hogy a frankhamisítás ügyében Nádosynak is szerepe volt.


- Ehelyett csak annyit tartott szükségesnek kijelenteni, hogy még idejében megindította ugynevezett „lebeszélési akcióját”, sőt továbbment és Bethlen miniszterelnöknek is fölhívta figyelmét az ügyre. A szombati franktárgyaláson viszont Gerő beszámolt arról a tanácskozásról, amelyet Teleki Pállal a gróf József-téri palotájában folytatott és amelynek a végére - itt a szenzáció! - megérkezett Nádosy is és a megbeszélés befejezése után autóján magával vitte Gerőt Windischgrätz lakására.


- Már most két eset lehetséges: vagy referált Teleki a miniszterelnöknek arról, hogy Nádosy is benne van a frankhamisitásban, vagy nem.


- Ha igen, akkor Bethlen grófnak az az intézkedése, hogy éppen Nádosyt utasította a hamisítási akció megakadályozására, kompromittáló a kormány intézkedésének komolyságára.

 

- Ha pedig Teleki nem számolt be a miniszterelnöknek Nádosy részvételéről, akkor Teleki gróf rosszhiszemüsége és a későbbi sulyos komplikációkért való szörnyű felelőssége kétségtelenül megállapítható.

 

- Különösnek tartom, hogy a szombati főtárgyalásnak ez a nagyjelentőségü momentuma, amely bevilágit az egész frankbotrány rejtelmes hátterébe, nem keltett politikai fontosságának megfelelő föltünést a közvéleményben, holott kétségtelen, hogy a pör kimenetele és a kormány felelősségének megállapitása szempontjából döntő fontossága van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Zsitvay Tibor Pakots József Gróf Teleki Pál
Cikk-ajánló
 Az állatok növekedésének megakadályozása Az állatok növekedésének megakadályozása
Állatok, többek között éppen macskák növekedését kisérleti úton tett...
MacDonald és Lloyd George párbaja MacDonald és Lloyd George párbaja
Aki nem rest korán fölkelni és reggeli 9 óra körül odaáll a...
A Zeppelin-expediczió A Zeppelin-expediczió
A tudományos kutatás hívei nem rettennek vissza azoknak a sorsától, a...
Kinyomozták a magyar fascisták vezérkarát Kinyomozták a magyar fascisták vezérkarát
A belügyminiszter ismeretes rendelete után, amellyel tudvalevően a...
Élelmiszer-hamisítás a vidéken Élelmiszer-hamisítás a vidéken
A fővárosi ember hajlandó azt hinni, hogy az élelmiszer hamisításának...
Ferencz József főherczeg utazása Ferencz József főherczeg utazása
Régebben tervben volt, hogy Ferencz Ferdinánd trónörökös Brüszszelbe...
Tóth Árpád: Kosztolányi Dezső: Mák Tóth Árpád: Kosztolányi Dezső: Mák
Míg az új Kosztolányi-kötet különös, rövid sorú, ideges verseit...
Koburg Fülöp herczeg válópöre Koburg Fülöp herczeg válópöre
A góthai főtörvényszék január 16-án befejezte a Párisban létrejött...
Örökléstani vizsgálatok ikreken, az egypetéjű ikrek Örökléstani vizsgálatok ikreken, az egypetéjű ikrek
A két petesejtből származó ikrek mindegyikének külön chorionja...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98